Kritika

Ha Guy Ritchie feminista lenne – Enola Holmes

enola holmes

Igaz, hogy pörgős, szórakoztató és vizuálisan megkapó alkotás lett Sherlock Holmes fiktív húgának története, de beváltja-e a hozzá fűzött reményeket a „feminista Guy Ritchie” vonalon mozgó Enola Holmes?

A Stranger Things Millie Bobby Brownjának főszereplésével készült Netflix mű, az Enola Holmes több kortárs filmes irányzatot is megcéloz. Az elmúlt pár év kosztümös sikereinek (Kisasszonyok, Emma, A kedvenc) nyomába lép, miközben a Hollywoodban egyre nagyobb teret nyerő eredeti női főhőst adó alkotások sorát is gazdagítja. Ehhez egyik oldalról jön még egy kis coming-of-age zamat, másik oldalról pedig a konvencionális krimik világa egy nagy adag akcióval felrázva. Mindezt úgy, hogy az irodalomtörténet egyik nagy alakját formálja át kicsit a mű, s közben kreatív vizuális világot is teremt.

Ambícióban tehát nincs hiány, kérdés csak az, hogy mennyire áll össze ez a sokszínű és szerteágazó ötletrengeteg,

melynek egyik végén egy adag A-listás sztár és egy új Holmes karakter áll, másikon pedig a filmvászonra vitt kész alkotás.

A történetben Enola édesanyjával (Helena Bonham Carter) nő fel, mivel apja korán meghal, idősebb bátyjai, Sherlock (Henry Cavill) és Mycroft (Sam Claflin) pedig hamar elhagyják a családi házat. A hímzés, a szépen járás, a sminkelés és egyéb női praktikák elsajátítása helyett azonban az anya-lánya páros állandóan olvas, tanul, sakkozik vagy éppen jiu-jitsuzik. Enola talpraesett, ravasz és független lány, akit anyja arra tanít, hogy mindenki a saját jövőjének a kovácsa. Egészen addig, amíg egy nap minden szó nélkül el nem tűnik; lányára és két fiára hagyva a feladatot, hogy a nyomára bukkanjanak London nyüzsgő belvárosában.

Brown állandó kiszólogatása a nézőnek extra játékosságot kölcsönöz a filmnek.

 

Mivel azonban Harry Bradbeer egész művét átissza a modern kori feminizmus hajtóereje, miszerint a nők önálló akarattal is érvényesülhetnek, Enola fogja magát, és ő is szó nélkül lelép, hogy egyedül eredjen anyja nyomába. Útját azonban keresztezi egy fiatal vikomt, aki családja és egy ismeretlen gyilkos elől menekül: így a fiatal Holmes lányra két rejtély kibogozása is vár.

Hová és miért tűnt el az anyja, illetve ki és miért akarja megölni a fiút?

Hiába ígéretes a lendületes és képileg végtelenül ötletes kezdet, a film váltakozó minőségű lett. Amennyire eredeti és frappáns megteremteni a világ leghíresebb detektívjének fiktív húgát, annyira kiszámítható egy-két jelenet a film során. Míg üdítő Brown és Carter bájos és pajkos kémiájában elveszni, ahogy egymással küzdenek egy erdő közepén, annyira kiábrándítóak azok a képsorok, amikor montázst kapunk Enola rövidke lányiskolai tartózkodásáról. A lány szürcsölve eszik, nem tud könyvvel a fején egyensúlyozni és úgy általában klisésen kilóg a sorból. Ezek az agyonhasznált panelek lefaragnak a karakter értékéből.

És bár a kortárs kosztümös filmek irama és az ehhez szépen illő zenei motívumok mind helyén vannak,

sőt Guy Ritchie Sherlock Holmes-filmjeit idézi egy-egy akciósor, az Enola Holmes tempója egyenetlenre sikeredett. Míg a lány bejárja Londont, az elméletileg őt és anyját kutató bátyjai nyugodtan teázgatnak. Van persze ennek az ellentétnek komikus hatása is, de azt elnyomja a történet szemszögéből vett hiteltelenség. Enola reflektorfénybe tolása úgy is lehetséges lett volna, hogy közben a Doyle által megírt karakterekhez hű marad a film.

Sherlock és Mycroft egyértelműen másodhegedűsek a történetben.

 

Nem ez történt: Sherlock egy már-már vajszívű nagytestvér, aki szánja-bánja, hogy korábban nem volt ott húga mellett, míg Mycroft egy tipikusan szigorú alak, aki rendületlenül hisz a kor szellemében, főleg ha a nőkről van szó. Mindketten sablon alakokká törpülnek, leginkább azért, hogy Enola okosabbnak, ravaszabbnak vagy függetlenebbnek tűnjön általuk. Ezzel sajnos nem csak, hogy szinte teljesen elkótyavetyéli a film ezt a két egyébként végtelenül érdekes és összetett karaktert, de az erős női főszereplő saját jogon való érdemeit is kisebbíti. Még akkor is, ha a Holmes-fivérek színészi játékára egy szavunk sem lehet.

Brown is telitalálat a mozgalmas, okos, kitartó és szeleburdi Enola szerepére: a színésznő atletikus energiával, megmosolyogtató gesztusokkal és lehengerlő bájjal viszi a hátán a filmet.

S bár a filmben bőven van fantázia, megfelelő színészek, gyönyörű kosztümök és korhű díszletek, mégsem maradéktalan az öröm a végeredményt elnézve. A történetszálak kifutásai egyik esetben kiszámíthatóak, másikban épp hogy zavaróan ködösek maradnak, miközben a befejezés beleesik megannyi filmtársa hibájába: nem attól feminista egy karakter, hogy egyedül száll szembe a világgal, hogy nem kéri senki segítségét vagy hogy nem enged a szívének, hanem attól, hogy azt választja, amit csak ő akar.

Az Enola Holmes minden hibája ellenére is szórakoztató, pörgős és látványos alkotás, amely helyenként ugyan ártatlanul hibázik, de a jó szándék végig átüt a dallamos zongorakísérettel felszolgált „feminista” akció-vígjáték-krimin.

A film a Netflix kínálatában látható.

Avatar

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya