Az Éretlenségi (Booksmart) több egy átlagos tinivígjátéknál a karaktereinek köszönhetően, a művészi magasságokat – így a mélyebb gondolatiságot – viszont sajnos elkerüli.
A Z generáció (azaz az 1995 után született nemzedék) képletesen szólva a kapu előtt áll: még nem léptek be a munkaerőpiacra, de már saját fogyasztói szegmenst alkotnak. Tehát a marketinges szakma már becélozta őket, igazán azonban akkor fognak sokat cikkezni róluk, amikor már a munka világában is jelentős szeletet hasítanak ki maguknak. Ez belátható időn belül megtörténik, hiszen a többségük épp mostanában érettségizik. Az Éretlenségi ilyen értelemben kiváló látleletet állít fel a nemzedékről.
Itt is vannak például könyvmolyok. Molly (Beanie Feldstein) és Amy (Kaitlyn Dever) legjobb barátnők, akik az egész középiskolát a szabályok megszegése nélkül, fegyelmezetten és a főiskolára összpontosítva élték át. Meg is lett az eredménye: egyiküket a Columbiára, másikat a Yale-re vették fel. Csakhogy az utolsó tanítási napon Molly megtudja: azokat az osztálytársaikat is felvették az elit egyetemekre, akik az egész gimit bulizással töltötték. A könyvmolyok úgy döntenek, hogy az utolsó középiskolás éjszakájukon bepótolják a lemaradást.
A nem túl összetett történetet az Éretlenségi gyors tempóval vázolja fel, akárcsak az iskola fontosabb tagjait. A sebesség később sem csökken, és ez a film egyik legnagyobb erénye. Nincsenek benne üresjáratok. Egyetlen élménydús nap, három teljesen különböző házibuli és a másnap – a felépítés megegyezik egy buliéval. Erre rászolgál az is, hogy a csúcspont felé közeledve egyre hangsúlyosabb a zene, a történet klipszerű betétek mentén fejlődik. Remek húzás Olivia Wilde rendező részéről, hogy a tetőponton mégis lecsavarja az összes hangot.
Mégsem ettől jó igazán a film, hanem a szeretettől.
Az Éretlenségi érzékenyen, szeretettel, de a hibáik elkendőzése nélkül viszonyul a főhőseihez.
Olivia Wilde direktor maga is színészként vált ismertté, ez az első rendezése. Az érzékenység, a jó színészi instruálás szinte minden film sajátja, amelynek alkotója színészként kezdte. A főszereplőket játszó lányok itt is egészen emlékezetesek, különösen Beanie Feldstein jelenléte nagyon erős a vásznon.
A szeretetteljes, megértő hozzáállás abban domborodik ki igazán, hogy az Éretlenségi nem tartja a főhős könyvmolyokat lúzernek. Emlékezzünk vissza az egy generációval korábban készült Amerikai pitére, amelynek témája kísértetiesen hasonló volt! Ott a fiúkat egyértelműen negatív színben tüntették fel. Az Éretlenségiben erről szó sincs: a lányokat nem cikizik, és még amikor a hátuk mögött kibeszélik őket, akkor is árnyaltan szólnak róluk. A címével ellentétben szinte minden karakter érettebb, mint a kétezres évek tinivígjátékainak szereplői voltak (pl. Bajos csajok). Nem klikkekben mozognak, nem egysíkú figurák, de nem is hibátlanok. Kiforratlan, de nem kidolgozatlan jellemek.
A film azonban ezen a minőségi ponton megáll, és nem lép tovább. Hiányoznak például az erős tárgyi vagy képi szimbólumok, amelyek emlékezetessé tennék (mint a hamis igazolvány a Superbadből, vagy épp a híres Amerikai pite). Ennél is rosszabb, amikor a film a saját mítoszát rombolja. Nem sikerül igazolnia, hogy a lányok tényleg olyan okosak lennének, mint azt az eredeti cím és néhány párbeszéd állítja (ennek leglátványosabb példája a könyvtárjelenet vagy a bírónak készülő Molly megoldása a rendőrségi ügyre).
Sajnos ezek a hiányosságok megakadályozzák, hogy az Éretlenségiről úgy beszéljünk, mint a Lady Birdről, a Nyolcadik osztályról vagy a Szólíts a nevedenről.
Az egész történetből kimarad például a tinikor egyik legfontosabb kísérője, a szorongás. Pedig pont ez a kiindulópontja: vajon jól tették a lányok, hogy kihagyták a bulikat? Hogy a szabályok betartásával lázadtak? A millenárisok vagy az Y generáció sajátossága volt, hogy felkarolta a kockákat és a geekeket, piedesztálra tette őket, a fősodorba emelte hobbijukat és szubkultúrájukat (lásd: szuperhősfilmek). Az Éretlenségi azonban azt üzeni, hogy ne válj totál geekké, mert az élet közben elhalad melletted. Közben pedig igenis lehet egyszerre foglalkozni az iskolával és a tartalmas szociális élettel. Ám ezek a fontos tételmondatok elsüllyednek az (úgy tűnik) elkerülhetetlen hányós jelenetek között. A film nem néz a jelenség mögé.
Összességében az Éretlenségi jóval az átlagos tinivígjátékok színvonala fölött marad, köszönhetően annak, hogy nem egyszerűsíti le a főhőseket. Legalább annyira élvezhető, mint a méltatlanul ritkán emlegetett Szűzőrség, ami voltaképpen az érem másik oldalát, a szülőket mutatja be. Egy kicsit bátrabb rendezői kezek között azonban hosszú távon is emlékezetessé válhatott volna. Így megmaradt látlelet szintjén.
