Kritika

Életünk legszebb napja – Eszeveszett esküvő

Az Életrevalók francia rendezőpárosa még egy őrült vígjátékot is képes megtölteni tartalommal, miközben az Eszeveszett esküvő az esküvőszervezés káoszából is kihozza a maximumot.

Nincs könnyű helyzetben Olivier Nakache és Eric Toledano: 2011-es vígjátékuk, az Életrevalók elsöprő nemzetközi kritikai- és közönségsikert aratott; többek közt színpadi változat készült belőle, az IMDb szerint jelenleg a világ 38. legjobb filmje, és nem maradhat el az amerikai remake sem. Az összeszokott forgatókönyvíró- és rendezőpáros felé tehát érthető módon magasak az elvárások a humánus, érzékeny és nem mellesleg nagyon jó humorú bromance óta – ők pedig egész ügyesen lavíroznak a lehetőségek között.

Igaz, hogy az Életrevalók sikerét még nem sikerült megismételniük, későbbi filmjeikből hiányzik ez az elemi erő és különlegesség, de szégyenkezniük sem kell a folytatások miatt. A Samba mintha az Életrevalók romantikusabb (és melankolikusabb, társadalomtudatosabb) változata lett volna, azaz a kisebb áthangolás ellenére láthatóan a sikerreceptet próbálta megismételni, és nem is okozott csalódást. Az Eszeveszett esküvő mindkettőhöz képest éles váltás, a páros filmjei közül a nyári-ifjúsági Volt egyszer egy nyár káoszdramaturgiáját és szabadságszeretetét hozza vissza. Ami azonban a hangnemüktől függetlenül változatlan Nakache és Toledano filmjeiben, az az életszeretet. Minden vígjátékukat a pozitív világkép alapköve teszi olyan szerethetővé és élvezetessé.

Az esküvőszervezés hálás filmtéma, hiszen magától adódik az erős határidő-dramaturgia, innentől pedig csak az alkotók fantáziáján múlik, milyen nehézségeket gördítenek a szereplők útjába a mindent eldöntő este előtt. Az Eszeveszett esküvő annyiban növeli a tétet, hogy mindössze az esküvő napjára szűkíti a történet idejét – itt néhány óra alatt megy minden tönkre, hogy aztán mégis mindenki elégedetten távozzon az ódon francia kastély falai közül. Nagy öröm, hogy eközben a filmnek van ritmusa is. Nyilvánvalóan sokkal harsányabb, kevésbé elmélkedő és érzelmes darabról van szó, mint a rendezők két korábbi filmje, de egyrészt a rengeteg humoros szituáció és verbális poén közt néha van ideje lelassítani, elgondolkodtatni, másrészt szépen építkezik.

Tanulság: a káosznak is lehet dinamikája, nem kell feltétlenül túlpörgetett fordulatszámon végigtolni egy ilyen filmet.

Az Eszeveszett esküvő másik nagy erénye, hogy kerüli a túlzásokat, ízléstelenséget és a kliséket, végig megőrzi a francia vígjátékokra oly jellemző életszagúságot. Akárcsak a Samba esetében, a happy end itt is relatív; maradnak fájdalmas pontok, amikre nincs gyógyír. Egyetlen példa: a kőgazdag és nárcisztikus vőlegény egyre nagyobb bunkónak tűnik az események előrehaladtával, de ez se nem az a film, ahol a jobb sorsra érdemes, naiv őzike menyasszony faképnél hagyja őt valaki más kedvéért, se nem az, ahol a férfi jobb belátásra térne.

Hogy ez a megoldás miért tűnik mégis elfogadhatónak a film világában? Azért, mert az Eszeveszett esküvő olyan esküvői vígjáték, amely nem az ifjú párról szól – hanem kizárólag az életre-halálra dolgozó esküvőszervezők kulisszák mögötti világáról, akik számára inkább csak zavaró tényező a vendégsereg. Ez pedig hatalmas önreflexiós lehetőséget teremt a film számára, Nakache és Toledano nem is hagyják ki a ziccert. Az Eszeveszett esküvő általában beszél a szórakoztatóipar, ezzel együtt pedig a filmművészet lelkes dolgozóiról, fáradságos háttérmunkájukról, amely rengeteg lemondással jár, de az eredménytől végül mégiscsak egyformán boldog a mártírom munkás és a nehézségekről mit sem sejtő közönség.

Nem tolakodó, de mégis érezhető módon belengi a filmet a show must go on keserédes hangulata – azaz most sem ússzuk meg mélyebb tartalom nélkül a rendezőpáros vígjátékát, bármennyire mást mutasson is a felszín. Ugyanakkor az Eszeveszett esküvő hagyományos „rohangálós” vígjátékként is megállja a helyét: a gyönyörű operatőri munka, a hangulatos montázsok, a pulzáló zene és természetesen a francia színészek krémje (Jean-Pierre Bacri, Jean-Paul Rouve, Gilles Lellouche) mind azon munkálkodik, hogy feldobja a napunkat.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. gyongyosililla@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..