Kritika

Hamupipőke bálba megy – Everybody’s Talking About Jamie

Az igaz történet alapján íródott coming-of-age musical különleges tinédzserdráma, amelyben a főszereplő vágya egészen szokatlan: drag queen szeretne lenni. Az Everybody’s Talking About Jamie története egyszerre egyedi, közben mégis univerzális, hiszen ki tudja hány fiú szenved el hasonló bánásmódot. Csak eddig keveset hallottunk róluk.

Jamie Campbell rendhagyó története először egy dokumentumfilm formájában jutott el az emberekhez, majd színházi musical készült belőle, és végül a filmvásznat is meghódította. A világ sokat változott az elmúlt évtizedekben, de még mindig rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy egy tizenéves fiú ezt az utat válassza és vállalja mindenki előtt. De miről is van szó tulajdonképpen? Jamie extravagáns viselkedésével le sem tagadhatná, hogy meleg, nem is akarja. Számára viszont nem volt elég a coming out, rejtőzik benne még valami, amit titkolnia kell. Szeret női ruhákba bújni és dívákat megszégyenítő módon magassarkúban mutatkozni. Minden vágya, hogy ha felnőtt lesz, drag queenként színpadi előadó legyen, híresség az Instagramon, egy igazi gay icon.

A filmbéli Jamie (Max Harwood) igazi álmodozó. Gyakran megriad saját vágyaitól, mégis van mersze rálépni a rögös útra, amely a boldogságához vezet. Az eseményeket egy pár tűzpiros tűsarkú robbantja ki, amelyet a tizenhatodik születésnapjára kap édesanyjától (Sarah Lancashire). Úgy dönt, nem rejtőzködik tovább, és az iskolai bálon úgy fog megjelenni, akárcsak egy hercegnő. Erre viszont fel kell készülnie mentálisan és fizikailag is, hiszen ez lesz a nagy debütálása az ő világát jelentő iskolatársak előtt. Pluszmunkát vállal, hogy összegyűjtse a pénzt a megfelelő ruhára, de ez még kevés a tökéletes átváltozáshoz. Talál is egy „mestert” – akit drag mother-nek is hívhatnánk –, hogy segítsen neki: a helyi ruhaboltos (Richard E. Grant), aki egykor színpadon szerepelt Loco Chanelle néven mint nőimitátor, lelkesen neki is kezd a feladatnak.

A legtöbb musicalnél a nem túl bonyolult történet még egyáltalán nem sorsfordító, hiszen a látványos táncjelenetek és dalok csodákra lehetnek képesek.

Az Everybody’s Talking About Jamie szerencsére rendelkezik pár fülbemászóbb számmal és vizuálisan izgalmas beállításokkal, amelyek bármelyik népszerű videoklipben megállnák a helyüket.

Ellenben akad pár lagymatagabb dallam, megfigyelhető, hogy a „felnőttek” dalai jobbak, a főszerepet alakító Max Harwood hangja pedig nem annyira megkapó, inkább a mozgásban jeleskedik. Viszont az egyik katarzispontot jelentő dal, amelyet az édesanya énekel, nem is igazán a szövege miatt annyira megrázó, hanem az alatta történő eseményekkel egybefonódva váltja ki a hatását. Merthogy a sok muzsikálás és viccelődés ellenére kifejezetten megindító Jamie küzdelme.

Az Everybody’s Talking About Jamie akár egy Hamupipőke-parafrázis is lehetne, csak itt nincs szükség hercegre. A szorgosan dolgozó főhős mindent megtesz, hogy egy napon eljuthasson a bálba egy gyönyörű ruhában. A gonosz mostoha szerepe kicsit megoszlik a szigorú tanárnő és a fiát szégyellő apa karakterei között. Tündérkereszanyaként pedig az egykori drag queen sziporkázik, hogy kihozza Jamie-ből, ami benne rejtőzik.

Az ő szerepén keresztül kaphatunk bepillantást a meleg kultúra egy különleges szegmensébe, hogy milyen volt régen a drag queenek helyzete. A csillogó színpadon túl a rendőri túlkapások, erőszak, AIDS-től való rettegés igazi forradalmárokká tette őket.

Jamie környezete egészen pozitív, az iskolatársai nagy része nem csinál belőle problémát, hogy a fiú meleg, az anyukája minden pillanatban támogatja. Jamie legjobb barátja is kitaszított valamilyen szinten, egy strébernek csúfolt, visszahúzódó muszlim lány, aki a maga módján hasonló cipőben jár, őt sem fogadják el teljesen a többiek. Óhatatlan, hogy akad pár görény az iskolában, akik gúnyolják és bántják őket, de nem ezek a sértések fájnak igazán Jamie-nek.

A női ruhák viselését és a sminkelést már nem annyira könnyen emésztik meg az iskolában. A kötelező egyenruha miatt Jamie eleinte nem kerül nagy bajba, de az év végi szalagavató már egészen más kérdés.

A ruha kérdése szimbolikus és az önfelvállalás metaforája lesz számára.

A fiú drámája az elfogadásról így is elég kemény feladat, mert akire igazán számítani szeretne, az elutasítja őt. Az édesanyja minden igyekezete ellenére nem tudja megóvni a fiát a ténytől, hogy az apja nem akar az életük része lenni. Az apai ignorancia húsba maró durvasága még fájdalmasabb abba a kontrasztba helyezve, hogy az édesanyja viselkedése mennyire szeretetteljes és támogató.

Manapság igazi forradalmon esett át az LMBTQ-kultúra ezen szegmense, már nemcsak sötét és eldugott lokálokban lépnek fel transzvesztiták. Egyre elfogadottabb lett a jelenlétük a médiában, a varietéműsorokon túl világkörüli turnékra mennek, filmek és sorozatok készülnek róluk, a közösségi platformokon pedig megmutathatják magukat. A RuPaul’s Drag Race műsornak köszönhetően egyre nagyobb teret kapott ez a művészeti ág a köztudatban. Egyik népszerű győztese, Bianca Del Rio is felbukkan a filmben, aki a West Enden bemutatott színpadi musicalben alakította Loco Chanelle karakterét.

Jamie Campbell pedig, akinek megismerhetjük a kibontakozását, Fifi la True művésznéven vált ismerté. Mondhatni a róla készült dokumentumfilm önbeteljesítő jóslatként segítette őt abban, hogy később valóra váljon, amire vágyott. Története aprócskának hathat, mégis rengeteg reményt nyújthat a többi hasonló sorsú kamasznak.

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés