Kritika

Trauma és terápia – Evolúció

Evolúció

A Pieces of a Woman nemzetközi sikere úgy tűnik, nem maradt utóhatás nélkül. Martin Scorsese ismét executive producerként csatlakozott Mundruczó Kornél legújabb produkciójához. Az Evolúció című film egy család drámája, de mondanivalójával valami egészen általánosat próbál megfogalmazni a transzgenerációs traumákról és azok levetkőzéséről.

Mundruczó Kornél összetett és gazdag életpályáját nem igazán lehet kizárólag a filmjein keresztül tárgyalni. Annyira erős életében a színház jelenléte, hogy tulajdonképpen egy folyamatos intertextuális párbeszédbe keveredik a különböző rendezéseivel. A témát ragadja meg, sőt, sokkal inkább a mondanivalót, és aköré teszi a formát. Vagy egyszerűen a formák, amiket a színpadon kísérletez ki, egy másik témával foglalkozó filmjének elemévé válik. Így lesz például a Látszatélet című kilakoltatásról és roma identitásról szóló színházi darabjának fő motívuma a Jupiter holdja című, a csoda természetét vizsgáló filmjének része a következő évben.

Az Evolúció is a Proton Színház előadásából nőtte ki magát.

A Ruhrtriennale német színházi fesztiválon bemutatott darab kapcsán állt először össze a történet váza, amelynek az alapja a film forgatókönyvírójának, Wéber Katának a beszélgetései saját édesanyjával. A film harmadik egysége ekkor még csak SMS-üzenetek formájában volt jelen. A történetet és a színészi produkciót Mundruczó Kornél annyira fontosnak tartotta, hogy egy experimentális filmben örökítette meg, természetesen rengeteg alakítással. Ez lett az Evolúció, a transzgenerációs traumákkal foglalkozó családi dráma, mely súlyos, néhol pedig egészen próbára tevő jelenetei ellenére valamiféle pozitívummal is kecsegtet: a szereplői gyógyulni és élni akarnak.

A film egy hosszúra nyúlt családi történet, vagyis három generáció életének helyzetjelentése. Az első momentum a születés maga, a halállal és kínzással egybefonódott születés, melyet igazán akkor kezdünk megérteni, amikor a második élethelyzetben már reflexióként, az akkor már nagymama Éva (Monori Lili) mesél arról, milyen volt megszületni egy auschwitzi koncentrációs táborban, és utána milyen volt azok közé tartozni, aki visszajöttek. Csakhogy a beszélgetés közte és a lánya, Léna (Láng Annamária) között egyáltalán nem kellemes. A nagyszülői generáció sérülése találkozik az akkor már szintén szülőként boldoguló következő generáció frusztrációival. És hát hogyan tudna valaki segíteni a gyógyulásban, aki maga is szenved? A szenvedés oka pedig nagyrészt a másik fél sérülése. Ez a szituáció nem a bántás allegóriája, ez a tehetetlenségé, az adni nem tudásé. És ez a szenvedés az, ami a harmadig generációt is sújtja, de már talán egy kicsit kevésbé, egy kicsit feldolgozottabban.

Az Evolúció bizonyos értelem terápia film, hiszen nem pusztán a generációkon átívelő trauma látlelete, kísérletet tesz a kilábalásra is. Nem feltétlen a sikereket mutatja be, hanem a sikertelenségeket és a próbálkozásokat, mégis kirajzolódik egy irány. Ez a gyógyír pedig egyszerűen a kommunikáció. A figyelemmel, megérteni igyekvéssel követett, a szeretni akarással átitatott kommunikáció. Hiszen a nemzedékeken át cipelt traumákkal az a fő nehézség, hogy az élet nem áll meg ott, ahol a trauma megtörtént. Újabb gondok és örömök jönnek, s míg az elszenvedő spirálszerűen ugyanabban a pontban marad érzelmileg, az őt követők nem tudnak vele ott maradni. Nekik is vannak saját tapasztalataik, megújulnak, a gyökérből törzs, majd lassan új ágak nőnek, melyek tavasszal kivirágoznának.

Mundruczó Kornél filmjeinek erősségei bizonyos értelemben a béklyói is.

Minden műve erős mondanivalóval bír, ami garantálja, hogy érdemes nézni a filmjeit, ami garantálja, hogy hatással bírnak a produkciói. De talán pont emiatt a szenvedélyes elmondani vágyás miatt érezhető egyfajta akarás, erőlködés, a végletekig nyúzás. A másik erőssége, amely sokszor kerete is, az a színházi háttér. Elképesztő rutinnal választ arcokat szerepekhez.

Az Evolúció fiatal Jónása (Goya Rego) igaz felfedezés, aki ha továbbra is ilyen lehetőségeket kap, érdemes lesz odafigyelni rá. Monori Lili Mundruczó rendezésében egymaga elviszi a hátán egy teljes élet érzelmi skáláját. A Pieces of a Woman főszereplője, Vanessa Kirby-t pedig Oscar-díjra jelölték – hogy pár példát kiemeljünk. De mivel ennyire ezen van a hangsúly, az Evolúvióban tulajdonképpen egy vászonra vitt háromfelvonásost látunk. Ugyan az első rész elismerést méltó folyamatossággal felvett jelenet, de mégiscsak egy színházi szkeccs, a második rész pedig egy szobajelenet hosszú beszélgetéssel. A film leginkább filmes és leginkább felszabadult része a harmadik generációt bemutató rész, melyben Jónás gimis életének egy szeletét láthatjuk. Talán nem véletlen, hogy ez az a rész, ami a színházi produkcióban még nem volt kidolgozva, így a filmre íráskor a filmes gondolkodás kapott nagyobb teret.

Eme kettősség alól a Pieces of a Woman kivétel, mert sikeresen megőrzi a konkrét és egyben általános mondanivaló erejét, aminek egyik eszköze a hihetetlenül kifejező színészi játék. Viszont egyfajta filmes felszabadultság is jellemzi, ami cseppet sem azt eredményezi, hogy kevesebb hatással bírna a film, pusztán a magyar művészfilmes narrációnak int búcsút, hogy a legjobbak közé sorolódjon. Ha ezt várjuk az Evolúciótól is, csalódás érhet. Ha azonban egy kísérleti nagyjátékfilm generációs trauma és terápia feltárásaira készülünk, Mundruczó Kornél és Wéber Kata ezúttal is emlékezetes alkotást kínálhat számunkra.

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője. kellermirella@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés