Kritika

Ez csak a botrány eleje – Ez csak a világ vége

Megérkezett végre a magyar a mozikba napjaink legfiatalabb rendezőzsenije, Xavier Dolan! Kár, hogy az Ez csak a világ vége pont a direktor leggyengébb alkotása – de megnézni még így is érdemes.

Xavier Dolan neve a filmszakmában gyakorlatilag mindenki számára ismert. A még mindig csak 27 éves direktor fiatal kora ellenére már hat filmmel büszkélkedhet, és az ő esetében a mennyiség nem ment a minőség rovására. Összesen 60-szor (!) díjazták és 84-szer jelölték, hazánkban mégis talán jószerével ismeretlenül cseng a neve. A filmfesztiválok közönsége ismerheti csak: a Mommyt a Frankofón Filmnapokon és a Cinefesten, a Tom a farmont a Titanicon vetítették. Mégis ahhoz, hogy a széles közönség számára is elérhetővé váljon a rendező, szükség volt nagynevű színészekre (Marion Cotillard, Vincent Cassel, Léa Seydeux). Vagy épp a zsűri nagydíjára Cannes-ból.

A színészóriásokat leszámítva aligha rendhagyó az Ez csak a világ vége, legalábbis Dolan stílusjegyeit mind magán hordozza. Már önmagában a történet is: a halálos betegségben szenvedő Louis-Jean (Gaspard Ulliel) 12 év után hazamegy családjához, hogy tájékoztassa őket a várható végről. Otthon azonban a túlzásokra hajlamos anyja (Nathalie Baye), zsémbes bátyja (Vincent Cassel) és a pimasz húga (Léa Seydoux) között felőrlődik, és a hétvége teljesen másképp alakul, mint eltervezte.

A rendező életművében vissza-visszatérő elemek ismét fellelhetők a történetben: a homoszexualitás, a karakteres anyafigura, a csonka család. Utóbbiak inkább az első filmjére (Megöltem anyámat), valamint előző, mindmáig talán legkoherensebb alkotására, a Mommyra emlékeztetnek. De az Ez csak a világ vége valójában a Tom a farmon gondolatiságát viszi tovább (nem mellesleg mindkettő egy színdarab adaptációja). Abban egy meleg férfi (akit maga Dolan játszik) párja temetésére egy kies quebec-i farmra utazik, majd ott megismeri szerelme családját. Közte és az elhunyt bátyja között különleges kapcsolat alakul ki: mindkettő felismeri a másikban a halott személyiségét vagy annak külső jegyeit.

A Tom a farmonban az volt a kérdés, miért marad a címszereplő a címbeli helyen, az Ez csak a világ végében viszont azt találgatja a néző, miért nem látogatott el az ismét a címben kiemelt helyre a főhős. Merthogy a “világ vége” földrajzi vonatkozású, a perifériát hagyja el Louis-Jean, hogy világsztár íróvá váljon.

De miért nem ment egyszer sem haza?

Az Ez csak a világ vége tele van beszólogatós humorral és lappangó feszültséggel. Előbbire a legjobb példa az, amikor a család otthon várja a fiút, utóbbira pedig a két fivér párbeszéde az autóban, ami talán a film legerősebb jelenete. A számos pozitív erény mellé negatívumok is befértek. A rendező egyik stílusjegye, hogy a kamera mindig közeli képeket közvetít a színészekről. Ezúttal ezt még erősebben alkalmazza: szinte nem látunk semmi mást a lakásból, csak az arcokat. Ezzel bravúrosan érezteti az összezártságot, azt, hogy a család korlátokat emel az ember életébe. De az eszközt ezúttal túltolja, egy ponton túl rám frusztrálóan hatott, magamban üvöltöztem Dolannal, „szállj már ki a színészeid arcából!”. Ez talán még nem lenne baj, de az erős stílusjegyek végigkövetik a filmet, a rendezőre jellemző karakteres zenék (melyekből most nekem a leginkább a Grimes Genesis-e maradt meg) és beállítások teátrálissá és művivé teszik a történetet.

És valahogy nem is bírt el a színészóriásokkal a rendező. Önmagában hiba volt a 31 éves Léa Seydoux-t 12 évvel fiatalabbnak beállítani a 32 éves Gaspard Ullielhez képest, ezzel láthatóan egyikük sem tudott mit kezdeni. Ugyanez igaz az 50 éves Casselre, nincs semmilyen kapcsolat a vásznon a testvérek között, mert teljesen hiteltelen, hogy testvérek. Cassel megbirkózik a feladattal, de Ulliel mintha végig feszengene szerepében – szerencse, hogy Marion Cotillard és Nathalie Baye (akivel Dolan már dolgozott együtt az Így is, úgy is Laurence-ben) remekelnek.

Legfőképpen az a problémám az Ez csak a világ végével, hogy a lakásfilmek műfajának ígéreteit nem váltja be. A konfliktusok mögött nem domborodnak ki a társadalmi ellentmondások, mint ahogy azt igen érzékletesen bemutatta Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknálban vagy Paolo Genovese a Teljesen idegenekben. A veszekedések a Knipper család sajátjai, amihez nekem vajmi kevés közöm volt ugyan, de talán a világnak sincs köze hozzá. Ezt az élményt éreztem már egyszer: ilyen volt az Augusztus Oklahomában. Parádés színészeket összezárni alapjában véve jó dolgokat eredményez, de a többlettartalom hiányzik.

Az Ez csak a világ vége tavaly nyertesként távozott Cannes-ból, a zsűri nagydíját nyerte el. Azt, amit egy évvel korábban Nemes László kapott a Saul fiáért attól a zsűritől, amelyben akkor Dolan ült – most a magyar rendező díjazta a kanadait. Csakhogy ezúttal a díjazás botrányt okozott, meg is értem, ennél sokkal jobb filmek vetélkedtek a versenyben szekcióban tavaly, aminek nagy részét már Magyarországon is forgalomba hozták azóta. Az ügyfél, az Érettségi, a Toni Erdmann, A szobalány vagy épp az American Honey ennél mind jobb volt – nem csoda, hogy Dolan ellentámadásba ment át. Új filmjét, az immár olyan hollywoodi sztárokkal (Jessica Chastain és Natalie Portman) felvértezett The Death and Life of John F. Donovant szándékosan úgy időzítette, hogy ne készüljön el Cannes-ra. Nem vagyok biztos benne, hogy másokat kéne hibáztatnia a rendezőnek, hiszen ilyen ez a popszakma.

[author_bio author=”tothnandor”]

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya