Robert Schwentke képes volt A lázadóval vért csepegtetni A Beavatott-sorozatba, a harmadik részre azonban elfogyott az alkotók lendülete – A hűséges buta és sajnos még látványát tekintve sem elég érdekfeszítő alkotás.
Ha Hollywood manapság tudna számolni, és egy háromrészes sztorit nem következetesen négy fejezetben tálalna, végre véget érnének a szenvedéseink – sajnos azonban Veronica Rorth A beavatott-trilógiájának még közel sincs vége, a tini disztópiát még egyszer két órában leszünk kénytelenek elviselni. A második részben az elpusztult Chicago lenyűgöző képeit figyelve felcsillant a remény, hogy a sorozat javuló szériát mutat majd – sajnos azonban, annak ellenére, hogy az operatőri székben Florian Ballhaus maradt, a harmadik részre teljesen elfogyott a szufla.
Miután Tris (Shailene Woodley) meghallgatta az ősök üzenetét. úgy dönt, elhagyja a meleg fészket, és kimerészkedik a falon túlra. Nem nézi ezt jó szemmel Négyes (Theo James) anyja (Naomi Watts), aki szeretné magához ragadni a hatalmat és ezért semmilyen eszköztől nem riad vissza. A falon túl Trist meglepő világ válja: az elsavasodott föld közepén modern város áll, ami genetikai kísérletnek tekinti Chicagót – a várost vezető David (Jeff Daniels) viszont talán nem pont az, akinek mondja magát. 20160225110650_01A hűséges legidegesítőbb tulajdonsága – mégha bazira összetettnek is akarja magát mutatni –, hogy egyszerű, mint a faék, és a problémamegoldása ennek megfelelően tele van logikátlanságokkal és irrealitásokkal. Egy idő után meguntam számolni a tökéletesen életszerűtleg helyzeteket és a bámulatos egybeeséseket, ami hőseinket segíti. A kiszámíthatóságról nem is beszélve – az együgyű forgatókönyv (amit olyan „remek” filmek alkotói követtek el, mint az Exodus: Istenek és királyok vagy a Transporter – A szállító: Örökség) már csak neonnal nem írja ki a képek szélére, hogy „ez volt a végszó, hogy megöljünk egy kedves karaktert”, vagy „ne aggódj, rá fog jönni, hogy hibázott”, ésatöbbi. Gyakorlatilag egy valamire való fordulat nincs a filmben, az első percben borítékolható az egész sztori.
Kate Winslet kiírásával a történetből a filmet a színészek se húzzák fel, színtelen és rutin alakításokat látunk, megint Miles Teller az egyetlen, aki egy leheletnyi életet képes vinni karakterébe. Egyetlen mentsvárunknak a látvány maradhatna – ami azonban messze elmaradt az előző rész monumentális megoldásaitól. Ballhaus most elsősorban a színekkel játszik, de se a mezsgye vörösföldje, se a jövő városainak bántóan CGI kompozíciói nem tudják hosszasan lekötni a figyelmünket. Így végül nem marad más a nézőnek, mint a remény, hogy a popcorn kitart a film végéig.
