Kritika

Fele se tréfa – Juno

Vajon vígjáték-e a Juno? S ha igen, ha nem, tulajdonképpen kinek szól? És mit akar mondani? Akar-e valamit? Vajon nem jár-e rosszul, aki csak nevetni akar másfél órát a moziban, és nevet-e az is, aki komolyan akart ma beülni? Noha azt mondják, vígjáték, ennek a fele se tréfa. És micsoda szerencse!

Diablo Cody és Ellen Page – gyorsan el is sütötten a két puskaporos fegyvert, ami a film savaborsát adja; hogy ilyen képzavaros legyek. Ez teszi többé a filmet a csajok-pasik-szex-buli négyesfogatú pitéknél. Ez a páros mutatja be nekünk a 16 éves Junót, aki a jég hátán is megél, talpraesett, nagydumás, akár a környék ideálja is lehet. És tagadja – illetve úgy tesz, mint aki nem érti –, hogy ő szexuálisan aktív. Ő csak kipróbálta. Történetesen egy osztálytársával Paulie-val, egy őszi délutánon. Egy karosszékben, mert unatkozott. És mert ugye minden egy karosszékkel kezdődött. Paulie nem az az elképzelt helyi menő. Inkább nyüzüge, vékony, ágyának autós kerekei vannak, ami 16 évesen elég gáz. És a film végén megkérdezi, hogy akkor most már smárolhatunk-e, ami méginkább gáz. De talán ez az egyetlen közös pont a High School Story-kkal. Paulie nem vagány, amolyan gyerekkori jóbarát. Olyan, aki valószínűleg mindig ott loholt a lány nyakán, hogy „Figyelj, Juno!”, meg hogy „Anyu, átmentem Junóhoz, majd jövök.” És anyu ennek nem örült.
De Juno és Paulie menet közben felnőtt. Illetve szexuálisan aktív. A felnőttség csak most kezdődik. Az abortuszklinikán, ahonnan fejvesztve menekülünk, de helyette keresünk egy jó szülőpárt adoptálásra. A pár életébe a kelleténél jobban belelátó lány pedig lát hideget-meleget. Nem embertelen és szörnyű dolgokat, csak egyszerűeket. Még fel nem növő férfit, s már anyaságra termett nőt. Világot jelentő bébivárást, s magában egy kislányt, aki ezt nem is veszi komolyan. Eljutunk persze a szülőszobára és azon túl is – könnyekkel és örömökkel. És újra gimivel és újra a szokásos élettel.

Diablo Cody
, a terhelt előéletű forgatókönyvíró Oscar-díjat kapott. Indoklásról nem tudunk, de tulajdonképpen nincs is rá szükség. Minden indoklás helyett itt vannak a párbeszédek, amelyek az életből jöttek. Vannak szereplők, akik pontosan olyanok, mint gondoljuk; jellemük – akár fejlődik, akár nem – megállja a helyét. Megállja Junóé is, akinek a maga 16 évesen kiforduló világa keserű és édes lehet egyszerre.
A Juno persze ott ér véget, ahol elkezdődött. Ősz van, és végül is minden egy székkel végződött. Végre egy film, nem idegesítő, hanem valóságos happy enddel.
Juno (Juno)
színes feliratos amerikai-kanadai-magyar vígjáték, 96 perc, 2007

rendezõ: Jason Reitman
forgatókönyvíró: Diablo Cody
zeneszerzõ: Matt Messina
operatõr: Eric Steelberg

szereplõk:
Ellen Page (Juno MacGuff)
Michael Cera (Paulie Bleeker)
Jennifer Garner (Vanessa Loring)
Jason Bateman (Mark Loring)
Allison Janney (Bren MacGuff)
J.K. Simmons (Mac MacGuff)
Olivia Thirlby (Leah)

IMDb-átlag: 8.2 a legjobb 250-bõl a 153.
www.foxsearchlight.com/juno

Avatar

sergoandras

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya