Kritika

Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa… – Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

A szerelem vak, és sokszor nem akarja azt sem látni, ami kiszúrja a szemét. Pedig ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, rendszerint az is – Horváth Lili filmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre hősnője azonban úgy dönt, akár saját épelméjűsége árán is addig hunyorít, amíg a kacsából fehér lovon bevágtató szőke herceg nem lesz.

Márta, a neves idegsebész (Stork Natasa) ötkor a Szabadság-híd pesti hídfőjénél a szerelmére vár – a férfi (Bodó Viktor) azonban sosem érkezik meg. Amikor a munkahelyénél emlékezteti az egy hónappal ezelőtti amerikai konferencián megbeszélt randevújukra, János azt feleli, sosem látta a nőt. Márta ahelyett, hogy hisztériázni kezdene, elnézést kér és önvizsgálatot tart: vajon elment az esze? Fogja magát, beáll dolgozni a férfit is foglalkoztató klinikára, és közben a pszichológusával (Tóth Péter) próbálja megfejteni, mi is történt valójában, és mi az, ami csak a képzeletének játéka.

Az S.O.S. szerelem!, a Pappa pia és Coming out harsány országában talán könnyű megfeledkezni róla, hogy a szerelem a magyar filmvásznon gyakran az apró rezdülések, a belső világok, a szívszakadások és a mellkasból felszakadó sóhajok világa. A Körhinta, a Szerelem, a Szindbád vagy – hogy egy kicsit mainstreamebb példát is hozzak – az Állítsátok meg Terézanyut! szívszaggató katarzisai olyan meseszép történetek közeli rokonai, mint Az én XX. századom vagy Enyedi Ildikó másik, 2017-ben Oscar-díjra is jelölt csodája, a Testről és lélekről. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre egyértelműen az Enyedi által kitaposott ösvényen jár, s még ha nem is ér fel elődeihez, méltóképpen követi azokat.

Felkészülés-meghatározatlan-ideig-tartó-együttlétre

Horvát Lili, A szerdai gyerek rendezője második nagyjátékfilmjében a szerelem vakságát veszi górcső alá. Mennyi mindent vagyunk hajlandóak elnézni? Mennyi mindent vagyunk hajlandóak letagadni, akár saját magunk előtt is?

Meddig megyünk, hogy mentsük magunk elől a másikat?

A saját forgatókönyvéből dolgozó rendezőnő gondolatkísérletében nemcsak a végsőkig megy el, de a feltétlen szeretet erejéről is leckét ad nekünk.

Mélységesen szép filmje sokkal kevésbé történetével, mintsem előadásmódjával nyeri meg a nézőit: a viszonylag egyszerű mesét a végtelen intimitás emeli balladává. Ez az intimitás rokonítja a fent említett művekkel: a belső világok tapinthatóvá tétele és a legbelső érzések pátosz nélküli lecsupaszítása a Testről és lélekrőlnek is sajátja.

Ami Enyedinél az álom és ébrenlét kettőssége volt, az lesz most a valóság és a képzelet – de míg az előző esetben azok képileg is elkülönültek, itt érthető okokból ilyesmire nincs példa. Míg Enyedi két – férfi és női – oldalról is bepillantást enged, addig a Felkészülés… csak egyik perspektívából ábrázol – ez azonban nem kelt hiányérzetet, hiszen Horvát ezt az egyoldalúságot a kétség felébresztésére használja.

A rendezőnő rendszeres alkotótársa, Maly Róbert operatőr egészen közeli, néha már-már kényelmetlenül közeli képek segítségével enged betekintést Márta gondolatvilágába – ez a közelség (és Keresztes Gábor szívszorító zenéje) az, ami által a szinte krimiket idéző feszültség a néző szívébe is beköltözik, s ez az, amivel Márta őrlődését – hiszen mi magunk is jó eséllyel csalódtunk már abban, akit szerettünk – magunkénak érezzük.

Az érzelmi érintettség teszi szerethetővé a filmet – de nem ez teszi jó filmmé. Jó filmmé a remek arányérzék által lesz: Horváth Lili jó ütemben adagolja a prókat és kontrákat, és mindig a megfelelő pillanatban hoz új (bár néhol közhelyes) fordulatokat.

Ugyancsak ez az arányérzék köszön vissza a kifejezetten életszerű szituációk és hús-vér karakterek megalkotásakor is:

Márta egyszerre rettenthetetlen, érett orvos, tiniket idéző szerelmes és kislányosan szertelen, aki csak azért képes kivenni egy lekoszlott lakást, mert a konyhaablakból rálát a Szabadság-hídra. Stork Natasa alakításában ráadásul ezek a rétegek gyönyörűen meg is jelennek, ahogy János nem kevésbé összetett (de jóval kevésbé hangsúlyos) figuráját is képes Bodó Viktor hitelesen hozni. A Kalózok egykori szőke szépfiúját Török Ferenc 2007-es filmje, az Overnight óta nem láttuk a vásznon  – a lehető legjobb szereppel tért vissza rá.

A filmben önálló szerepben tűnik fel Budapest is – a maga poros módján is igéző város azokban is honvágyat kelt, akik itt élnek: Maly Róbert a giccset hírből sem ismerő, mégis varázslatos képein keresztül könnyű újra beleszeretni. A város egyfajta kötőszövetet ad a történetnek: az el- és feltűnésre alkalmas lépcsők, a párhuzamosan futó járdaszegélyek vagy a szinte átjárókként funkcionáló ablakok is erősítik Márta ki- és belépéseit a kételkedés és a bizonyosság földjére.

Hogy mi az igaz, és mi csak fantázia, mindegy is. A szerelmet sem mindig a beteljesülés szépíti meg – és ezt a filmet sem feltétlenül a válaszok emelik fel, hanem az a szinte költészetben hajló nyelv, amin megfogalmazzák azokat. A szerelemről ugyanis így érdemes mesélni. Ha pedig valaki így mesél, a néző is szerelembe eshet újra és újra – akárhányszor csak megnézi a filmet.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.