Kritika

Felzárkózás – Az Igazság Ligája – Pro

A lelkiszegény Batman Superman ellen és az új kor hajnalát jelentő Wonder Woman után félelemmel vegyes várakozással ültem be ma reggel Az Igazság Ligája sajtóvetítésére. Úgy tűnik, végre végetért a DC döcögése, és egyértelműen felfelé ívelő pályára lépett Zack Snyder csapata. A Liga végre egyensúlyba hozta az akciót, a humort és a szívet – és talán nemcsak felzárkózik a Marvel bosszúállói mellé, de a komolyabb hangvétel rajongóinál előbb-utóbb meg is előzheti őket.

A Thor: Ragnarök hangos deklaráció, miszerint a Marvel Studios a humor mellé teszi le a voksát. A galaxis őrzői harmadik epizódjának is beillő kalapácsos sztori elvette a Nolan Sötét lovag-trilógiáját visszasíró, sötétebb tónusok után vágyó képregényrajongók utolsó reményét is. A szinte komolyanvehetetlen sztori és a poéndömping könnyű szórakozást hozott, de a Kenneth Branagh által kijelölt királydrámai útról egyértelműen letérítette a Marvel istállóját, és komoly csalódást okozott a kilencedik művészet azon híveinek, akik inkább képzőművészetnek, a társadalom éles kritikusának és a modern mesemondás új letéteményesének tekintik a képregényeket – és ezek örökösének remélik a belőlük készült adaptációkat.

Nem hittem, hogy pont Zack Snyder lesz, aki képes megnyitni a bezáródni látszódó kapukat és új távlatokat nyitni e tekintetben.

Na az újdonság ereje nem a történetben ölt testet, az ott folytatódik, ahol Az igazság hajnala félbehagyta: Superman (Henry Cavill) halott, Batman (Ben Affleck) és Wonder Woman (Gal Gadot) pedig új fenyegetésekkel kell, hogy szembenézzenek Steppenwolf (Ciarán Hinds) személyében. A szupergonosz három anyakő egyesítésével akar pusztulást hozni a Földre, ezért Wayne és Diana csapatot verbuvál, ahová besorozza az atlantiszi Aquamant (Jason Momoa), a szupergyors Flasht (Ezra Miller) és a géptestű Cyborgot (Ray Fischer). Amikor öten is kevésnek bizonyulnak a harchoz, elkeseredett döntésre szánják el magukat.

Snyder iszonyatosan sok szereplőt mozgat, gyakorlatilag Perry White-on kívül szinte nincs olyan karakter, akit ne hozna visza a korábbi filmekből, mégsem érződik túlzsúfoltnak Az Igazság Ligája. Az az építkezés, amit az elmúlt években végeztek a DC írói, végre beérett; a hősök motivációi, az emberi kapcsolódások szépen kisimultak a mostani epizódra. Az alkotók nem adtak alább a látványból sem – e tekintetben korábban sem szenvedtünk ugyan hiányt –, szuperguszta összecsapások és sok-sok akció adja a történet habarcsát, de végre a csihi-puhi mellett volt idő feltenni néhány értelmes kérdést is a vezetésről, a csapatszellemről és a nagyobb jóról. Az arányok azonban nem mozdultak el bántóan – pont annyi lélek került a vászonra, amennyi ahhoz kellett, hogy végre azt érezzük, a DC hősei nem plasztik akciófigurák, akikkel az alkotók báboznak, hanem hús-vér, botladozó alakok, akikkel végre mi is szívesen azonosulunk.

Hosszú ideje vártunk erre.

Na persze még nagyon messze vagyunk a csillagos ötöstől – a sztori még mindig nem kellőképpen erős, a főgonoszról pedig szinte kár is szót ejteni. Annyira súlytalan szerencsétlen Steppenwolf, hogy az alkotók még azt sem érezték szükségesnek, hogy legalább részleteket eláruljanak róla, miért gazemberkedik. Mondott ugyan néhány homályos mondatot az erőről meg a hatalomról, de már sosem fogjuk megtudni, valójában miért is kezdett bolygóátalakításba.

Ennek ellenére is kifejezetten tudom szeretni ezt a filmet. A képi világban is megjelenő sötét árnyalatok, az újragondolt  klasszikusokkal tűzdelt filmzene és az emberiség pesszimista ábrázolása sokkal feszültebb filmet eredményezett a sorozat bármelyik korábbi darabjánál, a képregényes belső poénoknak köszönhetően pedig a bennfentesség érzése is hamar megérkezett. Erős Az Igazság Ligája hangulata, és általa feléleszti bennem azt az érzést, ami miatt anno a DC-t választottam a Marvellel szemben. Superman kedvéért, aki minden, ami jó az emberben van, Batman kedvéért, aki miatt esendően is szerethető. Az összefogásért, ami megmutatja, hogy együtt többek vagyunk, mint egyedül.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com