Kritika

„Mi a franc ez?” – Fényes jövő

Nanni-Moretti-Fényes-jövő

Neves olasz filmrendezőként Nanni Moretti filmet készített egy neves olasz filmrendezőről, aki a készülő filmje forgatása során meghasonlik önmagával. Ismerős? Hát persze, hogy Fellini jut elsőre eszünkbe, de talán a Fényes jövő identitásválságot átélő filmrendezője is van olyan érdekes, miként a nagy mester volt annakidején a 8 és félben.

Nanni Moretti eddigi filmjeivel is már bizonyította, hogy vonzódik olyan mély emberi érzelmek ábrázolásához, mint az anya elvesztésének átélése (Anyám mozija), egy család érzelmi traumája a fiúk elvesztése kapcsán (A fiú szobájában), a Van pápánk! történetével pedig a megválasztott pápa és terapeutája között kialakult kapcsolat bemutatásával. Most azonban ő van soron! A Fényes jövő ugyanis nem lehet más, mint saját magánéleti és alkotói identitásválságának bemutatása a filmbéli Giovanni filmrendező szerepében, aki 30 év alatt 13 filmet rendezett, ám a mostani forgatása során meghasonlik önmagával.

A filmtörténetben másokkal is megtörtént már, hogy film a filmben történet keretében önmaga identitásválságára reflektál. Elsőként Fellini 8 és fél című alkotásában találkozhattunk ilyennel, ahol a – Fellinivel épp egyidős – 43 éves Guido töpreng el önmagán éppúgy, mint művészi mivoltán. De míg Fellini-Guido esetében egy életközép válságnak lehetünk tanúi, addig a Fényes jövő Giovannija sokkal inkább az idén 70 éves Nanni Moratti alkotói életpályájára való visszatekintése, az ő többrétegű alkotói és személyes önreflexiós ars poeticája egy olyan drámában, ami egyben romantikus vígjáték is.

Giovanni éltetőereje látnivalóan a filmkészítés, és identitásválságának is alkotói mivolta áll a fókuszában. Mivel Nanni Moretti az 1970-es években maga is az Olasz Kommunista Párt (OKP) ifjúsági szervezetében tevékenykedett, érthető hát, hogy a fennhangon hirdetett politikai elvek és a valóság viszonyának kérdése ma is még élénken foglalkoztatja. S igaz ugyan, hogy

a két idősíkon futó, film a filmben szerkezetű Fényes jövő filmrendező hőse, Giovanni egy 1956-ban játszódó filmet forgat

az OKP helyi szervezetének meghívására városba érkező magyar vándorcirkuszosokról, a történet félreérthetetlenül a mai politikai helyzetre is utal.

A cirkusz igazgatója (Anger Zsolt) és társulata itt értesülnek az ’56-os forradalmi eseményekről, majd a szovjet tankok bevonulásáról. Giovanni filmjével azt mutatja be, miként reagált a keményvonalas, sztálinista szellemiséget képviselő Palmiro Togliatti vezette OKP az 1956-os magyar forradalom történéseire, aminek megítélése annakidején komoly identitásválságot okozott a párttagság körében:

a pártelvekhez való hűség fontosabb-e, vagy az agresszió láttán a forradalommal való szolidaritás?

Alkotói válságán túl Giovanninak még számtalan személyes problémával is meg kell küzdenie. A francia producere (Mathieu Amalric) csődöt jelent, a felesége (Margherita Buy) terapeutához jár és válni szeretne, a lánya (Valentina Romani) pedig egy idős férfival állt össze. „Semmi sem jó, minden máshogy van” – tűnődik el azokon a dolgokon, amik egyre inkább elgondolkodásra késztetik élete értelméről és emberi kapcsolatairól. S bár valóban sok minden összejött az életében, Francesca Marcianonak a rendezővel írt forgatókönyve helyenként még túl is bonyolítja Giovanni művészi és személyes életválságát, a film a filmben szerkezet és az életproblémák szertelen egymásba gabalyodása olykor zavarossá teszi az eseményeket.

Fényes jövő

Ami a Fényes jövőt mégis nagyon izgalmassá teszi, az Nanni Moretti alakításában a filmrendező neurotikus-nárcisztikus személyisége. Giovanni állandóan fantáziál, miközben az ’56-os filmjét forgatja, már Az úszó című John Cheever novella filmváltozatát készíti elő, akinek fő irodalmi témája az emberi természet kettőssége, és a karakterei gyakran őrlődnek a társadalomban felvett szerepük és belső lényük között. Giovanni talán azért is érzi annyira magáénak az amerikai író világát, mert ő maga is ezzel a problémával küzd.

Művészként folyton a középpontban szeretne lenni,

a „csak akkor lehetek elég jó, ha én vagyok a legjobb” elv alapján csodálatot, elismerést vár el,

miközben grandiózus megnyilvánulásaival kiborítja az egész környezetét. Emellett irigy mások sikereire, a film talán legszórakoztatóbb jelenetében valósággal túszul ejt egy fiatal, felkapott filmrendezőt a stábjával együtt, és a forgatását durván megakasztva a kortárs filmek céljáról, a filmkészítés újfajta lehetőségeiről, az erőszak lehetséges ábrázolási módjáról és a közönségigény változásáról hajnalig tartói filmelméleti vitára kényszeríti, csak azért, hogy maga számára is tisztázza ezeket a kérdéseket és megmutassa szellemi fölényét.

Az excentrikus Giovanni mellett már csak Anger Zsolt miatt is érdemes megnézni a filmet. Anger nagyot alakít a magyar vándorcirkusz igazgatójaként, először harsány cirkuszosként, majd az ’56-os forradalom elbukásakor a magába fordulásával. Sokat hozzátesz a film hangulatához Silvio Orlando és Barbora Bobulova, akik Giovanni készülő filmjének szerelmespárjaként üdítő szerelmeskedő-veszekedő olasz párost alkotnak, s mindehhez Franco Piersanti romantikus zenéje igazi római hangulatot idéz meg.

A Fényes jövő szeptember 7-től látható a magyar mozikban.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com