Kritika

Szadisták földjén – Festett madár

Az Oscarra nevezett, cseh Festett madárban hiába tűnik fel Stellan Skarsgård, Harvey Keitel és Udo Kier is egy-egy kisebb szerepben, ez még nem menti meg a filmet az öncélú erőszaktól és az egyhelyben toporgástól.

A külföldi sajtóban gyakran lehetett találkozni azzal az igen megtisztelő és nagyfokú várakozást gerjesztő jelzővel, hogy a Festett madár egészen tarkovszkiji. Attól viszont, hogy valami hosszú, fekete-fehér és szlávul beszélnek benne, még nem lesz egy Iván gyermekkora vagy egy Andrej Rubljov. De még egy Kárhozat sem. Önmagukban az emblematikus stílusjegyek nem hordozzák a gondolatiságot, nem képviselnek markáns életfelfogást vagy világértelmezést. Receptre nem lehet nagy volumenű művet készíteni, bár érthető, hogy az alapanyagot látva a kritikusok szeretnek már három perccel a főcím után tweetben name-droppingolni. Ok, megvan, ezt is megfejtettük.

Pedig a Festett madár talán nem is állhatna messzebb Tarkovszkij filmjeitől. A rendkívül hatásvadász, megkérdőjelezhető eszközökkel élő cselekmény célja olyan sekélyes és közhelyesen semmitmondó, hogy

a három órás játékidő valódi tortúra a nézőnek.

Lehetne érvelni, hogy a Jerzy Kosinski azonos című, (ál)önéletrajzként promotált regényéből készült adaptáció csak hűen követi a forrást, de már azt a művet is érte kellően sok vád a történelmi hiteltelenségtől kezdve a plágiumig. Nem kell azonban, hogy a könyvet ért kritikákat hangoztassuk a filmváltozattal kapcsolatban, mivel azok nagy része ebben az esetben értelmetlen, vagy már akkor is az volt. A film önmaga jogán is bírálható.

Az persze igaz, hogy a rendező, Václav Marhoul változata egy az egyben vászonra konvertálja az írott anyagot, így lényegében mindkettőről ítéletet lehet mondani, már ami a cselekmény létjogosultságát illeti. A németek elől az eldugott kelet-európai tanyavilágba menekített kisfiú a szülei nélkül, egy idős asszonynál próbálja túlélni a világháborút. A néni hamar meghal, így a kisfiúnak faluról falura vándorolva kell boldogulnia, mindig más és más ismeretlen felnőtt kénye-kedvének kiszolgáltatva. A film így gyakorlatilag egy három órán át tartó,

gyomorforgató, értelmetlen szenvedéspornó, amiben minden kegyetlenség megtörténik, amit az ember el tud képzelni,

szerencsére nem mindig a kisfiúval, de általában az ő szeme láttára. Az „üzenet” pedig már 20 perc után érthető: a háborúban nem a harcok a legrosszabbak, hanem az elállatiasodott, ördögi tettekre képes emberek, akik bárkit kivetnek maguk közül, ha az valamiben más, mint ők.

Az erőszak erőszakot szül, az egyik adja tovább a másiknak, egy ilyen világban pedig a legártatlanabb is bemocskolódik előbb vagy utóbb. Egymás megalázása és legyilkolása az egyetlen interakciós mód az emberek között, és az egyetlen konfliktuskezelési eszköz. Ennyi szenvedés mellett még ezt a mizantrópiát is elviselni tényleg emberpróbáló feladat, és bármennyire furcsa, unalmas is. Az erőszak sulykolása és ismétlődése kiszolgáltatott, halálközeli létállapotot és atmoszférát teremt, amely önmagában azonban nagyon kevés.

A redundáns kegyetlenkedések pont ellenkező hatást váltanak ki: elidegenítenek és érzéketlenné tesznek.

Az ilyen filmek örök kerékkötője, hogy az egyszerű, szinte didaktikus üzenet hamar nyilvánvalóvá válik, az egymást követő események pedig nem alakítják tovább a következtetéseket. Aki csak az ember gyűlöletét akarja megmutatni ország-világ előtt, az miért csinál ebből egy monstre vesszőfutást? Nyilván azért, mert a nézőjét is utálja. Ennél több tartalom nincs a Festett madárban, még ha szokatlan karaktereket is tesz meg annak az egy-két pozitív szereplőnek, vagy ha amúgy az egész film végkicsengése is pozitív irányba hajlik. (Ide tartozik egyébként, hogy Marhoul – a gáláns békéltető szerepében – elkészítette az első interszlávul beszélő filmet. A szláv nyelvekből létrehozott, mesterséges nyelvvel venné elejét annak, hogy a néző bármelyik kegyetlenkedő szereplőt azonosítsa egy-egy nemzettel. Kosinskinél ezek a szereplők még egyértelműen lengyelek voltak.)

Az öncélúnak tűnő erőszak azért meg tudja találni a maga értelmét, mint például Haneke körülbelül egész életművében, ahol a brutalitás a film médiumáról általában és a nézői befogadásról is képes mondani valamit, de kommerszebb filmet is idézhetünk: az Eljő a napunkban a Festett madárhoz nagyon hasonló alkotói attitűd bontakozik ki, csak éppen ott van tét és fokozatosság. Nyilván tetszés szerint lehetne még rengeteg nagyszerű művet idesorolni a filmtörténetből Pasolinitől Noéig, nagyjából azonban mindegyik a Festett madár ürességét húzná alá.

Nem tudom, kinek van erre szüksége, vagy ki érzi úgy, hogy a három óra játékidő után közelebb került valaminek a megértéséhez, de számomra ez csak

fölösleges nyomasztás és sokkolás.

Ami pedig még problematikusabbá teszi a filmet, az a sok helyen dicsért operatőri munka és az esztétizáló, kontrasztos vizualitás. Valóban közel az egyetlen erénye lehetne ez a filmnek, de ilyen téma mellett a stílus is visszás, mintha fennköltnek tartaná a halált és ezt a rohadó, ember-embernek-farkasa-világot; mintha az alkotók szadista módon gyönyörködnének saját maguk és a mi pusztulásunkon. A könyv tartalmát is mitologikus magasságokba emelik egyesek, a filmnél pedig szintén megfigyelhető ilyen irányú szándék: alvilági vándorlás ez egyik kínzótól a másikig, az epizódokat pedig csak a hóhérok nevei választják el egymástól.

A pokoljárás motívuma azonban még nem tesz semmit sem mitologikussá, mert nem magyarázza a világot vagy benne az embert. Ez csupán a förtelem ábrázolása a förtelem kedvéért. Mint ilyen, egyébként lehet hatásos, csak akkor az egy szinten van a jó pornóval.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya