Kritika

Festett szőke – Vadállatok

Oliver Stone a kissé sánta Tőzsdecápák folytatás után újabb rendezésre vállalkozott. A Vadállatok ugyan nem sántít, de egészen biztos, hogy bandzsa lett egy picit.

Talán az elvárásaim voltak túlzóak, amikor ellátogattam a vetítésre, de a Vadállatok egy kicsi nyomot sem hagyott bennem utólag leszámítva talán (jó) néhány brutális jelenetet és Benicio Del Toro alakítását az egyik antagonista, Lado szerepében. Emlékeim halványabb részeiben Salma Hayek (Elena) és John Travolta (Dennis) arca pislákol, és talán, ha micimackó módjára gondolkodom kicsit, még Aaron Taylor-Johnson (Ben) játékából is feldereng valami. Félreértés ne essék végeredményben tetszetős darabról beszélünk, de alighanem ez a vágás és fényképezés érdeme nem pedig a cselekmény, vagy a színészi játék, vagy a karakterek, vagy a jellemek fejlődése, vagy az elképesztően zavaró narráció, vagy a befejezés vagy „A” befejezés hozadéka.

Chon (Taylor Kitsh), Ben és O (Blake Lively), azaz Ophelia édeshármasban tengetik kaliforniai hétköznapjaikat, ám a rózsaszín ködöt, amit vélhetően a pink kush tömény, mámorító füstje okoz, szempillantás alatt elfújja egy mexikóból érkező videó, amolyan lefejezős fajta. Hőseink ugyanis a világ legjobb marihuánáját termesztik, és teszik ezt humánus módon, hiszen Ben nagylelkű aktivista, Afrikában és a világ számtalan más pontján járt már önkéntesként, a marihuána fogyasztása pedig amúgy is a legalizálás határán áll Kaliforniában. Ez éppen elég arra, hogy hőseink bűnös élete felett szemet tudjunk hunyni, és teljes mellszélességgel álljunk ki mellettük. Főleg, hogy az erőszak tetemes része Chon kezéhez tapad, aki így könnyűszerrel elviszi a balhét, mi pedig nyugodtan szurkolhatunk, hogy a kis elhanyagolt, szeretethiányos szöszi hazajusson, és a film befejezését is valamiképp feldolgozhassuk. Legalábbis az alkotók ezt akarták elérni, de ehhez alighanem többre lett volna szükség, mint néhány jól fotózott jelenetre, egy-egy humoros beszólásra, vagy a halvány, szinte láthatatlan társadalomkritikai attitűdre. A mexikói kartell videóüzenete volt a figyelmeztetés, de a baráti ajánlat frappáns elutasítása után – Chon: „I think, basically, you want us eat your shit and call it caviar!” – nem marad más hátra, mint a lelkiterror, így O-t elrabolják, és életével zsarolják meg a két hősszerelmest. A konfliktus adott, a bonyodalom elindul és a fordulatok olymértékben sorjáznak, hogy nemcsak a karakterek képtelenek követni, hanem talán maga Oliver Stone is elveszíti valahol a fonalat.

Abszurdba hajló jelenetek ugyan akadnak – Elena és O közös beszélgetései –, és a „mindenki vadállat ebben az őrült világban” ideológiai nézet is leesik nekünk – tulajdonképpen már az első percekben –, de semmi igazán tartalmas anyaggal nem szolgál a film, ami így nem marad más mint pusztán egy többé-kevésbé szórakoztató akciófilm, de a legkevésbé sem lesz belőle kultikus, maradandó alkotás.

Értékelés: 6/10

Vadállatok (Savages)
színes, amerikai thriller, 130 perc, 2012

rendező: Oliver Stone
író: Don Winslow
forgatókönyvíró: Shane Salermo
operatőr: Daniel Mindel
producer: Moritz Borman, Eric Kopeloff
vágó: Joe Hutshing, Stuart Levy, Alex Marquez

szereplők:
Taylor Kitsh (Chon)
Aaron Taylor-Johnson (Ben)
Salma Hayek (Elena)
Benicio Del Toro (Lado)
John Travolta (Dennis)
Blake Lively (O)
Emile Hirsch (Spin)
Demián Bichir (Alex)

IMDb

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Add Comment

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..