Kritika

Film a filmelőzetesekről – Hamarosan…

hamarosan lake bellA gyerek-szülő kapcsolatok sokféle történetet adtak már a világnak. Hagyományos viszony esetén a szülőt büszkeséggel tölti el, ha utóda az ő pályájára kíván lépni, és azon sem akad fenn, ha a nevelés oly jól sikerült, hogy a tanítvány végül túlnövi mesterét. A Hamarosan… című  filmben épp ellenkezőleg történik, ráadásul egészen újszerű, de szórakoztató tálalásban: a filmelőzetesek hangalámondóinak munkáján keresztül.

A film

Főszereplőnőnk Carol (Lake Bell) minden vágya, hogy kivívja apja (Fred Melamed), az előzetes-hangok koronázatlan kiscsászára elismerését azzal, hogy bebizonyítja: megérett már arra a világ, hogy a trailereknek végre nő is kölcsönözhesse hangját. Eleinte hangtrénerként tengeti napjait és próbálja megtanítani Eva Longoriát, hogy dugóval a szájában úgy hangozzék, mint egy kalóz. Ám jön a lehetőség: egy gyerek-romkom(!) előzetesének ő kölcsönözheti hangját. Innentől kezdve karrierje egyre több fenyegetést jelent saját, kisebbségi komplexussal küszködő apja számára, aki végre egyedül élvezhetné a rávetülő rivaldafényt, mivel legnagyobb riválisa éppen elhunyt. Ez a fajta irigy apa karakter, aki mindennél jobban félti saját, nagy nehezen kivívott pozícióját elég izgalmas alapanyag – a történet nemcsak családja szemén keresztül mutatja be a figurát, hanem tovább árnyalja szerelme, és karrierjének szereplői kereszttüzében.

hamarosan fred melamed

A téma kínálja magát és Bell nem is szalasztja el a lehetőséget, hogy a filmipar csúfságairól vígjátékhoz illően rántsa le a leplet. Már önmagában szórakoztató, hogy Amerikában az előzetesek hangalámondóinak is vannak sztárjai, de hogy még díjakat, sőt életmű díjakat is osztogatnak egymásnak a valóban létező Golden Trailer Díjátadón… Ugyanitt kiforgatja rendezőnőnk a mostanában oly divatos 3-4 részes, tini lányoknak íródott regények adaptációit – csak jelen esetben nem vámpírokért, hanem amazonokért őrülhetnek meg a kamaszok. Az egész film ugyanis arra megy ki, hogy ki kapja meg ezen amazonokról szóló „In a world…” kezdetű trailer alámondásának lehetőségét – észben tartva azt, hogy ma egy várva-várt film első előzetesének megjelenése legalább akkora eseményt jelent, mint a leendő alkotás premierje. S a hitelességhez hozzátartozik, hogy a rendezőnő a  valóban hangalámondás-oligarchaként élt Don LaFontaine-t is beépíti a történetbe az apa ősi, ám frissiben elhunyt riválisaként, s a több mint ötezer előzetesben közreműködő úriember hang-nagysága előtt archív filmrészletekkel is tiszteleg.

A képbe bejön még Carol nővérén (Michaela Watkins) és férjén (Rob Corddry) keresztül egy ízlésesen végigvitt kapcsolati dráma. A házasságukban felbukkanó probléma láttán abban is biztosak lehetünk, hogy ebben a filmben minden a hang körül forog – jelen esetben egy bűnös diktafonnak köszönhetően teljesedik ki e koncepció. Bell a saját karakteréhez is rittyentett szerelmi szálat, és innen is pacsi neki, amiért még a saját, kissé méretes orrából is viccet csinált – életemben nem láttam még ilyen jól sikerült orr-csókot. Szerencsére író-, s rendezőnőnk azt is érezte, jobb, ha a kötelező szerelmi gubanc csupán mellékszálként lappang a történetben, nem lopva el így a showt a sokkal izgalmasabb gyerek-szülő, valamint a filmipar bugyraiba vezető részek elől.

Lake Bell színésznőként eddig csak kisebb mellékszerepekben csilloghatott (Csak szexre kellesz, Míg a jackpot el nem választ), de első nagyjátékfilmje mindhárom szerepében (rendező, író és főszereplő) sikerült eltalálnia a megfelelő hangot – forgatókönyvét pedig a tavalyi Sundance Filmfesztivál nagy elismerésnek számító Waldo Salt-díjával is jutalmazták.

A lemez

Ízléses filmhez ízlésen összerakott dvd kiadás dukál. Lake Bell szórakoztató audiokommentárja mellett semmiképpen sem szabad elmenni, de a kötelező panelek (kimaradt jelenetek, alternatív kezdés) is megérnek egy misét.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!