A 8. Finn Filmnapok keretein belül alkalmunk nyílt körülnézni a nyelvrokonék háza táján. Hideg volt és feszültséggel teli, no, nem a Toldi mozi, hanem Simo Halinen gyűlölet és szeretet vezérelte filmje, a Fordulópont.
Három, egymáshoz semmilyen szálon nem kötődő ember élete visszafordíthatatlanul összeforr. Az ismeretlen anyagot terjesztő Jere, a bevándorlásiak elől menekülő Dominick és a drogelvonóról frissen megszökött Alexsi egy Ouluba tartó vonatúton ismerkednek meg. Beszélgetésük vitává, majd verekedéssé fajul, amelyben Alexsi életét veszti. A két férfi eddig még csak nem is sejtette, hogy e végzetes találkozás életük fordulópontja. Épp olyan fordulópont, mint amivel két évvel ezelőtt a Feloldozás című finn bűnfilm is rendelkezett – csak ott két házaspár élete forrt végérvényesen össze egy cserbenhagyásos gázolás révén.
Őszinteség, eltitkolás, hazugság; helyzete válogatja, mit érzünk helyes és kedvező lépésnek. Van, amikor egyértelmű a választás, és van, amikor egyáltalán nem az. Ilyen esetekben az önös érdekérvényesítést szorítja hátra a szenvedő fél iránti érzelmünk. Ez a lélektépő folyamat zajlik Dominick (David Nzinga) elméjében is, hiszen megígérte Alexsinek, hogy a saját kezével készített álomfogót eljuttatja a férfi egykori párjához, Verához (Laura Birn). Miután Alexsi meghalt, dűlőre kellett jutnia Jerével (Samuel Vauramo), mihez kezdjenek. Kompromisszumot kötöttek és a holttestet végül elrejtették. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor Dominick eldönti, hogy betartja Alexsinek tett fogadalmát.
A rendező bölcsen mellékvágányra tereli az eltűnt férfi utáni nyomozás részleteit, és szigorúan a főszereplők kapcsolati drámájára koncentrál.
A karakterekről lassan kiderül, kik is ők valójában; üldözött vadak, akiket a bebörtönzés, a kitoloncolás vagy éppen a dühös múlt réme kísért.
Jó emberek, akiket a balszerencsés körülmények rossz tettekre sarkallnak, és akiknek tragédiája, hogy a spirálból soha nem fognak tudni kimozdulni.
Az alkotók nemcsak a trió amúgy is viszontagságos életútját bonyolították meg alaposan, hanem azoknak az előadásmódját is. Non-lineáris időkezeléssel mesélik el a lelki nyomor néhány napját, amelyben mindent a szemünk elé tárnak. Nincsenek titkok, nincs a tudatlanságból fakadó misztikum, hiszen mindenről kiderül, miért és hogyan történt. A Fordulópont teljesen őszintén meséli el, hogyan hazudnak a szereplői, s ezzel a történet a benne lavírozó karaktereinek szöges ellentétévé válik.
Mert ők hazudnak. Minduntalan titkolóznak sötét tettüket leplezendő.
Eleinte még csak gyávaságból, a börtöntől félve, később már a saját sorsuk jobbra fordítása végett, hiszen Vera Dominick számára egyet jelent a tartózkodási engedély megszerzésével, míg Jere egy pótanyukát lát benne, akire fiának nagy szüksége lenne. Végül pedig szeretetből; mindkét férfinek fontossá válik a nő, immáron érzelmi szinten is. Bár mindig van menekülési útvonal, de az érzelmek egyenes arányosságban növekednek a hazugságból származó haszonnal és a bukás mértékével.
A fordulóponthoz érve kikristályosodik a sors groteszk “humora”; a trió drámája úgy ér véget, ahogy kezdődnie kellett volna, bűnösen ugyan, de a felelősség tudatában becsülettel szembenézve a problémával, amit ők maguk idéztek elő. Ugyanaz játszódik le bennük, ami mindenkiben egy hazugság során, a lebukás és a lelkiismeret furdalás jeges karmaitól mardosva élik meg a bűntudat poklát. Hiszen a fájdalom elkerülhetetlen, ám nem ejtünk ekkora sebet, ha a nehezebb, de a tisztességes utat választjuk.
A Fordulópont története megélhető, átérezhető, hiszen bár nem egy ilyen tragikus eset kapcsán, de mindenki került már hasonló helyzetbe. Olyanba, amelyben az emberben lakozó jó és rossz, becsület és gyávaság, szeretet és önzőség párbajt vív bennünk.
