Kritika

A vadnyugat legfinomabb fánkját két tolvaj készíti – First Cow

first cow 2

A vadnyugatról westernklisék nélkül – Kelly Reichardt új filmje, a First Cow a férfibarátságot és az otthon ízeit ünnepli végtelen természetességgel és gyengédséggel.

Amerika igazi történetének feltárása, az elbeszéletlen, hétköznapi, az egyének szintjén mégis sorsdöntő mozaikok összegyűjtögetése Kelly Reichardt küldetése. A rendezőnő hiteles krónikásként kortárs és régebbi történetekben is az eltűnőben lévő időt, az egyén apró vagy éppen nagyobb küzdelmeit mutatja be a slow cinema eszközeivel, különleges odafigyeléssel, finomsággal – így volt a Wendy és Lucy-ben, a Meek’s Cutoffban vagy legutóbb az Egyes nőkben is.

A Telluride-on, majd a Berlinale versenyprogramjában bemutatkozó, a lassan függetlenfilmes legendává váló A24 stúdió égisze alatt készült First Cow a legközelebb a 2010-es Meek’s Cutoffhoz áll, hiszen szintén a „vadnyugaton” játszódik, és mint ilyen, az ország mítoszépítésének, emlékezetpolitikájának szívébe vezet – ám természetesen Reichardt ezúttal sem hagyományos műfaji filmet rakott össze, sőt, még messzebbre távolodott a westerntől. Az ismét Oregonban játszódó First Cow a zsáner kötelező motívumai nélkül, sőt, azok ellenében mesél el egy egyedi történetet, amely lerúgja magáról a műfaji kliséket, helyettük

egyéni sorsokra, érzésekre, mikrotörténetekre fókuszál.

Míg a Meek’s Cutoff szekérkaravánjában Reichardt a ritkán kiemelt vadnyugati nősorsokra koncentrált (ezzel a női western egyik úttörője lett), most ugyanezt az érzékeny odafordulást atipikus férfikarakterek felé teszi meg; az ő történetüket sem mondta még el senki. A két főszereplő, a prémvadászok közé keveredett, de magát kényelmetlenül érző szakács, Cookie (John Magaro) és a világlátott kínai vándor, King Lu (Orion Lee) igazi anti-western-főszereplők, hiszen távol tartják magukat az erőszaktól, kicsit talán gyávák is, céltudatos hódítók vagy fegyverforgatók helyett pedig csak sodródnak, hogy a lelki alkatuknak megfelelő otthont és munkát találjanak maguknak. Hozzájuk hasonlóan az összes mellékszereplő is árnyaltabb a megszokott típuskarakternél: kötelező műfaji sarokpontok helyett hús-vér prémvadászok, tisztek, előkelőségek (Toby Jones) és indiánok lakják be az örökké nedves, buja környezettel körülvett, sebtében összetákolt táborhelyet. Meg persze egy tehén, aki az első az Édenkertnek tűnő vidéken, tehát igazi szenzáció.

Az ismét Jonathan Raymonddal közösen írt, ám ezúttal az író regényét szabadabban adaptáló First Cow tehát a westernműfajjal szemben mélyen szubverzív, azonban a célja nem a harcias dekonstrukció, hanem egy új, érzékeny nézőpont megtalálása, amellyel az amerikaiság fő forrásának számító helyet és időt vizsgálni lehet. A műfaj számára kulcsfontosságú Turner-tézis a frontier (határvidék) meghódításáról, a civilizáció elterjesztéséről szól, a westernfilmek tekintélyes hányada ennek a folyamatnak a nemességét, küzdelmességét, esetleg erőszakosságát mutatja be. Reichardt azzal gazdagítja a képletet, hogy elmélyed a kérdésben: valójában milyen apróságok kellettek ahhoz, hogy a vadonból otthon legyen?

A választ a régi otthon ízeiben találja meg – Cookie és King Lu ugyanis a gazdag elöljáró tulajdonában álló tehén tejét ellopva sikeres süteménysütő vállalkozásba kezdenek. A lírai, hangulatfestő film egyetlen konfliktusa ebből a simlis megoldásból fakad – végig fennáll ugyanis a veszély, hogy lebuknak, azaz a nosztalgiától elvakult kuncsaftok rájönnek, hogy mitől is olyan finomak a fánkok, a tehén tulajdonosa pedig felismeri, hogy

a saját tejét sütik ki neki a sáros piactéren.

A First Cow olyan édes film, mint Cookie mézes süteményei – elolvad a szánkban, így mi is könnyen elolvadunk tőle. Az embersége, szépsége, érzékenysége és természetessége rabul ejtő, az ártatlan humora pedig szokatlan derűbe vonja a melankolikus fennhangoktól sem mentes történetet. Reichardt filmje a férfibarátságot ünnepli, két kívülálló rokonlélek magától értetődő egymásra találását egy másfajta férfiasságot ünneplő világban. Cookie és King Lu harmonikus köteléke olyan érték, ami korokon átívelve ünnepelhető – ezt hangsúlyozza a film jelen idejű prológusa is, amely egyszerre hívja fel a figyelmet a folytonosságra és múlandóságra.

A First Cow hangulatában, dinamikájában a legközelebb Jarmusch Halott emberéhez áll, annak spirituális töltete és végzetorientáltsága nélkül – miközben még némi korhű kapitalizmus- és globalizációkritikát is magába olvaszt. Lassúsága és relatív eseménytelensége sokakat elrettenthet, pedig érdemes ráhangolódni ritmusára, belefeledkezni a szépségébe azoknak is, akik irtóznak a westerntől.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu