Kritika

Ki viszi át a reményt? – A hitehagyott

Ki más hozhatna megváltást a reményvesztett embernek, mint a fiatal Mary, aki a szíve alatt gyereket vár? Ethan Hawke talán élete alakítását nyújtja Paul Schrader szimbolikus drámájában, A hitehagyottban.

Maga a rendező, Martin Scorsese korábbi forgatókönyvírója jegyezte meg egy fesztiválon, hogy a film vágása közben mennyi hasonlóságot fedezett fel a Taxisofőrrel. Kérdés persze, mennyire valóság ez, vagy mennyire szólt csak az érdeklődő filmrajongónak, mégis valahol érdemes megfigyelni, hogyan tudnak megélni egymástól elég távolinak tűnő műfajok. De erről majd később.

A film főszereplője, Toller tiszteletes (Ethan Hawke, a Mielőtt trilógia főszereplője) azért persze nem áll messze a romló világban megoldást kereső és segíteni vágyó próféta szerepétől. Toller a valaha szebb napokat megélt protestáns gyülekezet lelkésze, amit szép lassan piaci alapon bekebelezett a szomszédos parókia. A történet végidőbeli hangulatát a film felütése adja meg igazán: egy fiatal, gyereket váró hívő házaspár hívja meg magához a lelkészt, hogy a férfi elmondhassa neki: pusztuló világunkba nem látja értelmét gyereket fogadni.

A hitehagyott azonban nem lett ökoterrorista vagy zöld kampányfilm. Mert noha a férj (Philip Ettinger) zavart tekintettel, minden valószínűség szerint a legrosszabbtól sem visszariadva éli hétköznapjait, amióta életét teljesen kitölti a környezetvédelem, felesége, Mary (Amanda Seyfried) valahogy mégis megnyugvást tudna adni a férfinak. Toller tiszteletes pedig valahol a két véglet között feszül amolyan mediátorként. A szeretet és az új élet adta remény helyett ő is sokáig a férfihoz hasonló önmarcangolást vállalja.

Fiát a háborúban vesztve, egyedül élve, betegségében segítséget nem várva kerüli így sokáig az Isten hangját. Éppen azét, akit nap mint nap szolgál.

Ez a kettősség adja a film dinamikáját, és ez ad referenciapontokat is. Travis Bickle Vietnam borzalmai után a taxi volánja mögül az erőszakra csak erőszakkal tudott válaszolni, még ha a célja a terhek könnyítése is volt. A forgatókönyvíró Schrader tehát visszahozta témáját a rendező Schradernek, de egy jóval spirituálisabb verzióban. Úgy is mondhatnám, a valaha szigorú kálvinista nevelést kapó, ma is a hitben élő rendező a világban uralkodó nehézségek ellenére is a reményt találó főszereplőben hisz.

Scorsese Taxisofőrénél is szorosabb kapcsolat fűzi A hitehagyott című filmet Ingmar Bergman Úrvacsorájához. A svéd rendezőzseni 1960-as években készült magány trilógiájának középső darabja nemcsak hogy referenciapontja A hitehagyottnak, hanem konkrét remake-ről van szó. Az eredeti történet kiindulópontja nem a környezetvédelem, hanem az atombombától és a globális háborútól való félelem, a magány és az Isten által elhagyott ember viszont továbbra is univerzális.

Mire elég hát A hitehagyott? A modern ember egzisztenciális válsága ugyanolyan mélyen áthathat minket most, mind Bergman klasszikusában. A két rendező életművének egyenletességében és hatásában azonban van különbség. Paul Schrader filmjét a kétségtelenül látványos minimalista, hiányközpontú kamerakezelés mellett a főszereplő teszi felejthetetlenné. Ethan Hawke átlényegült játéka az alkohollal és betegséggel küzdő, magányos lelkész szerepében – aki a film végére mégis nyugalmat lel – figyelemre méltó. Ezt a fajta hullámvasutat valószínűleg kevesen volnának képesek megmutatni a világban.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.