Fókuszban Kritika

Először a giccsel kellett volna leszámolni – First They Killed My Father

First They Killed My Father

Angelina Jolie a jugoszláv háború után a vörös khmerek vezette kambodzsai népirtással foglalkozik. Szomorú, hogy a First They Killed My Father, mint a rendezőnő minden filmje, ismét giccsbe fordul.

A minap olvastam egy cikkben, hogy a Hágai Nemzetközi Törvényszék főbírója még arra is rá tudta venni Angelina Jolie-t, hogy találkozzon a szudáni diktátorral pusztán azért, hogy a háborús bűnökkel vádolt államférfit elfoghassák. A hír őszintén meglepett, főleg az, hogy Jolie képes lenne a saját életét kockáztatni azért, hogy a világot jobbá tegye. Miközben a bulvármagazinok címlapjáról egyáltalán nem ez látszik belőle, számomra úgy tűnik, kifejezetten élvezi a rivaldafényt. Az életét uraló kettősség bennem is ellentmondásos érzéseket kelt. Tisztelem és elismerem azt a világmegmentő munkát, amit folytat (többek között az ENSZ jószolgálati nagyköveteként), de nem feltétlenül értek egyet a módszereivel. És ebbe a képbe tökéletesen illeszkedik az általa rendezett First They Killed My Father.

Filmjeiben pontosan azt a küldetéstudatot érzem Angelina Jolie-nál, mint filantróp közéleti tevékenységénél. A vér és méz földjén annak érdekében elevenítette fel a jugoszláv háborút egy melodráma keretében, hogy ismét reflektorfénybe kerüljön a mai napig fennálló megosztottság a Balkánon. Második filmje, a Rendíthetetlen ismét csak egy példabeszéd volt az emberiség felé, amelyhez olyan húzószavakat választott a rendező, mint „olimpikon” vagy „hadifogság”. A nagy kivétel az életművében A tengernél volt, amellyel a bulvármagazinoknak adott csámcsognivalót. Művészileg azonban a filmvilág egyik rendezését se ismerte el eddig.

A sorminta következő eleme a First They Killed My Father. A kambodzsai népirtásról szóló történelmi film a vörös khmer rémuralom és a Pol Pot-rezsim hatalomra kerülésének idejére vezet vissza. A történet alapja az azonos című regény, amely Luong Ung saját emlékeit örökíti meg. A nézőpont a gyermeké a filmben. A történet onnan indul, hogy egy átlagos nap katonák érkeznek Luong városába, és a lánynak a szüleivel és testvéreivel el kell hagynia felsőközéposztálybeli otthonát. A család fokozotosan szakad szét, a menekülttáborból az apát, majd az anyát viszik el, végül a kislány teljesen egyedül marad egy gyerekhadseregben.

First They Killed My Father

A cselekmény egyfajta állandó ritmusban halad: a család sok más száműzöttel együtt vándorol a városból az egyre rosszabb körülményeket jelentő munkatáborok irányába. Az út során a főhősök fokozatosan veszítik el ingóságukat, tartásukat és szeretteiket. A megállók mindig ideiglenesek, falvak, tanyák, átnevelőközpontok, ahol a nyomor láttán a főszereplő Luong elrévedve gondol vissza a boldog békeidőkre, amikor a család még együtt és még jólétben élt.

Érdekes, hogy ez a körkörös ritmika megfigyelhető a képi világban is. Felülről vett tömegjelenetek után a kislány arcának közeli képei következnek, és onnan siklik tovább a jelenet a múltba, annak idilli pillanatai közé. Kár, hogy mindez mérhetetlen giccsben jelenik meg. A rendező jellegzetes eszköze az elnémítás, a beszédek helyett lassú instrumentális zene hangjai hallatszanak. Az agyonhasznált stíluselem révén minden művivé válik, és hirtelen egyértelmű lett számomra, miért jelent meg a mesterséges elemeket nélkülöző filmkészítési stílus a kilencvenes években…

Angelina Jolie, aki a forgatókönyvírásban is részt vett, egyértelműen más megközelítést választott, mint a témában készült egyetlen jelentősebb játékfilm, a Gyilkos mezők. A First They Killed My Fahtherben nincsenek európai vagy amerikai színészek, ami önmagában pirospont, és szembemegy az olyan bosszantó filmekkel, mint A lehetetlen, amely egy európai turistacsalád történetét mesélte el a 2004-es cunami idején. Az ő fájdalmukat állította középpontba szemben azzal a többszázezer helyivel, akinek mindene odaveszett.

Nincsenek nyugati karakterek, de hiányukat érdemben nem tölti ki a First They Killed My Father.

Nincs semmilyen történelmi beágyazás, mert a főszereplő kislány nem értett semmit a politikából. Azt hiszem, a múlt és a jelen között váltakozó képek által a gyermeki valóságérzékelés megbillenését kellett volna éreznem. Csakhogy ez így se nem valósághű, se nem művészi!

First They Killed My Father

Úgy tűnik számomra, hogy Angelina Jolie rendezői példaképe Clint Eastwood, akinek modern kori alkotásaiban úgyszintén megfigyelhető egy messianisztikus erő (a kollégám tökéletes megfogalmazásában: „a puhapöcs generáció átnevelése”).

Az ikonikus Eastwood talán egész életében példákat állított a közönsége elé. Olyan valós figurákat, akikre felnézhetnek, legyen szó pilótáról (Sully), katonáról (Amerikai mesterlövész) vagy egy kitartó anyáról (Elcserélt életek) – utóbbiban együtt is dolgozott Angelina Jolie-val. A rendezőlegenda többnyire az amerikai közönséget célozza meg üzenetével, viszont a missziója érdekében, amikor Barack Obama miatt úgy kívánta meg a helyzet, kilépett az Egyesült Államok területéről, hogy leforgassa a saját Mandela-filmjét (Invictus). A dél-afrikai apartheid bemutatása (pontosabban: a megbékélés bemutatása) önmagában egy kapcsolódási pont Angelina Jolie-hoz és a First They Killed My Father-höz. Jolie második rendezése, a Rendíthetetlen hűen illeszkedik az Eastwood-párhuzamhoz, hiszen a világháborús film valahol pont olyan szeretett volna lenni, mint A dicsőség zászlaja.

Angelina Jolie rendezői küldetéstudata Eastwoodhoz hasonlóan erőteljes, csak a témája kicsit más. A rendezőnő célja, hogy felrázza a jóléti társadalmak közönyét a háborúk sújtotta térségek iránt. Csakhogy Jolie sosem elégszik meg pusztán a figyelemfelkeltéssel – ha megelégedne, akkor dokumentumfilmeket készítene. A színésznő túl mélyen beágyazódott a (hollywoodi) filmvilágba, és ennél többet akar. Megpróbál művészieskedni. Mindig többet szeretne alkotni – akárcsak Clint Eastwood, aki ugyanúgy színészként futott be előbb, és hatalmas tapasztalat ellenére még neki sem sikerült mindig (J. Edgar). Az Angelina Jolie-ból viszont a művészi többlettartalom megalkotásához egyszerűen hiányzik a szerzőiség. Ezért fordul mindig giccsbe minden filmje.

A First They Killed My Fathert szintén a figyelemfelkeltés és a művészi narratíva kettőssége uralja.

És a művészkedés közben valahogy eltűnik maga a lényeg, a vörös khmer népirtás. Alig mutatnak halált a filmben, miközben ez a genocídium kiirtotta a kambodzsai népesség egynegyedét, és a felszabadító vietnámi katonák olyan kriptákat találtak, amely csurig voltak tömve koponyákkal. Ehhez képest itt még a címben megnevezett gyilkosság sem történik meg. Pedig közben a film maga óriási teljesítmény volt. Hatalmas tömegjelenetei óriási munkát sejtettek, amelyet bizonyára kevés hollywoodi híresség vállalt volna be. És különösen nem a celebek. Mégis mintha az összes képkockán megmutatkozó áldozatvállalás ismét csak Angelina Jolie-t, mint rendezőt emelné piedesztálra. És közben teljesen elveszik a lényeg: maguk az áldozatok.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..