Kritika

Ilyen filmet te is tudsz csinálni! – Fiú a vonaton

Felteszem, hogy Roger Deutsch rendező neve csupán kevesek számára ismert. Az amerikai származású filmrendezőhöz többnyire rövid- és dokumentumfilmek köthetők. Karrierje során először kerül hazai mozikba filmje, ám a Fiú a vonaton nagyvásznas bemutatása biztosan a magyar koprodukciónak köszönhető.

Az erősen meta vonalon zajló történet szerint Roger Deutsch (James Eckhouse), egy kiöregedő amerikai dokumentumfilmrendező épp Budapesten jár régi filmjének magyar premierje miatt. Alkotása közel sem arat zajos sikert, azonban másnap különös látogatója akad. A harmincas férfi filmje egyik szereplőjének állítja magát. Jánost (Tóth Barnabás) utoljára kisfiúként látta, mikor a gyermek az úttörővasúton kalauzként dolgozott. A rendező felvette, ahogy a srác dolgozik, később pedig narrációjában a fasizmus kibontakozásaként festette le a viselkedését.

János neheztel a rendezőre az ábrázolás miatt, ám hajlandó ezt megbeszélni vele, amennyiben vele tart egy ebédre. A történet innentől egy road-movie szerkezetét veszi fel. A két figura különös helyzetekbe bonyolódik, miközben a film fenntartja a kérdést János szándékaival kapcsolatban. Roger magyarul nem beszélő idegenként kiszolgáltatottja mindennek, ami vele történik, így a komikum elsődleges forrása az ő balek szerepe.

A Movie Maker-szintű főcím már eleve baljós volt, de természetesen nem szabad a költségvetés alapján megítélni egy filmet. Láttunk már nagyon kevés pénzből emlékezeteset, gondoljunk csak Kevin Smith Shop-stopjára, vagy a magyar VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanra. A film előrehaladtával azonban egyre zavaróbb kezd lenni a technikai, rendezési és az egész koncepciót érintő amatőr hozzáállás. Nem arról van szó, hogy azért ciki, mert kevés pénzből készült, hanem mert felesleges egy olyan alkotást moziba küldeni, mely

vizsgafilmnek is csak korrekt.

Szokatlan mozivásznon látni egy olyan filmet, mely tévéfilmként éppen, hogy megállná a helyét. A berni követ és a Félvilág hollywoodi blockbuster a Fiú a vonatonhoz képest.

Elég azonban a technika ekézéséből, milyen maga a film? Sajnos semmilyen. A történet nagy részében azt se értjük, mi történik, és nagyjából 45 perc kell ahhoz, hogy ráhangolódjunk a tempóra és az események randomitására. Időhúzós jeleneteket láthatunk egy pisztollyal, majd semmihez nem köthető operaéneklést hallhatunk egy kocsmában, később tudomást szerzünk egy gyilkosságról a rendező szállodájában – mind teljesen irreleváns a sztori szempontjából. Rövidfilmként jobban működött volna, de valamiért Deutsch úgy gondolta, hogy ki kell nyújtani 80 percig. Így

belekerült minden sallang, ami jobb esetben a vágóasztal prédája lenne.

Deutsch nem csak írta-rendezte a filmet: ő maga a főszereplő karakter is. A többnyire sorozatok mellékszerepéből ismerős James Eckhouse korrekt munkát végez a szerepben. Látszik rajta, hogy tudott volna többet kihozni, de annyira ügyetlen a film rendezése és (nem győzöm ismételni, hogy) annyira olcsónak hat az egész, hogy képtelen megmenteni. Mellette a másik főszereplő a magyar vonalat képviselő Tóth Barnabás, aki rém idegesítő az első perctől az utolsóig. Ezt főleg affektáló és A2-es szintet épphogy elérő magyar akcentusa teszi. Mikor magyarul beszélhet, látszik, hogy otthonosabban mozog a színészetben, de angolul mintha csak bemagolta volna a szövegét és az első olvasópróba után mondaná fel. A később megjelenő, kiváló kiejtéssel beszélő Szervét Tibor után csak egy kérdésünk maradt: komolyan nem tudott senki jobban angolul Barnabás helyett?

Rossz film tehát a Fiú a vonaton? Az nem mondható. Helyenként szórakoztató is tud lenni, párszor elmosolyodik rajta az ember. Néhol flörtöl is azzal, hogy értelmes témákról szóljon. Két esemény között kicsit beszélgetnek a művészet szerepéről, a rendező feladatáról, történet és valóság kapcsolatáról, ám nincsenek benne nagy megoldások. Sajnos a végére is csak kérdésekkel leszünk gazdagabbak: Most akkor mi értelme volt az egésznek? Kik ezek a karakterek? Miért viselkedik mindenki szürreálisan? Elmegy mellettünk a film, mert olyan mintha a rendező saját magának készítette volna – viszont akkor már készíthette volna kicsit igényesebben is.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.