Az Érkezés nem felfelé, a csillagokra tekint, hanem befelé, az ember szívébe.
Filmet forgatni idegen lények nyelvészetéről! És ilyen remek filmet! A science fiction mozi új aranykorát éljük, és a kor egyik nagy teljesítményeként az Érkezést fogják számon tartani.
Nemcsak az ötlet vakmerő, a kivitelezés is méltó hozzá. Az Érkezés gondolati hátterétől függetlenül is remekbe szabott alkotás; súlyos vizualitás jellemzi és néhány igazán újszerű játék a látvánnyal, bravúros színészek (Amy Adams a csúcson – Oscar? –, mellette Jeremy Renner, aki jobb, mint a Marvel-filmek sejtetik, no és a megbízható Forest Whitaker) – mind e mögött Jóhann Jóhannson hipnotikus zenéje. Micsoda hangulatú film… Két hét telt el, és még mindig a hatása alatt tart. Annyira sci-fi, amennyire Denis Villeneuve rendező Sicariója, az a szépséges, sötét költemény akciófilm volt: zsáner épp, de a szerzői művészet határán.
Ami viszont naggyá teszi, az a gondolati háttér. Az ötlet Ted Chiang novellistáé; az ő klasszikusként számon tartott Életed története (The Story of Your Life) című írását adaptálták. Chiangot most felkapta a média is; azelőtt egyike volt azoknak a szűkebb körben kultuszt élvező szerzőknek, akikkel itthon csak a figyelmes sci-fi rajongó találkozott – teljes életműve 15 rövid történetet ölel fel, de ezek között három Nebula-, három Locus- és négy Hugo-díj oszlik el. Igen alapos író. Az Életed történetét is a végtelenségig kidolgozta; a szálak az elbeszélés idejében, a tudományos háttérben és a filozófiában egyaránt összefutnak, Eric Heisserer forgatókönyvíró pedig nagystílűen adaptálta az ötven oldalt két feszes órává.
Szóval – művészi novellából zsánerfilm? Az Érkezés a kettő egy különös keveréke: egy nagyköltségvetésű „inváziós” sci-fi, ami százszor inkább szól az emberről, mint az idegenekről. A heptapodok akár firkálva is lehetnének kifestőbe, amennyi jelentőségük van. A cselekvő és a szenvedő, a kutató és a tárgyaló, az egész sztori tétje és alanya az ember – úgy is, mint a szereplő személyek, és úgy is, mint a Homo sapiens sapiens.
Hogy jön ide a nyelvészet? Az ember emberségét jókora részben a nyelvhasználat adja. A nyelv (sokkal inkább, mint a tűz vagy a kerék vagy a földművelés) formálta a világunkat, én-képünket, realitásunkat és fantáziáinkat egyaránt. (Találós kérdés: lehetnének-e fantáziáink nyelv nélkül? Vannak-e egyáltalán dolgok a fejünkben nyelv nélkül?) És a lineáris időbe vetett ember, mindössze egy szimmetriatengelyen bíró testében, folyton irányokat keresve a múlt-jelen-jövőt is a nyelv révén emlékezi – éli meg –, képzeli el.
No de a heptapod? Az vajon hogyan látja a világot – irányok nélkül?
Sokban hasonlít a film a Csillagok közöttre. Az Interstellar is a zsánert feszegető művészi teljesítmény volt, és mély tudományos alapokra épült. De itt az igazi különbség máris: míg az Interstellar jobbára komolyan vehető sci-fi tudományos szempontból is, az Érkezés egyetlen okból kifolyólag lejjebb helyezkedik el a sci-fi keménység Mohs-skáláján: abban a pillanatban ugrik át pszeudo-tudománnyá, amikor szó szerint veszi a Saphir-Whorf tézist. (Ezt a spolierek elkerülése végett szándékosan nem fejtem ki bővebben.)
No és ellentétben az Interstellarral ez a film nem felfelé, a csillagokra tekint, hanem befelé, az ember szívébe. Nolan a jövőnket építi a filmjével; Villeneuve érdekeseket gondol az ember, az időérzékelés és végül a szeretet kapcsolatáról, de nem visz bennünket sehová. Viszont sokkal inkább elgondolkodtat, mint Nolan. Az Interstellar mögött matematika volt, az Érkezés mögött filozófia. Filozófia-féle. A nyelvről való filozófiai gondolkodás a 20. században élte virágkorát; bármit, amit az Érkezés megkísérel bedobni a köztudatba, valódi nyelvészi és filozófiai körökben már évtizedekkel ezelőtt agyontárgyaltak – no de a relativitáselmélet is százéves, Nolan mégis követ dobott vele a mozis sci-fi állóvizébe. Talán az Érkezés is képes lesz erre; a humánabb jellegű tudományok, és közülük is a sokszor lenézett kommunikációs kapcsolódásúak, erősen rászorulnának a népszerűsítésre.
És akadnak még párhuzamok. Mint a Gravitáció, az Érkezés is egy elszánt női karakter harcára épül (személyes tragédiájuk is hasonló). Mint A marsi (Mentőexpedíció), jócskán kihasználja a rendelkezésére álló tudományos zsargont a történetmesélésben (nem pedig csak a háttérben), és ismerős tájakból előremutató vizuális esztétikát teremt. No és ott A függetlenség napja 2. tökéletes ellentétnek – az Érkezés is inváziós (-féle) sci-fi, de nem a gátlástalan szórakoztatás, hanem a mély beleélés filmje; nem űrcsatákról szól, hanem személyes döntésekről, nem világkatasztrófáról, hanem fejlődésről, és nem az emberiség mesterséges egységéről, hanem a valódi psziché sokszínűségéről – ki lát ugyanabban reményt, fenyegetést, esélyt, félelmet, és ki miként birkózik meg vele.
Röviden: nem kamaszoknak szól, hanem felnőtteknek. Ha láthatnám a sci-fi jövőjét, talán fontos szálak eredeteként látnám benne az Érkezést. Annyit már látok a jövőmben, hogy újranézem néhányszor.
***
Az Érkezés tiszteletére sci-fi hetet tart a Filmtekercs: olvasd el írásainkat az inváziós sci-fi filmekről, Ted Chiangról és az Érkezésről itt!
