Kritika

Fogadd el a hibákat! – Hétköznapi emberek

Kép: slackermovieblog.com

Megszámlálhatatlanul sok film foglalkozik diszfunkcionális családokkal (A család kicsi kincse, Kegyetlen báj); meglelt szülőkkel, gyerekekkel (A gyerekek jól vannak); egyedülálló anyákkal (Spanglish, Erin Brockovich – Zűrös természet) vagy családi titkokkal (Rachel esküvője). Ráadásul az ilyen típusú konfliktusok képezik a dél-amerikai stílusú szappanoperák magját, szinte minden epizódra jut egy váratlanul előkerülő testvér, egy rettenetes titok vagy éppen egy tiltott szerelem. Talán éppen ezen okok miatt kezeljük fenntartással a hasonló sztorin alapuló filmeket, vagy legalábbis kicsit csökkentjük az elvárásainkat.

 

A film

A Hétköznapi emberek azonban bebizonyítja, lehet nézhető, sőt helyenként élvezhető mozit készíteni, még akkor is, ha a klisék is szépen beépülnek, illetve ha a filmnek nincsenek különösebb művészi ambíciói. Máshogy fogalmazva: a Hétköznapi emberek egy egészen korrekt film családi kapcsolatokról, elhallgatásokról és arról, hogy soha nem késő rendezni a viszonyainkat.

A főszerepben Chris Pine látható, akit a pasik talán a 2009-es Star Trek filmből, a lányok pedig leginkább a Neveletlen hercegnő 2: Eljegyzés a kastélyban című alkotásból ismerhetnek. Ha egészen őszinte akarok lenni, azt mondanám, hogy Pine jól teljesítette a feladatát, viszont érezhetően hiányzik még valami az alakításából, hogy igazán átütő legyen. A Pine által megformált Sam barátnője, Hannah (Olivia Wilde), aki nem igazán érti barátja viselkedését, amikor az nem akar elmenni az apja temetésére. Szépen lassan aztán fény derül bizonyos titkokra, például arra, hogy Sam anyja, Lillian (Michelle Pfeiffer) szándékosan tartotta távol az apától, aki neki is oly sok fájdalmat okozott. Ha Pfeifferre gondolunk, egy bájos, mindig csinos nő jut az eszünkbe, épp ezért üdítő, hogy a megszokotthoz képest kilép ebből a szerepből, és színészként be meri vállalni azt, hogy meggyötört, boldogtalan asszonyt alakítson. Nem ő az egyetlen küszködő nő a filmben, az Elizabeth Banks (legutóbb Az éhezők viadalában, illetve a Várandósok – Az a bizonyos kilenc hónap című mozikban láthattuk) által megformált Frankie is kifogástalanul hozza az anyagi nehézségekkel küzdő, egyedülálló anyát.

Kép: awardscircuit.com

A film középpontjában mindazonáltal Sam áll, illetve az ő kapcsolata Frankie-hez, miután kiderült, hogy féltestvérek. A főszereplő apjának kettős élete, egy soha nem volt testvér felbukkanása – mindez a munkahelyi problémák szorításában túl soknak tűnik Sam számára. Azonban – ahogy ezt el is várjuk – lépésről lépésre közelebb kerül a számára eddig ismeretlen testvéréhez és az unokaöccséhez, Josh-hoz, és ezzel együtt rálép talán a helyes útra is a magánéletében. A karrier szál viszont totálisan elsikkad, annak ellenére, hogy a film nyitó jelenetében mást sem látunk, csak Samet, ahogyan bizniszel. Persze annyira nem volt olyan izgi, hogy nagyon kíváncsiak legyünk, mi fog történni. Egyet tudunk, Sam alaposan elszúrt valamit, ami az állásába és még ki tudja mibe fog kerülni neki. Aztán meghal az apja, majd konfrontálódik az anyjával, végül alaposan összevesznek a barátnőjével is. Ebből az állapotból már csak fölfelé vezethet az út – gondoljuk –, és így is van. Alapvetően pozitív a film üzenete, bár az utolsó jelenet kicsit túl sziruposra sikeredett…

Aki nem kap hidegrázást a családi drámáktól, és hajlandó elfogadni, ha egy film a mainstream sémákból építkezik, egészen nyugodtan nézze meg. Elizabeth Banks, Michelle Pfeiffer és Michael Hall D’Addario Josh szerepében kitűnőek. Ez azonban nem ellensúlyozza a sztoriban tetten érhető aránytalanságokat vagy azt, hogy a film vizuális világa meglehetősen egyenetlen.

A lemez

Ne várjunk túl sok pluszt a DVD-től, a filmen kívül extraként audiokommentár található rajta, amelynek elkészítésében közreműködött a rendező, Alex Kurtzman, valamint Chris Pine és Elizabeth Banks. Kérdés persze, hogy egy ilyen típusú, vélhetően kevesebb nézőhöz eljutó lemezen pont audiokommentárra van-e szükség.

 

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés