Kritika

A Rákosi-korszak kisgömböce – Foglyok

Foglyok Sodró Eliza

Az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjében egy budapesti lakást változtat kisgömböccé, amely elnyel mindenkit, aki egyszer oda becsönget.

A 2016-os Mindenki sikere után Deák Kristóf Vörös András forgatókönyvét vette alapul új, történelmi filmjéhez. A Foglyok a miskolci CineFesten mutatkozott be, ahol mindkét vetítés teltházzal zajlott és vastapssal végződött. Az óriási sikerhez adott volt minden: remek színészek (többek között Szamosi Zsófia, Fekete Ernő és Sodró Eliza), szokatlan történet, különös karakterek, óriási mennyiségű abszurd humor és egy Oscar-díjas rendező. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Foglyok egyértelmű előrelépés az ugyancsak az elnyomás témája körül forgó Mindenkihez képest.

1951-ben járunk, mikor az embereket a csengőfrász tartja rettegésben. Egy éjszaka a Gaál család ajtaján is kopogtatnak, és a családfő, előre beletörődve sorsába, ajtót nyit a két ÁVÓ-snak. Azonban már a történet ezen pontján szokatlan dolog történik: a két férfi nem visz el senkit, ellenkezőleg – saját lakásukban ejtik foglyul a családot. Az alaptörténet abszurditását tovább fokozza, hogy a történet igaz. Egy családot valóban azért ejtettek „túszul” saját otthonukban, mert egy olyan embert kerestek rajtuk, akiről valójában senki sem tudta, hogy kicsoda.

Foglyok

A film alappillérét az önmagában örkényien groteszk helyzeten túl a karakterek adják. Minden újabb csengetés vagy kopogtatás egy újabb túszt jelent, amit a bent lévők egy idő után már csak egy beletörődő sóhajjal nyugtáznak: „na még egy”.

A húsz ember, aki szép lassan bekebeleződik ebben a lakásban, fokozatosan megtanul együtt élni.

A családfők, a nem túl közkedvelt házmester, a futár, a szomszédok, rég nem látott rokonok… bármennyire is nem tudják, hogy mikor és mi lesz ennek a vége, ki-ki a maga módján megtanul alkalmazkodni a helyzethez, bármily bizonytalan és érthetetlen is az – akárcsak maga a Rákosi-korszak.

Deák Kristóf már a bemutató előtt elhintette, hogy tervei szerint a Foglyok hangvételben A tanú és az Isten hozta, őrnagy úr! című kultikus filmekhez fog közel állni – és nem kellett csalódnunk. A Foglyok is a humor eszközével mutatja be ezt a nagyon nehéz és elkeserítő korszakot, illetve azt a folyamatot, ahogyan a diktatórikus rendszer a civil életre rátelepszik.

A foglyok a maguk szűk lehetőségeikhez mérten nyilvánítják ki véleményüket a fennálló rendszer ellen vagy mellett;

a családanya azzal lázad, hogy az egyik ÁVÓ-ssal farkasszemet nézve harciasan hagymát pucol,

a párthű „túsz”, mikor kifogy a vécépapír, inkább használja hímzett, monogramos ruhazsebkendőjét, mintsem azt a két kitépett újságpapírt, amin Rákosi és Sztálin arcképe díszeleg, illetve a gyerekek naiv ártatlanságára is látunk példát, amikor a lakás két tízévesforma foglya lekváros kenyérrel kínálja az egyik ÁVÓ-st és nem értik, hogy miért nem szabad szívélyesen fogadni a „bácsit”.

Foglyok

A humoron túl azonban felsejlik az a szomorúság, ami éppen abban mutatkozik meg, hogy a két családfő szinte szenvtelenül fogadja az ítéletet, miszerint előre nem látható ideig beköltöznek hozzájuk és fogva tartják őket egy olyan ember rejtegetése miatt, akit még életükben nem láttak. Felmerül bennünk, hogy aki egy ilyen helyzetet kétségbeesés nélkül képes fogadni, az vélhetően túl sok rosszat kapott már az élettől ahhoz, hogy bármi jót is várjon tőle. A humor „álcája” mögött tehát szemtanúi leszünk annak a beletörődésnek és kilátástalanságnak is, amit két világháború után egy diktatúrában az ember átélhet – és már nem marad ereje reménykedni.

A Foglyok tökéletesen vegyíti az abszurd humort az időszak fojtogató légkörével.

Tény, hogy a nevetésé marad a főszerep, azonban akad pár pillanat, néhány másodperc, amikor egy-egy szereplő magányba tud vonulni a piciny kamrába, vagy a fürdőszobába zárkózva. Ennyi időt kapunk (és ők maguk is) arra, hogy egy-egy ember saját fájdalmába és gyötrelmeibe belepillantsunk. Egészen addig, amíg az ÁVÓ-sok nem kezdenek kopogtatni a fürdőszobaajtón, hogy aztán újfent kilépjünk ebbe a húsz emberből álló szürreális minitársadalomba.

Foglyok

És mikor végre választ kapunk egy (megjegyzem, óriási) csattanó formájában arra, hogy miért is gyűlt egybe ez a húsz ember a Gaál család lakásán, azt a szereplők egy félmosollyal nyugtázzák. Belőlünk, nézőkből viszont hatalmas érzelmi kavalkádot, örömöt, dühöt és főként hitetlenséget vált ki. Mert, ahogyan azt Virág elvtárs is mondta: „ahol mi nem vagyunk, ott az ellenség.”

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com