Kritika Magazin

Névtelenek – Samba

samba3Eric Toledano és Olivier Nakache rendezőpáros 2014-es filmje az Életrevalókhoz hasonlóan ötvözi a vígjátéki elemeket a drámaiakkal, amelynek köszönhetően ismét úgy érezheti a néző, hogy van még remény ebben a rohadtul hideg világban. Sőt a Samba még azoknak az elismerését is elnyerheti, akik az Életrevalókat túlzottan giccsesnek tartották.

A tíz éve Párizsban dolgozó, szenegáli bevándorló, Samba (Omar Sy) és a terápiás céllal segítőként tevékenykedő Alice (Charlotte Gainsbourg) viszonya annyiban hasonlít Driss és Philippe kapcsolatára, hogy más kulturális háttérrel rendelkeznek a szereplők, de ezt leszámítva nincs értelme a két sztori összevetésének. A Samba szerelmi történet, dráma és életszagú komédia egyben. Olyan témát piszkálgat, ami az egész világon nagyon aktuális. Milyen esélyei vannak a menekülteknek, bevándorlóknak? Mi vár arra, aki hátrahagyva az anyaországot, egy teljesen idegen kultúrában próbál meg érvényesülni? És mi sülhet ki abból, ha két, látszólag teljesen különböző ember szerelembe esik egymással? Nyilván lehetne berzenkedni, hogy a film leszűkíti ezt a kérdéskört, nem vizsgálja meg minden aspektusát. Lehet, de nem érdemes. Merthogy ez egy játékfilm, amelyben történetesen a szereplők egy része bevándorló.

samba1

A Samba egyébiránt tökéletesen ábrázolja azt a szorongást, azt a bizonytalanságot, amit egy menekült érezhet, akár tíz év elteltével is. Mindig újabb munkahelyek – a szemétszelektálástól kezdve az ablakmosásig –, mindig újabb és természetesen hamis papírok, és a folyamatos feszültség, hogy vajon mikor kattan a bilincs. A rendezőpáros jó érzékkel vált hangnemet: amikor már túl komorrá válna, jön egy epizód, ami enyhít rajta. Zseniális például a hivatali jelenet, amikor az ott dolgozók megpróbáltatásait veszik sorra. Menekültek az asztal egyik oldalán, segítők, a hivatal emberei a másikon, és nagyon nehéz eldönteni, hogy melyikük a szerencsétlenebb. Omar Sy őszinte és Charlotte Gainsbourg visszafogott játéka pedig zökkenőmentesen illeszkedik a változásokhoz. De a mellékszereplőkre sem lehet panasz, a magát brazilnak mondó algériai Walid/Wilson szerepében Tahar Rahim, és a szociális munkás Manut játszó Izïa Higelin is frissességet hoz a filmbe.

Általában méltatlanul keveset beszélünk/írunk a filmzenéről, pedig sok esetben legalább akkora szerepe van az atmoszféra megteremtésében, mint az operatőri munkának. A Samba ügyesen lavíroz a kimondottan ismert zenék (mint például Bob Marley & The Wailers Waiting in Vain című száma) és az aláfestő, illetve az érzelmeket támadó instrumentális dallamok (Ludovico Einaudi szerzeményei) között. Pont annyira kerül előtérbe tehát a zene, amennyire az adott jelenet azt megköveteli, de eléggé jelen van ahhoz, hogy a moziból kifelé jövet már rákeressünk a neten.

Az egyetlen dramaturgiai hiba a befejezés összecsapottsága. Szinte már a Rachel-Ross izgalmi szinten tartja a nézőt a film, vagyis végig azért izgulhatunk, hogy jöjjenek már össze a főszereplők, ám miután ez bekövetkezik, jön a bonyodalom. Ami így, ebben a sorrendben következik nagyjából bármely filmben, a bökkenő, hogy már túl közel járunk a fináléhoz. Szükségszerű tehát valamiféle lezárást kreálni, de még ebben is van vagy két csavar. Mintha megremegett volna a forgatókönyvírók keze. És bár a film egészét tekintve szerencsés, hogy a happy endbe vegyül egy kis szomorúság is, mintha valami nem stimmelne egészen.

Ettől persze a Samba simán nézhető, sőt nézendő mozi. Kicsit mindig figyelem a körülöttem ülőket, és azt mondhatom, a magyarok és a franciák, a nők és a férfiak is ugyanolyan jól szórakoztak. Szóval hajrá!

Avatar

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés