Moziban

Megszokott francia ízek – Háziúr kiadó

Háziúr kiadó

„Igazából jó, hogy nem szeretek senkit, mert nehéz lenne elveszíteni” – ez volna a rövid konklúziója az idős özvegy nyugdíjas orvos és a kisiskolás fiú közötti markáns beszélgetésnek. Talán ez az érzelmi magma a helyzetkomikumok sora körül, ami talán az elmúlt idők legviccesebb francia filmjévé teszi. Háziúr kiadó, a bérlők pedig rettentő különbözőek.

Ahogy a francia konyhában is van Michelin-csillagos és egyszerű, de kifogástalan étkeket készítő szakács egyaránt, úgy van ez a filmekkel is. Hiába nem teljesít mind egységesen az Arany Pálma közelében, vagy nem éri el, hogy világszerte a francia magaskultúra nagykövete legyen, mégis van valami olyan íz, ami minden filmet eredeti franciává tesz, és ezzel együtt gyakran jár valamiféle minőségi garancia.

Titkos recept, mondhatni, ez azonban mégsem az a fajta sorozatgyártás, amire gyakran húzzuk a szánkat, ha kijövünk egy újabb Adam Sandler filmről vagy túltolt franchise-ről. Ugyanakkor recept, ne is tagadjuk: mindenből van benne egy kicsi, hogy kémiai reakcióba lépjen.

Tudják ezt a filmtudósok, miből mennyit kell egybeönteni, mennyit kell rázni!

Itt egy idős, nem régóta özvegy nyugdíjas, léte okán eléggé befelé forduló orvos, Hubert (André Dussollier) adja a legtöbb alapanyagot, aki mellé hamar kapunk egy véletlenül lett albérlőt. Természetesen totál ellentéte: extrovertált, hebrencs, hangos, link egyetemista – bölcsész, mi más… –, de nagy szívvel. Manuela (Bérengère Krief) után még két lakó érkezik, és a fantasztikus négyes kisebb mellékszereplőkkel is meg van sózva-borsozva. A különböző személyiségek persze néha vicces, néha kínos helyzeteket eredményeznek, és ezek együtt viszik előre a történetet. Mégpedig, hogy a végén mindenki egy kicsit a centrum felé közelít, a mogorva öregúrról kiderül, hogy bölcs, és biztosan áll a lábán (pont, ami kell a fiataloknak), Manuela pedig színt visz az öregúr életében, s elhitetni vele, hogy van élet felesége halála után is.Háziúr kiadó

Noha a film elsőszámú célja a szórakoztatás, valami alapvető tanulsággal azért mégis szolgál, de talán csak annyival, amennyi ahhoz kell, hogy mindenki megtalálja a Nagybetűs Igazságot. Nem kell megijedni, nem lesznek sztoikus magasságok, de azért mindenképpen megtudjuk, hogy a magány rossz tanácsadó, és aki igazán türelmesen kivárja, mi lakik abban, akivel összehozza a sors, még ha oly különböző is, az igaz kincsre lel, és nagy lesz az ő jutalma, boldog lesz mindörökké.

Persze nincs ezzel semmi baj, mint ahogy mondtam: van, akinek csak a Michelin-csillag jó, mások a régi francia ízeket szeretnék újra megízlelni. François Desagnat 4. nagyjátékfilmje az első, ami itthon eljut a moziforgalmazásig. Nincsenek fesztiválsikerek, de ez a film is jól beáll a szokásos francia szórakoztató vonalba, melyek közül néhány komolyabb, magasabb gondolatokat is át tud adni, társadalmi kérdéseket tud megfogalmazni, mint például az instant klasszikus, most itthon éppen színházba adaptált Életrevalók vagy a Bazi nagy francia lagzi, mások azonban „csak” nevettetnek, vagy legalábbis ez az erősebb oldaluk.

A Háziúr kiadó ebbe a kategóriába tartozik, méghozzá végig nevettető. Színtiszta jellem és helyzetkomikumával hozza a megszokott francia ízeket.

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..