Kritika

Godard, Leone és Tarantino beszélget – Hullák a napon

A Hullák a napon igazi fesztiválfilm, méghozzá abból a fajtából, amit éjfélkor vetítenek eldugott termekben megszállott ínyenceknek. Véres, kísérletezőkedvű, geek és nagyon menő – keveseknek tetszhet, de nekik nagyon.

A Brüsszelben élő, francia alkotó- és házaspár, Hélène Cattet és Bruno Forzani korábban is a kísérletezőkedvéről és extrém ízléséről volt híres. A páros lehajol a megvetett, elfeledett műfajokhoz és alkotókhoz, az összegyűjtött inspirációt pedig különleges kollázsokban rázza össze – az egyveleg az utánzó B filmek helyett önálló értéket, addig ismeretlen minőségeket teremt. Amer című első nagyjátékfilmjük az igencsak rétegműfajnak számító giallónak szentelt posztmodern hommage, a The ABCs of Death című horrorszkeccsfilmben helyet kapó O is for Orgasm pedig esztétikájában és technikájában is a Hullák a napon-t előlegezi – csak a buborékokat cserélték időközben aranyporra.

A Hullák a napon (Lasissez bronzer les cadavres) lényegében egy végtelenített Ecstasy of Gold. A jó, a rossz és a csúf legendás zárlatában ismét összecsapnak a hol szövetkező, hol egymást kijátszó, hol egymást fenyegető felek, az aranyért folytatott harc eléri a tetőpontját. Cattet és Forzani filmje egy ellopott aranyszállítmány körüli bonyodalmakról szól: a mediterrán tengerparton a négy rabló, a szállásadójuk, a többi vendég és a rendőrség harcol a mindenkit megbabonázó aranytömbökért egy nap leforgása alatt. Sergio Leone filmjét idézi a szemek szuperközeli felvételei mellett a helyszín: a kopár, sziklás környezet és a romos épületek akár egy mexikói porfészekben is lehetnének (a filmet Korzikán vették fel). És természetesen a zene is: érdekes módon a film eredeti Morricone-felvételeket használ, viszont kevésbé ismerteket, így olyan, mintha Morricone-utánzatokat hallanánk.

Az alkotók azonban nem elégednek meg annyival, hogy Leone és általánosságban az italowesternek átiratát nyújtsák. Ez ugyanis csak az egyik rétege a filmnek. A Hullák a napon legalább ennyire támaszkodik Tarantinóra (aki maga is az italowestern örökségéből él), hiszen az erőszak, az árulás motívuma és a csupa fülbemászó, talált számból összekalapált soundtrack, az extenzív zenehasználat a mester filmjeit idézi.

De ezzel sem írtam még le pontosan a filmet, amelynek a formai kísérletezés is esszenciális alkotóeleme.

Cattet és Forzani szívesen használnak kontrasztos, ellenfényben felvett képeket, vizuális gegeket, színes, raszteres montázsokat, de a szürrealizmust vagy Makavejevet idéző, megdöbbentő „vágy és undor”-szekvenciák is vissza-visszatérnek. A Hullák a napon profi ritmusban, pontosan kiszámított hatással veti be az experimentális eszközöket.

A Hullák a napon továbbá a francia újhullám és főleg Godard előtti főhajtás is lehet. Godard-t idézi a kísérletezőkedv mellett még az az alapállás is, hogy a bűnügyi keret tulajdonképpen csak ürügy a művészi kibontakozáshoz és a lételméleti eszmefuttatáshoz – az elvont, lazán filozofálgató párbeszédek is nagyon godard-iak. A leginkább godard-i figura a szállásadónő: Anna Karina örököseként a művészet és a semmittevés között ingázó, kiábrándult és a világtól elvonult nő közönyösen figyeli, ahogyan a vendégei szitává lövik egymást, majd közli, hogy soha nem volt még ennyi orgazmusa.

Ha ez még nem lenne elég kaotikus, a Hullák a napon a nyolcvanas évek testfilmesztétikáját is megidézi. Az aranyportól csillogó testek, a víziókban megjelenő erotikus és bizarr jelenetek egyszerre lenyűgözőek és taszítóak – ahogyan a film plakátja is, ezek a szekvenciák is igazi trashfilmes élvezetet nyújtanak. Ezzel pedig visszakanyarodik a film Jean-Pierre Bastid és Jean-Patrick Manchette 1971 ponyvaregényéhez, amely az irodalmi alapot szolgáltatta a két rendezőnek. Nagyszerű döntés volt, hogy a Hullák a napon nem külsőségekben idézte meg a regény keletkezésének korszakát (a cselekmény valószínűsíthetően a jelenben játszódik), hanem a stílusában tért vissza a hetvenes évek elejében gyökerező, vad és kiábrándult megoldásokhoz.

Ekkora stíluskavalkád után nem csoda, hogy a francia-belga film igazi réteg-ínyencség, amit a kritika sokkal jobban szeret, mint a nagyközönség – a Hullák a napon sikerrel szerepelt Locarnóban és Torontóban is tavaly. Akit azonban nem riaszt a rengeteg filmtörténeti referencia és a vér, annak bátran ajánlom Cattet és Forzani filmjét, amely sokkal működőképesebben valósítja meg ugyanazt, amit tavaly Ben Wheatley és a Kereszttűz angolszász sztárszereposztással döcögősebben és kevésbé stílusosan teljesített.

Avatar

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
[email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya