Kritika

Energiaválság és apakomplexus – Fura világ

Hiába van tele korszerű elemekkel, a Fura világ (Strange World) a régi idők gyermeke, emiatt nagy valószínűséggel képtelen lesz megtalálni saját közönségét.

Sok szempontból csúcskorszakát élte a Disney animációs stúdiója a ’90-es években. A szépség és a szörnyeteg nagy sikerét követően olyan alkotásokkal voltak képes hatást gyakorolni egy nemzedékre, mint az Aladdin, Az oroszlánkirály, a Herkules, a Mulan vagy a Tarzan. Annyira népszerű, rengeteg ember számára meghatározó élményt jelentő filmek voltak ezek, hogy az évtized kisebb visszhangot kiváltó alkotásai (Pocahontas, A Notre Dame-i toronyőr) sem rontják el az összképet. A 2000-es évek elején a minőség túlzottan nem romlott, az érdeklődés viszont tapasztalhatóan csappanni kezdett. Az Eszeveszett birodalom abszurd őrülete, a Dínó CGI-karakterei vagy A kincses bolygó és az Atlantisz látványos kalandfilmjei napjainkból visszatekintve kultuszfilmeknek számítanak, de akkor több esetben anyagi bukások voltak.

A gyenge pénzügyi teljesítmény oka lehetett, hogy a Disney ez esetben nem az irodalomból, mondákból vagy a közös popkultúrából adaptált karaktereket, hanem új utakon próbált járni. Még Robert Louis Stevenson A kincses szigetét sem akarták egy szimpla feldolgozással megúszni, hanem az űrbe költöztették, ahol félállat-kiborg véglényekkel népesítették be az univerzumot. Az Atlantisz: Az elveszett birodalom pedig közvetlen előzménye lehetne az Avatarnak, hiszen többek közt egy idegen, természethez sokkal közelebbi kultúra kizsákmányolásáról szól, ahol a militarista, ősz hajú és kigyúrt főgonoszt Kőszegi Ákos szólaltatja meg a magyar szinkronban.

A két sci-fi kalandfilmet a műfajon kívül az is összeköti, hogy elsősorban nem bárgyú viccekkel, merchandising lehetőségekkel házaltak, és nem kívántak a legszélesebb közönségre lőni.

A Fura világgal a Disney ezt a ma már retrónak tekinthető duplafilmet idézi meg – épp ezért lehet nagy bukás a mozikasszáknál.

Napjainkban egy meglévő intellektuális produktum nélkül már aligha állnak rajtvonalhoz a stúdiók, épp ezért a Fura világ nagy kockáztatás a Disney-től – bár roppant kínos lenne, ha épp az iparág legsikeresebb cége nem engedne meg magának hébe-hóba egy ilyen kilengést. Azonban, ha csak a marketingkampányt (vagy annak hiányát) figyeli az ember, látszik, hogy az egeres megavállalat nem igazán hitt a végeredmény sikerében, és erre nemcsak a kishitűség adhatott okot.

A Fura világ rettentő ismerős recepteket kever látványos világépítéssel,

de nem igazán látszik, milyen célközönséget próbál megtalálni. A Hős6os és a Raya és az utolsó sárkány alkotója, Don Hall és társrendezője, valamint a film írója, Qui Nguyen egy sokat látott apa-fiú viszályt helyez a nagyszabású tabló középpontjába. A generációk kommunikációképtelensége és összeférhetetlensége korunk népszerű témája az animációs filmekben – idén a Pirula panda egy anya-lánya konfliktus keretében foglalkozott a kérdéssel –, és emiatt sokat látott sablonokkal találkozhat a néző, amik közt vannak igazán ódivatúak is.

Mikor az édesapa fő problémája az, hogy fia nem szeretne a nyomdokába lépni és farmerré válni, ott joggal vetődik fel a kérdés: a 2-3 évente munkahelyeket váltó, szinte teljesen szabadon engedett Y- és Z-generáció mennyire képes azonosulni ezzel a klasszikus helyzettel? És nem ez az egyetlen pont, ami alapján joggal érezhetjük, a Fura világ a múlt gyermeke. Ha a homoszexuális tinédzser unokát, valamint a látvány kidolgozottságát kivonjuk az egyenletből, a történet akár húsz-harminc évvel ezelőtt is készülhetett volna, és az akkori közönség számára talán többet jelentene a film keretéül szolgáló ponyva kalandregényes esztétika.

A már említett szereplők sajnos sablonosak, élükön a vakmerő felfedező nagypapával és annak racionálisabb és nyámnyilább fiával (Dennis Quaid és Jake Gyllenhaal a Holnaputánt követően újra egy ökokatasztrofáról szóló műben játszhatnak egy családot). Itt az első perctől kitalálható, milyen karakterváltozásoknak kell bekövetkezniük, hogy a figurák közelebb kerüljenek egymáshoz. Ezen pedig semmit sem változtat az unoka, aki szimpatizál a kalandvágyó felmenőjével és frusztrációt érez az őt mindenáron védeni akaró édesapjával kapcsolatban. Az anyuka valójában díszlet ebben a dinamikában;

minden érzelem a férfiaknál landol, míg a nőket elsősorban a seggek szétrúgására használja a történet.

A Raya és az utolsó sárkány után a Fura világ is egy 100%-os fantáziauniverzumban játszódik, ahol a meghatározó felfedezéseiről ismert Clade család középső generációs tagja egy különös elektrosztatikus hatást kiváltó növényből oldotta meg az általa ismert civilizáció energiaellátását. A kinyert áram nemcsak új találmányok létrehozásában járult hozzá az emberi társadalom épülésének, de a film állításai szerint más szektorokat is felvirágoztatott. Épp ezért lesz nagy para, mikor úgy tűnik, kifogyóban vannak a tartalékok, és a „pando” névre hallgató növény már nem képes ugyanakkora töltöttségi szintet kölcsönözni az eszközöknek, mellyel az emberiség szoros kölcsönhatásban van. A megoldás mélyre, a bolygó belsejébe vezet, ahol korábban sosem tapasztalt organizmusokkal lesz dolga a hősöknek.

A felfedezés képezi a Fura világ gerincoszlopát. Az alkotók ötpercenként mutatnak egy olyan látványos élőlényt vagy természeti jelenséget, melyet csakis animációs filmben valósíthatnak meg pazarul. Baktériumokra és amőbákra emlékeztető lények, csápos szörnyek, óriásmikrobák és sok egyéb, néhol gusztustalan, máskor rózsaszín cukiságba bújtatott látnivaló szolgálja ki a nézők ingerküszöbét.

Nem lehet Disney-rajzfilm átfogóbb üzenet nélkül, és az apróbb progresszív cseppeken és a családi szálon túl egy szolid társadalmi mondanivalót is szánnak a nézőknek.

Kifejezetten könnyű napjaink energiaválságának metaforáját belelátni a Fura világ cselekményébe; ha a történetbéli pandót megfeleltetjük az olajnak, máris élesebbek a párhuzamok. A zöld üzenetrendszer koherens marad a végéig, ám csupán díszletként funkcionál az ismerős húzásokat mutató fő ponthoz. Jöhet háromlábú kutya, az egész rasszpalettából gondosan válogatott karakterrosta, de még egy meleg tiniszerelem is, a nemzedéki összeférhetetlenség kérdéseben nem találtak mondani semmi izgalmasat a készítők.

Hogy a Fura világ a jövőben kultfilm lehet-e, egy következő generáció kedvence, arról jelenleg csak találgatni lehet. Az viszont segítheti a tippelést, ha konstatáljuk, ez az új film nem igazán rendelkezik önálló identitással. Humora sok esetben a fenékre esős slapstick, kliséit már a kétezres évek közepén lejáratták, az érzelmi fonál pedig hajszálvékony. A Fura világ már említett előzményei erősebb vízióval rendelkeztek. Az Atlantisz elsősorban izgalmas akciófilm volt, csak másodsorban animáció; A kincses bolygó pedig egy apafigurát kereső fiú és az őt eláruló kalóz erős drámája köré épült. A Fura világ ezek után csak a mozidélutánra jó, de összességében kevés maradandót nyújtó rajzfilmek közé kerülhet.

A Fura világ november 24-től látható a mozikban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!