Kritika

A sorozatgyilkos erkölcsről papol – Fűrész X.

Melyik a nagyobb átverés? Hogy a rákbeteg John Kramert nem gyógyítják meg a kamuorvosok, vagy hogy a csapdákat eszkábáló sorozatgyilkos valójában egy meg nem értett hérosz? A Fűrész X. drámát és moralizálást kínál, de erejéből csak vérre, belsőségekre és önellentmondásokra futja.

A pszichopatákat lelkiismeretük hiánya feljogosítja arra, hogy a világ közepének érezzék magukat, emiatt pedig bármely ember élete kevesebbet érjen náluk. Ha valakik, ők biztosan önmaguk történetének főhősei, bárkit beáldoznak céljaik elérése érdekében, főképp akkor, ha szükségesnek vagy igazságosnak gondolják cselekedeteiket. A horror franchise-okban megjelenő gyilkosok először kiismerhetetlen rémek, sokszor túlvilági fűszerezéssel, akik az ártatlan rémüldözők nyomában járnak. A Halloween, Péntek 13, Rémálom az Elm utcában, de még az ezek paródiájául szolgáló Sikoly-franchise se követte azt el, hogy azonosulási pontként a megszállott mészárost használják fel. A Fűrész most erre tett kísérletet.

Eleve hányattatott sorssal bír a széria, hiszen a 2004-es első felvonás sikerét követően hat évig ontotta a Lionsgate az egyre rosszabb folytatásokat, amelyek nemcsak méltatlanok voltak az eredeti, fordulatos thrillerhez, de rossz sztenderdet is állítottak a modern horror számára.

A „kínpornó” kifejezés szótári definíciójává vált a Fűrész

– pedig voltak még jelentkezők abban az évtizedben, elég csak Eli Roth szélsőségesen gusztustalan Moteljére gondolni. Ez a stílus a kínzásról, a csonkításról, a végtelenségig elvitt kiszolgáltatottságról szól, célja pedig, hogy a néző a hús szakadásán, a testrészek elvesztésén és a hatalommal történő szadista visszaélésen szórakozzon. Borzasztóan alávaló hozzáállás ez, amíg nincs egy történet, amely indokolja az események vérben dagonyázó lefolyását – a Fűrész esetében pedig már az elején elveszett a „miért is történik mindez?” kérdésre adott válasz.

Az utolsó fejezet alcímmel 2010-ben ért véget a sorozat, majd hét évvel később az Újra játékban „soft rebootként” próbálta újraéleszteni, sikertelenül. A humorista Chris Rock is látott fantáziát a franchise-ban, de a Spirál: Fűrész hagyatéka csupán a zsarufilmes kliséket és az ocsmány kínzásokat tudta fokozni, az értelmet aligha. Két számozatlan rész után itt a tizedik alkotás, amely vissza szándékozik térni a széria legerősebb elemeihez.

Tobin Bell a Fűrész alfája és omegája;

ezt az alkotók is tudták, és bizonyára falba verték a fejüket, miután rájöttek, korán ölték meg a széria főgonoszát. A Kirakósként ismert sorozatgyilkos már a 2006-ban megjelent, harmadik felvonásban elhalálozik, utána pedig erőltetett visszaemlékezésekkel rángatták vissza a színészt, hogy eladhassák a filmet. A Fűrész történetében most először főszerepet kap Bell, ugyanis a tizedik epizód nem folytatás, hanem az első és második film közti időszak egy eseményét feldolgozó történet.

James Wan eredetijében nagyon izgalmas aspektus, hogy a sorozatgyilkos egyfajta morális kód szerint választja ki áldozatait, akik számára csapdákat gyárt. A rákbeteg mérnök, miközben saját túléléséért küzd, az életet semmibe vevő, a másik emberre sorsrondító hatást gyakorló személyeket akar megbüntetni – vagy megszállottsága nyomán inkább megváltani. A fókusz azonban nem a mindent irányító bábmesteren, hanem a csapdába esett szerencsétleneken van, így a film narratívája nem állítja, hogy a Kirakós egy igaz ember amiatt, amit csinál. Ezt már a Fűrész X. mondja ki inkább.

A tizedik film izomból igyekszik pozitív hőssé formálni azt, aki hosszú éveken keresztül okozott fájdalmat a csapdák áldozatainak. Ez a férfi, John Kramer, ha lát egy tolvajt, már egyből arra gondol, milyen szemgolyót kiporszívózó kelepcébe tenné őt. Egy beteg emberről beszélünk, és itt nem a fejében lévő agydaganatról van szó: Kramer magát ténylegesen egy felsőbb kaszt képviselőjének tekinti, aki mivel egy sorsától megfosztott halálos beteg, joggal ad „életvezetési tanácsokat” a szerinte rászorulóknak. A legpofátlanabb, mikor kijelenti, ő nem gyilkos, miközben olyan kényszerhelyzetekbe zárja a nyomorultakat, hogy azok biztosan kimúljanak egy működésbe lépő, mechanikai folyamat következtében. Amelyeket ugye ő hoz létre. Védhetetlen, de a narratíva megpróbálkozik a lehetetlennel, hiszen a Fűrész X. már egy John Kramer-központú dráma. Ehhez azonban az kellett, hogy a gyilkosnál még nagyobb seggfejeket tereljen össze a cselekmény.

Az első film óta nem volt olyan Fűrész, amely ennyire nagy hangsúlyt fektetett a történetmesélésre, a karakterépítésre, a tragikus események valóban szomorú bemutatására.

Kevin Greutert visszatérése a franchise-hoz sokkal jobban sült el, mint a Spirált rendező Darren Lynn Bousman munkája. A hatodik és hetedik epizódokért felelős alkotó egy merőben más hangvételű filmet hozott össze. A rákbeteg férfi küzdelmeiből többet látunk, a történet pedig bosszúalkotásként is megállja a helyét (bár ezt legjobban pont John Kramer tagadná, hiszen ő csak tanít). A kétórás történet első felében Kramer innovatív gyógykezelését nézhetjük végig, ahogy visszakapja a reményt, majd később a sarlatán orvosok megmérettetése következik.

Sokáig várat a film a csapdákkal, de amikor megérkeznek, természetesen ugyanolyan undorítóak, mint korábban. A magyarországi X-korhatár nemcsak a film címében elfoglalt római szám miatt indokolt: az agyvelőben és belekben turkálás, valamint a csontvelőadagolás kellően összeugraszthatja majd a nézők gyomrát. Azonban itt is problémás Kramer metódusa, hiszen a csapdák résztvevői közül többen is elvégzik a feladatot – tehát eléggé akarnak élni ahhoz, hogy kikerüljenek onnan – csupán egy-két kósza másodpercen múlik sorsuk. Nem a karakterük sekélyessége, hanem a szigorú bíró és a lehetetlen szabályok miatt buknak el. Ki a fene tudna elvégezni három perc alatt egy rögtönzött koponyaműtétet?

A Fűrész X. minden jó húzására jut legalább egy elhibázott vagy felháborító döntés.

A sztori rejt egy-két olyan fordulatot, amely kellemesen megfordítja a dinamikát: az „akasztják a hóhért” szekvencia például tényleg érdekes. Azonban nem lehet elmenni amellett továbbra sem, hogy ez egy manipulatív sztori, amely morálisan teljesen eltévedt. Az antihőst a cselekmény definitív hősévé formálni, aki aztán mosolyogva sétál el a naplemenetébe, romlott ötlet, ehhez pedig a 81 éves Tobin Bell remek alakítása sem elég – a neki segédkező, pszichopata Amanda (Shawnee Smith) szarkasztikus mellékkarakterként pedig egyformán vérlázító.

Mindezzel együtt a Fűrész X. még így is a rémes filmekből álló franchise igényesebb darabjai közé tartozik. Hiába használják a sárga filtert itt is a mexikói jeleneteknél, hiába találunk óriási logikai bakikat (például azt, hogy a szélhámosok mind a saját nevüket használják az átverésnél), a komolyabban vett színészi játék, valamint a fókuszált történet nézhetőbbé teszi a korábbi részeknél, csak nehogy valaki ebből vezesse le az erkölcsöt, mert akkor beleesett a sztori igazi csapdájába.

A Fűrész X. október 5-től látható a hazai mozikban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!