James Gunn okos iparos, aki tudott szintet lépni A galaxis őrzői 2. segítségével – a második rész még az elsőnél is jobban sikerült: szupervicces, rendkívül kreatív, bár tény, hogy itt-ott kileng a szentimentalométer.
A nagybetűs szórakoztatással van itt dolgunk. Már A galaxis őrzői első része is remek móka volt, a folytatás azonban még jobban sikerült. Az egész filmet, tényleg az egész filmet végigröhögtük, és miközben durrogtak a humorpatronok, egymás után dobtuk be a szemcukorkákat is. A vizuális orgiát ráadásul megint hihetetlenül dögös filmzene festi alá: az Awesome Mix. Vol. 2. is tele van elévülhetetlen klasszikusokkal – nálam a sajtóvetítés óta csak ez szól.
A saját forgatókönyvéből dolgozó Gunn a történet szintjén is tudott fejlődni: A galaxis őrzői 2. az első rész botegyszerűségű sztoriját most valódi konfliktussal, a közel sem olyan fenyegető fenyegetést pedig hús-vér, még csak nem is fekete-fehér gonosszal helyettesítette.
A történet szerint a csapat már jól összeszokott, Peter Quill (Chris Pratt) és Mordály (eredeti hangja Bradley Cooper) folyamatosan oltogatják egymást, Drax (Dave Bautista) pedig jól mulat rajtuk – mi pedig Draxon nevetünk nagyokat, aki megint a legjobb poénok felelőse. Gamora (Zoe Saldana) még mindig nem vallja be, hogy esetleg tetszik neki Peter, Groot (eredeti hangja Vin Diesel) pedig szépen cseperedik. Na, ekkor jön be a képbe Peter apja, a beszédes nevű Ego (Kurt Russell), aki nemcsak szupermenő, de egy csodaszép bolygón él, és azt tervezi, hogy fiára hagyja minden örökségét –
na, sejthetitek, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen.
A végén a csapat azon találja magát, hogy megint meg kell menteniük a galaxist – döbbenet, de épp Nebula (Karen Gillan) és Yondu (Michael Rooker), az előző részek ellenlábasainak segítségével. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, a galaxis megmenekül – hőseink pedig közben még inkább családdá kovácsolódnak.
A család itt az egyik kulcsszó, de szóba kerül sok-sok kérdés: igazi mélységében ismerjük meg Peter és az apja viszonyát, Peter és nevelőapja viszonyát, Mordály elfojtott félelmeit, Gamora zárkózottságát – a CGI festmények csak díszletet biztosítanak hőseink lelki életéhez. Mivel Gunnak már nem kellett időt töltenie a hősei felrajzolásával,
végre volt rá lehetősége, hogy valódi jellemet, és némi mélységet adjon nekik.
Az előző részben megismert, remekül eltalált karakterek most még közelebb kerülnek hozzánk – az egyetlen hiba, amit tényleg fel tudok Gunn-nak róni, hogy néhol (sokszor) túltolja az érzelgősséget. Húzzák a vonósok, mint állat, és nincs néző, aki ne tudná – még ha közben meg is hatódik, mert hát meghatódik –, hogy most manipulálják, de piszkosul. Egy kis önmérséklet, egy csöpp elegancia jót tett volna még a filmnek, és akkor talán még arra is ragadtattam volna, hogy azt állítsam A galaxis őrzői 2. az eddigi legjobb Marvel film…
