Klasszikus, alapmű, meghatározó – sorolhatnám a jelzőket. A Ghost in the Shell végre vászonra került Magyarországon is.
Az a fura helyzet, hogy a filmművészet egyik legjelentősebb, egész műnemeket tartósan befolyásoló alkotását külön be kell mutatni a hazai közönségnek. A Ghost in the Shell, magyar keresztségében Páncélba zárt szellem döntő hatással volt az anime médiumára, a cyberpunk műfajára és számos-számtalan követőjére – nem utolsósorban a Mátrixra. Jelentősen hozzájárult, hogy az anime nyugaton is népszerűvé váljon; kollégiumokban, egyetemeken, klubokban másolták, adták-vették.
Itthon egy szűk szubkultúrát, az anime-rajongókat kivéve alig ismerik. Rendben, ez természetes dolog: jó ideig el voltunk zárva a külvilágtól, aztán amikor megnyíltunk, jobb dolgunk is volt a keleti filmművészet felfedezésénél. De most már ideje, hogy valaki ide is elhozza a távoli klasszikusokat. Hát Isten áldja az Odeont!
A Páncélba zárt szellem a közeli – pár évtized múlve beköszöntő – jövőben játszódik. A világot átszövi a hálózat, melynek nem csak a számítógépek, hanem az emberek maguk is részei. Ám ahogyan fokozatosan elmosódik a határ virtuális és valódi között, úgy kérdőjeleződik meg az „ember” identitása, sőt léte is.
Sok-sok mangafüzet van ebben az animében nyolcvan rövid percbe sűrítve. A Páncélba zárt szellem tehát nehezen megérthető, aktív gondolkodást igénylő, kivételesen bonyolult film. Feldolgozását csak nehezíti, hogy a képek és a hangzás már önmagukban is egészen le tudják kötni a nézőt. Mind történetében, mind látványbeli kidolgozottságában jóval összetettebb és igényesebb alkotás, mint a nyugati, nálunk is megszokott rajzfilmek többsége – de többet is ad a nézőnek. Azt az élményt képes nyújtani, amit különben csak kisgyerekkorában tapasztal meg az ember: a képek be-bevillannak elalvás után, a kérdések még napokig foglalkoztatják a fogékony nézőt.
Már-már elcsépelt megjelölés a „kultúrmisszió” arra, amit az Odeon végez, de mégsincs rá jobb szó. Kultúrmisszió, mert a hazai filmes közműveltség egyik jelentős vakfoltját foltozgatja be lassan. Szerencsés jel, hogy a tavaszi Akira és a mostani bemutató várakozáson felüli sikerének hatására más forgalmazók is érdeklődni kezdtek a terület iránt. Várhatóan még több anime-alapmű is érkezni fog idővel – addig is már előre várhatjuk a decemberben megjelenő Ghost in the Shell DVD-t, mely a filmhez méltóan az év legigényesebb kiadványai között említhető.
A szellem lassan kiszabadul a letöltött AVI-k, másolt DVD-k páncéljából; az anime itthon is utat talál a vászonra. Köszönjük mindenkinek, aki segít neki ebben!