Kritika

Utazás egy koponya körül – Ghost Stories

A londoni Lyric Theatre színpadáról szinte fű alatt érkezett az angol mozikba Andy Nyman és Jeremy Dyson adaptációja, a Ghost Stories. Az írópáros, meglehet kevésbé ismert, Martin Freeman és a The End of the F***ing World fiatal tehetsége, Alex Lawther neve csalogatóvá teszi a brit horrort.

Phillip Goodman professzor – akit maga Andy Nyman alakít – annak szentelte hivatását, hogy leleplezze az összetört szívű embereket kihasználó médiumokat. Saját televíziós műsorában igyekszik megcáfolni mindenféle paranormális jelenséggel kapcsolatos elméletet, és felfedni a hatalom és pénz reményében élet és halál között közvetítő csalókat. Egy nap megkeresi egy rég elhunytnak hitt, szintén szkeptikus szakmabeli, aki pályafutása során három esetre nem talált kielégítő választ, e három alkalomról maga sem tudta eldönteni, szemfényvesztés-e.

A koncepció, hogy a rejtélyes esetek után kutatva ismerjük meg a történetet, igazán izgalmasan hangzik, hiszen a horrorelemek mellett egy krimi feszültségét is megélhetjük. A megoldatlan ügyek helyszíneinek a műfajon belül máskor is előszeretettel alkalmazott tereket választottak: egy elhagyatott elmegyógyintézetet, egy semmi közepén álló erdőt és a kopogó szellemek előfordulási helyét, vagyis az egyik szereplő tulajdon lakását.

Ahogy az elvárható, a hátborzongató atmoszféra folyton belengi a professzor kutatását. Olykor hosszú percekig elrejtik előlünk a történéseket, olykor pedig beleszaladunk egy-egy jump scare-be, de az egészséges egyensúlynak köszönhetően egyiknek sem vész el a varázsa. A szálak egybefonódását egyre szürreálisabb képek kísérik, amik jócskán összezavarják a nézőt, hogy aztán egy nem túl egyedi, de erős csattanóval vessenek véget a történetnek. A helyszín átalakulását nem montázsokkal oldják meg, hanem gyakorta egy snitten belül változtatják meg a díszletet, ami a folytonosság érzését kelti, és megteremt egy fiktív „alagútrendszert”, ahol számunkra ismeretlen és érthetetlen módon követik egymást az események. Fokozatosan testet ölt Goodman múltbéli ballépése, a téren és időn át vezető vándorlás pedig olyan, mintha a pokol bugyrain keresztül vezetne az út a megoldásig.

Ami kiemeli a többi jó, de feledhető horror-élmény közül a filmet, az egyrészt a szellemessége.

Kevés olyan alkotással lehet találkozni ebben a műfajban, ahol a fekete humor megfér a torokszorító félelemmel, a bohókás a feszélyezettséggel.

Martin Freeman karaktere már önmagában hordozza ezt a kettősséget, aki később kilép elsődleges szerepéből, hogy ítélethozóvá váljon. Cinikus megjegyzéseivel nemcsak Goodmant próbálja rávezetni a megoldásra, hanem minket, nézőket is. Van abban valami nyugtalanító, hogy tudjuk, ismeri a professzor történetét, ugyanakkor könnyed, már-már szánakozó mosollyal kíséri vádjait. Alex Lawther pedig az egyik különös eset főszereplőjét testesíti meg, méghozzá olyan elképesztően tébolyult tekintettel és arcjátékkal, hogy a jelen időben játszódó jelenetei sokkal rémisztőbbek, mint a visszaemlékezések, amikben feltárja a múltját.

A film másik nagy erőssége a szüzséje, amely modern elbeszélésmódjával ügyesen elrejti a háttértörténetet egészen az utolsó percekig. Számtalan jelet kapunk a játékidő egésze alatt, ami a végkifejletre utal, mégsem válik egyértelművé soha, amit látunk. Goodman professzor hajdani hibáira és lelkiismeretére vezethető vissza mindaz, amin keresztül kell mennie, képzelgései pedig tökéletesen alátámasztják a film tézismondatát, miszerint

Az agy azt látja, amit látni akar.

A parapszichológusok körében jópáran úgy tartják, hogy a Poltergeist fenomént az ember saját maga, belső feszültségei kivetítésével idézi meg, vagyis zaklatott tudatalattijával generálja a kopogó zajokat és egyéb jelenségeket. Ez persze vitatható, de mindenképp elgondolkodtató a cselekmény szempontjából, mivel segítséget adhat a film kimenetelének értelmezésében.

Találkoztunk már hasonló lezárású művekkel a filmtörténet során, ahol semmi nem az végül, aminek látszik, gondoljunk csak a Más világra vagy a Hatodik érzékre. Utóbbira több ponton is hajaz a Ghost Stories, hiszen egy frusztráló misztikus történeten túl egy ember drámáját is megismerhetjük, méghozzá egy küldetésen keresztül. Kétségtelen azonban, hogy Andy Nyman és Jeremy Dyson adaptációja vizuálisan is megjeleníti a rettegés tárgyát, így elsősorban nem a pszichére hat. Ettől marad egy kis hiányérzetünk a megtekintés után, ennek ellenére kellemes élménnyel hagyjuk a hátunk mögött.

Avatar

Buzsik Krisztina

Buzsik Krisztina a Filmtekercs gyakornoki programjában vesz részt. Ha te is jelentkeznél, kattints ide!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya