Kritika

Instant heves – Ghosted

Ghosted-Ana-de-Armas-Chris-Evans

Egy akciódús kémtörténet jól csengő nevekkel a ghostolás jelenségéről? A Ghosted remek ötlet 25 szóban – kár, hogy végül film készült belőle.

Imádjuk azokat a filmeket és sorozatokat, amelyek a szórakoztatás mellett napjaink egy égető problémájáról is szólnak. Az Andor nem véletlenül lett különleges Star Wars-élmény, hiszen a jó és a rossz mitikus küzdelme helyett (vagy inkább azon belül) a politikai áthallásokat erősítette fel. Mikor volt utoljára a fénykardos mese aktuálpolitikai síkon is értelmezhető? De nem kell a szubtextusok ingatag világába merülni, hogy a szórakoztatás és a diskurzus kombinációját észrevegyük. Jordan Peele filmjeiben (Tűnj el, Mi) a modern kori rasszizmus valamilyen formában előtérbe kerül, hogy végül a horror műfaja szögezzen bennünket a székbe. Erőltetett problémafelvetés? Nem! Populáris film, de nem kiüresített agyzsibbasztás? Igen! Az Apple TV+ legújabb akciófilmje ebbe a sorba kívánkozik: a modernkori (pár)kapcsolódási problémákkal karöltve tematizálja a ghostolás kegyetlen jelenségét egy kémfilmbe rejtve.

Pontosabban próbálná, mert a Ghosted egy nevetséges, olcsó, trendmeglovagló, közel nézhetetlen film,

ami semmit nem vált be az ígéretei közül.

Cole (Chris Evans) szülei farmján él és dolgozik, valamint a Washington külsői termelői piacon árulja portékáit. Itt találkozik Sadie-vel (Ana de Armas), aki azt állítja magáról, hogy kurátor, sokat utazik és épp válságként éli meg, hogy élete teljesen steril és érzelemmentes (vicces, épp úgy, mint ez a film). Elindul egy valójában egész szerethető románc narratíva, a meet cute jelenet is működik, akár egy igazán jó romkomban, majd az együtt töltött éjszaka után a csaj felszívódik, ghostolja Cole-t.

Ghosted-Ana-de-Armas-Chris-Evans-2

A ghostolás a nemet mondás kényelmes alternatívája az online térben. Rend szerint a férfiak a szex után, a nők még a szex előtt élnek vele – de a fő irányvonal az, hogy mire van szükséged a másiktól: testi vagy lelki támaszra. Amint megvan, az illető blokkolható.

Kisszerű, mégis hatalmas seb lehet, ha valaki kitöröl az életéből egyik pillanatról a másikra.

Ebbe a helyzetbe kerül (a nemi szerepek bizonyos megfordításával) Cole is, aki előre menekül: tucatnyi üzenettel árasztja el a nőt, akiről az első találkozás után azt állítja, ő az igazi. Az érzelmileg elérhetetlen nő és a tapadós férfi – ügyes páros, kemény helyzet, rengeteg kurrens párkapcsolati kérdéssel. Sajnálatos, hogy a film ezzel semmit nem kezd, hanem magába olvasztja a James Bond-filmek koppintásainak nem a legjobb elemeit és kémfilmszerű valamit csinál a romkomból.

Cole ugyanis újdonsült barátnője után Londonba megy (egyetlen találkozás és ghostolás után!), ahol kiderül, Sadie nem a művészvilágban dolgozik, hanem titkosügynök. Ő a nemzetközi szinten ismert és félt Taxman (adószedő), aki épp a Leveque néven ismert gigagengszter (Adrien Brody) után lohol, hogy visszaszerezze a nála lévő tömegpusztító fegyvert (bomba vagy vírus – annyira érdektelen). A film csak ezután válik igazán kellemetlenné. Egyrészt változó, hogy épp a romantikus vígjáték vagy éppen a kémfilm zsánere kerül előtérbe, de ami még fájóbb, hogy

mindkettőt kilúgozott, élét vesztett, defektes narratívában kapjuk meg.

A James Bond-regények és filmek formálták, ismételték és tökéletesítették a kémfilm-akciófilm szubzsáner elemeit. Adott a különleges képességekkel rendelkező ügynök (MI6 vagy CIA: másodlagos), akinek célja legyőzni a világra törő, általában gazdag és befolyásos szuperterroristát. A küldetés során a kém bejárja a luxusingatlanok és autók belső tereit, koktélokat fogyaszt lengén öltözött nők körében, akiket idézhető mondatokkal levesz a lábukról, majd a sok kontinensen át tartó hajtóvadászat végén likvidálja a vírussal, atomfegyverrel, műholddal, jégkorszakkal támadó alakot. Ian Fleming nem találta fel a sémát, de Bondot lehetett a legjobban másolni és parodizálni is. Mert, ami mesterien és hézagmentesen megfelel a műfaji szabályoknak, az értelmezhető ironikusan is: volt David Niven is James Bond egy tévészatírában, Mike Myers pedig zseniális átváltozásokra volt képes a legismertebb Bond paródiasorozatban (Austin Powers). Ilyesmi volt a Ghosted célja is némi gendercsavarral és a romantika felerősítésével – esélytelenül.

Ghosted-Adrien-Brody

A Ghosted tudatosan magáévá tesz minden bejáratott fogást. Van itt barlangban lövöldözés, autósüldözés, repülős bunyó, Washington, London, Pakisztán, luxus és csillogás. Dexter Fletcher színészből lett rendező, aki az Eddie, a sas és a Rocketman után először fordult az akciódús műfajok felé, gondosan pipálgatta a listáján az elemeket, de arra nem akart, vagy nem tudott figyelni, hogy mindez egy egésszé álljon össze. Mert a rosszfiúk barlangjának fala biztosan hungarocellből készült, annyira mű érzetű, a kaszkadőrmunka botrányosan eltúlzott, a CGI pedig félkész. Mindezt megbocsájtanánk, de ez a film az önmagáért létező műtárgy paródiája is. Minden elem, minden egymás után következő jelenet csak azért van, hogy legyen! A helyzetek, a dialógusok, de még a színészek mozdulata is

kezdet és végpont nélküli, a semmiben lebegő újrahasznosított bóvli.

Ok és okozat ebben a filmben ismeretlen fogalom. Az az érzésünk, hogy a jeleneteket bármilyen sorrendben egymás után lehetett volna pakolni, úgyis ezt a végeredményt adják ki. A Ghosted történetmesélés helyett a mesterséges intelligencia robotikus egymásutániságát választotta, de hiába volt négy (!) írója is a filmnek, Chat GPT helyett csak az Elizára futotta.

Megfelelő narratíva híján mit várjunk a színészektől? Ana de Armas még soha nem volt ennyire unott. Első amerikai filmjeiben (Kopp-kopp, Haverok fegyverben) határozottan érződik az éppen betörő sztárenergia. Viszont ha az ember lelkét kijátssza Marilyn Monroe-ként egy tudatfilmnek eladott silány agymenésben, nem csoda, ha legközelebb kevesebbel is beéri. Chris Evans nem meglepő: szórakoztató, de a Marvel elsőszámú Amerika Kapitánya zsigerből hozza a farmerből lett világmegmentő túlságosan nyomuló, szerelmes karakterét. Kár, hogy a két főszereplő között még a szikra látszata sincs meg. A Tőrbe ejtve és A szürke ember után újra együtt játszik a két színész, de a Ghostedben annyi érzelem sincs, mint a korábbiakban, holott azokban kvázi ellenségek voltak. Adrien Brody (bár a sármja miatt még mindig ő a legjobb a filmben) inkább lesz a James Bond gonoszok paródiáinak utánzata, mintsem önállóan értelmezhető figura, hát még világméretű veszedelem.

A Ghosted egyetlen apró örömforrása a teljesen random cameók.

Nehogy elvesszen ez is, álljon itt csak annyi: véletlenszerűen Hollywood pár nagy arca is tiszteletét teszi néhány rövid és végtelenül ostoba jelenetben.

Nincsenek szavak rá, mennyire céltalan az Apple TV+ akciófilmje. Pedig a probléma nem a nagyvászon hiánya. A Netflix is tudott szórakoztatóan középszerű, a műfaji elvárásoknak azonban megfelelő filmet csinálni: A szürke ember. A high concept szintjén ez a film egy kellemes nyárnyitónak ígérkezett, amibe bizony szorulhat némi értelem. A problémák később jelentkeztek: a forgatókönyvírók eltékozolták a jó ötletet, a rendező pedig nem ragadta meg a gyeplőt. Ezek után rossz belegondolni, hogy Dexter Fletcher rendezi a Sherlock Holmes harmadik részét az első két Guy Ritchie rendezés után. Talán arra gyúr a rendező, és ezért lett a Ghosted íztelen instant leves – az is újramikrózva.

A Ghosted április 21-től érhető el az Apple TV+ kínálatában.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com