Lecsúsztunk a sajtóvetítésről, így muszáj volt a mozi felé vennem az irányt. Sebaj, azt gondoltam, erre a filmre semmi sem lehet túl drága! Képregényfilm rajongóként a Spiderman soron következő része kötelezõ program számomra. Hát legközelebb talán mégiscsak maradnék a vállalati finanszírozásnál…
A film elején hősünk, Peter Parker (Tobey Maguire), full szerelmesen bájolog kedvesével, igazi szuperlúzer benyomását kelti, még szerencse, hogy hamarosan fordul a kocka, lelép a nőci, jön a sok csúnya gonosz ellenfél, és Spidermannek fel kell kötnie a gatyát. Egy furcsa földönkívüli izé (nem a laza stílust akarom erőltetni, de tényleg nem igazán derül ki, mi is ez az… izé) hatása alá kerülve előjön belõle a rosszabbik oldala – a nézők nagy szerencséjére. Itt kezd ugyanis ideiglenesen magára találni a film.
Tobey Maguire, azon túl, hogy biztosít magának egy szerepet egy leendő táncos filmben, igazán szórakoztató perceket okoz nekünk Pókember sötét oldalának felvillantásával. Természetesen ez sem tart örökké, mert ugye a szuperhősök dolga az, hogy minden kilengés után jó úta térjenek, megmentsék az Amerikai Egyesült Államok – New York cityben minden sarkon a csillagos-sávos lobogó hirdeti a hazát – békés lakóit és persze az imádott nőt. És aztán megint jöhet az ömlengés, és nem csak szerelmesen, hanem családosan, igaz barátosan, és mondom, még a nemzeti színű is ott lobog, szóval az elképzelhető minden formában.
De vajon mindezen klisé és giccs kikezdheti-e a népszerű és barátságos Pókember nimbuszát? Dehogy. Mert bizony a rész minden gyengesége ellenére is meg fogjuk nézni a negyedik, ötödik és százhuszadik részt is
