Kritika

Fehér ember problémák – Arany kijárat

Alex Ross Perry (Kísértő emlékek) egy vegyes kritikai sikereket elérő függetlenfilmes író-rendező. 2017-es filmje, a párkapcsolati nehézségekkel foglalkozó Arany kijárat (Golden Exits) már egy éve járja a különböző fesztiválokat, én viszont kétlem, hogy bármikor széles moziközönség fogja látni.

Szeretem az életszerű történeteket, a karakterdrámát, a realista dialógusokat, a párkapcsolati feszültségeket a filmekben. Ezen témák kidolgozásában a függetlenfilmek a zászlóshajók, hiszen ott nincs nagy pénz, amit effektekre költhet a rendező – csak a kreativitása, írói készsége és az ízlése marad számára. Az Arany kijárat viszont sok elemet felvonultat azok közül, amik miatt legtöbbször nem szeretem ezt a vonulatot. Alex Ross Perry sokadik filmje ez, mégis olyan, mintha egy friss filmszakos amatőrmozija lenne, ahol „nagyon mély” dolgokat mutat be, csak nem ismeri a nyelvet, amivel a közönséghez szólhatna.

Az Arany kijárat legfőbb gondja eleve a történettel kezdődik – főleg, hogy igazán nincs neki. New York-ban járunk, ahová megérkezik a huszonéves Naomie (Emily Browning), hogy asszisztensi idénymunkát végezzen Nick (Adam Horovitz) alkalmazásában. Nick egy haldokló párkapcsolatban él Alyssával (Chloe Sevigny), és a fiatal lány megjelenése kezdi felborítani az addig is elég elborult életét. Naomie érkezése emellett egy másik pár (Analeigh Tipton és Jason Schwartzman) életére is hatást gyakorol, ahol szintén a vágy és a féltékenység talál utat magának.

A kapcsolatok megingását azonban nem dramatizálja túl a film.

Nem kell nagy veszekedésekre, ajtócsapkodásra és tányértörésekre gondolni. Minden konfliktus csendben, lefojtva, az embereken belül zajlik. A probléma az, hogy ez egy film, ami annyit mond csak, hogy „vannak problémák”, aztán vége. A dráma sosem csúcsosodik ki, végig csak lappang, míg nem feljön a stáblista. Így pedig lehetetlen katarzist átélni, mert a történetnek nincs kezdeti és végpontja, úszunk az árral és ezekkel a jellegtelen figurákkal. Pedig vannak itt színészek, hiszen Jason Schwartzmantől (Utazás Darjeelingbe) vagy Mary-Louise Parkertől (Nancy ül a fűben) azért már láttunk kiemelkedőt – itt viszont senki sem tud mit kezdeni a hámozott lufi jellegű alapanyaggal.

Ha legalább szimpatikus lenne valaki, de az a helyzet, hogy mivel nem ismerünk meg igazán senkit, az összes karakter egy begyöpösödött, unalmas figura, akikről két állítást nem tudnánk megfogalmazni. Analeigh Tiptoné volt számomra az egyértelműen kiemelkedő alakítás, aki remekül adta elő a féltékenységi problémáit lefojtó, introvertált feleség figuráját. Ahelyett, hogy az Arany kijárat az ilyen nüanszokra építene, inkább Emily Browning babaarca köré írja a történetét. Naomie-t úgy kezeli a film, mintha a legérdekesebb, leggyönyörűbb lány lenne, akit a Föld valaha látott – a karaktere pedig ennyi és nem több. Nem lenne semmi gond ezzel, ha mellékalak lenne, aki a problémákat akaratán kívül okozza, de ő a tényleges főszereplő, aki szintén egy megvetendő figura, mert házas emberekre mozdul rá. Emellett pedig van legalább öt mellékszereplő, akiket nem futtat ki semerre a film, csak a játékidőt bővíti vele, ami éppen több mint 90 perc.

Semminek nincs súlya, következménye meg pláne.

Az a helyzet, hogy az Arany kijárat legnagyobb problémája, hogy unalmas. Nincs kiugró hatalmas hiba benne, de nem tartom véletlennek, hogy a fesztiválon kint töltött időm alatt csak ennek a filmnek a végén nem hallottam tapsot. Rettenetes a rendezése, repetitív fade-outokat tartalmaz, hogy még vágni se kelljen, ezáltal ütemtelenül sodródunk a film csigatempójával. Alex Ross Perry láthatóan Woody Allen akart lenni, de elfelejtett ízt és személyiséget vinni karaktereibe, akikről elhiszem, hogy akár létezhetnek, mert reálisak, de egy percet nem akarnék velük tölteni, annyira szürkék.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com