Kritika

Gondolkodj! – Cycle

Cycle 4Animációs sci-fi rejtélyes történettel, nagyszerű grafikával, csodálatos hangulattal. Nem engedelmeskedik semmiféle megszokott szabálynak. Egy pusztuló univerzumban játszódó menekülés – de hova?

Egy zavart űrhajós egy háztetőn ébred, zuhanás után. Hol van? Mikor van? Miért van ott? Halálos köd közeleg, és neki futnia kell az életéért. A köd lassan felemészti a világot körülötte, ő pedig az ugráspontot keresi, ahol végre – talán – kijuthat. Ebben a pusztuló univerzumban világvége-bulin, lemerevedett nagyvároson, csatákon és apró falvakon át vezet az útja, maga sem tudja, hová.

Mi sem tudjuk, hová.

A Cycle az alkotó szavai szerint „megköveteli a néző aktív részvételét”, „a gondolkodó elme szórakoztatására készült”. És így is van. Sóstai Zoltán nem hisz a lineáris történetmesélésben, szerinte a konstruált, eleje-közepe-vége sztori csak eltorzítja a világmegismerést – de a nem-sztori a Cycle-ben remekül nem-működik. Valódi kihívást jelent, csuda érdekes értelmezési lehetőségeket nyújt, lenyűgöz. Imádtam. És te is imádni fogod, ha szereted néha sebességbe rúgni az agyadat.

A film egyébként abból a feltételezésből indul ki, ami legalább a Mátrix óta popkulturális közkincs, miszerint a valóság többé-kevésbé hűségesen, de sosem tökéletesen, szimulálható egy kellő kapacitású univerzális számítógéppel. Hogy aztán a szimuláció stabil-e? Van-e értelme? A hűség milyen fokára juthat el? Sóstai Turing, Gödel és mások réges-régi információelmélet-forradalmasító gondolatait dolgozta bele ebbe a csodálatos filmbe; a felvetett probléma tehát messze nem eredeti, de a megvalósítás az, mind „sztori”-szinten, mind látványban, mert a film nagyon szép.

Cycle 2

A Cycle milliárd dolláros stúdiók animációját idézi, bár az alkotónak számos kompromisszumot kellett kötnie. 3D-ben nem láttam, de tanúsíthatom, hogy 2D-ben lenyűgöző látványt nyújt. (Az egyetlen hiba, hogy Sóstai néha túljátssza a kézikamera szimulációját és a kép úgy imbolyog, hogy fejfájást lehet kapni tőle.) Nem csak az animációs és motion capture technika maga kiváló, de a látványterv, amit megvalósít, is egyszerre kreatív és nagyon erős hangulatú. Az egyik helyszín egy pici magyar falura hasonlít, kockaházaival és az oly ismerős utcalámpákat összekötő hajlott kábeleivel; nem akartam pislogni, mert az is időt vesz el a csodálatból. Egy másik helyszín egy időbe merevedett nagyváros, lebegő törmelékkel. Egy harmadik a Holdbázis (feltételezem). Mind gyönyörű. Ahogy a zene is az: Sóstai Zoltán barátnője, Szabó Kinga szerezte a filmet hibátlanul aláfestő számokat (amiket itt meg is nézhettek).

A Cycle tehát a magyar filmgyártás egy kimagasló animációs remekműve (nemzetközi fesztiválokon is szerepelt már, Londonban és Moszkvában), de itt kezdődnek vele a bajok is, mert a kreativitás mellett hazai viszonyaink sötét oldalát is megtestesíti. Sóstai Zoltán egy interjúja szerint egy egész éven át csak ezen a filmen dolgozott. „Egy ideig a kevés spórolt pénzemből gazdálkodtam, ami persze hamar elfogyott, ezért aztán eladtam az autómat, tévét, PS3-at, gitárokat, meg amit lehetett. Kiflit ettem zsemlével” – mondta. Csakhogy van ám a filmnek producere is P. Koltai Gábor személyében, tehát elvileg támogatása és költségvetése is kellett volna legyen; P. Koltait két éve a filmjeihez kapcsolódó adócsalás vádjával előzetes letartóztatásba helyezték, és innentől a valóság kezdi átvenni a Cycle felfogását: egyszerű sztorira ne számíts. Sóstai a film honlapján említ egy olyan filmet, mely már szinte készen volt, amikor ő egy új ötlete alapján elkezdte a Cycle-t egyedül kifaragni belőle, de a szöveg nem mond sokat. (Frissítés: azóta interjúnk készült az alkotóval, ami valamelyest tisztázza a történetet.)

http://vimeo.com/39688261

Akárhogy is keletkezett a film, jó, hogy van. Kivételes teljesítmény és kivételes élmény. Néhány mély tudományfilozófiai probléma profi és érdekes tálalása, azzal a megszállottsággal, ami a remekművekhez kell. Ha volna igazság a világon, ennek a filmnek híressé kellene válnia, de a Cycle nem az egyszerű történetekről szól. Annál érdemesebb megnézned.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com