Kritika

Az utolsó keresztapa – Gotti

Francis Ford Coppola A keresztapa című filmjéhez mérhetően romantizált, de annak minőségétől túlságosan is távol álló filmet kaptunk a Gottival, melyben az egyetlen igazán kiemelkedő pont maga a főszereplő.

John Gotti az olasz-amerikai maffia tagja volt több évtizeden keresztül, mígnem 1985-ben a családok vezetőjüknek választották. Ez volt a csúcs, innentől már csak lefelé tart a menet. Megszokhattuk már ezt a gengszterfilmes formulát, melyet már Martin Scorsese is remekül alkalmazott megannyi alkotásában. Az idő megkavarását pedig a Sergio Leone Volt egyszer egy Amerikájában láthattuk, így Kevin Connolly rendező (a Törtetők Eric Murphyje) igazi klasszikusoktól meríthetett – saját víziót azonban nem csatolt munkájához.

Hogyan kerülhet valaki a maffia élére? Lehet-e valaki erkölcsös egy ilyen pozícióban? Milyen felelősséggel tartozik a családjának? Megannyi kérdésre lehet válaszolni, melyeket a legismertebb gengszterfilmek már feltettek. A Gotti annyi előnnyel indul, hogy valós történetet dolgoz fel egy igazi maffiózóról. A Gambino családnak dolgozó John már egész fiatal korában bizonyította rátermettségét. Egy-két ember kiiktatása miatt többször le is csukták. A film iróniával is kezeli életének ezen részét: úgy mutatják be a börtönből való szabadulását és visszatérését, mintha csak leugrott volna valamiért a boltba.

Gotti hidegvérrel gyilkolt az ambíciói mentén, és nem meglepően a csúcsra is úgy került, hogy összeesküvést szervezve kiiktatta a dont.

Mégis Kevin Connolly alkotása – ami marcona, de kétségkívül stílusos figurának mutatja a címszereplőt – képes a karakter mögé vinni, és a szociopata álarc lehullik alkalomadtán. John Travolta végig hiteles marad a szerepben, sőt igazából a filmet ő tolja el a nézhetőségig. Rég láttam ennyire felszabadultan játszani a Grease és a Ponyvaregény egykori sztárját, és itt szembetűnő volt, hogy komolyan vette a szerepet és kihívásként tekintett rá. Gotti az eredeti személyhez mérten kegyetlenül karizmatikus maradt, méltó hogy bekerüljön a legmenőbb filmes gengszterek közé, legalább a futottak még kategóriába.

A New York-i alvilág egykori fejének története tehát rengeteg témát dobhatna fel, ám a legkönnyebb utat választották a készítők: a családra tették a hangsúlyt. Gotti személye belengi az egész alkotást, de fiára, Juniorra (Spencer Rocco Lofranco) túl sok idő jut, melyet a nagyfőnöktől vesz el. Sofia Coppola A keresztapa 3.-as szerepléséhez mérhetően szegényes munkát végez a fiatal Lofranco – Travolta mellé állítva antitalentumnak tűnik. Nulla hitelességgel, egyetlen összeráncolt homlokos arckifejezéssel és a karakterhez egyáltalán nem passzoló külsővel és fellépéssel adja elő John Gotti Jr.-t, ez pedig megmérgezi a történet nagy részét.

Egy kifejezetten jó Travoltán kívül semmi mást nem nyújt a Gotti.

Szétdarabolt, idősíkokat váltogató jeleneteket; feszültnek vagy érzelmesnek szánt, de alapvetően semmitmondó beszélgetéseket és klisékben fogant gengszterszcénákat láthatunk, viszont a történetben nincs egyetlen momentum sem, ami kiemelkedhetne. Megpendítik a szervezet önmagát felemésztő működését, de nem láthatjuk eléggé át a rendszert, hogy igazán értsük.

A legszomorúbb talán, hogy a film nem figyel John Gotti társadalmi megítélésére. Ez az igaz történet már A keresztapa-filmek bemutatása utáni időben játszódik, amikor a La Cosa Nostra működése már szélesebb körben ismert volt, a romantizált gengszteridillből kiemelkedő valódi keresztapa – vagy ahogy belső körökben nevezték, Don Teflon – pedig kifejezetten támogatott lett a brooklyni lakosok egy komoly bázisában. Ennek a hátterét azonban pár archív felvétellel lerendezi, látni és átérezni nem lehet. A film végi kijelentés, mely szerint „nem fogunk találkozni még egy ilyen emberrel” nem üt akkorát, mert nem tekinthetünk bele igazán Gotti munkájába a mocskos átveréseken kívül. Marad az attitűdje számunkra: a hajthatatlanság, a kompromisszumra való képtelenség és a konzervatív családi értékek.

Mivel nem nyújt többet egy közepes tévéfilmnél, ezért csak azoknak ajánlható elsősorban a Gotti, akik még nem láttak gengszterfilmet. A közhelyekkel ügyetlenül bánó, de összességében mégis kompetens és olykor szórakoztató alkotás marad a végére egy erős alakítással, mely mintha dramaturgiailag 20-30 évvel korábban készült volna. Időutazásnak tehát megfelelő.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya