Kritika

A világ legdrágább reklámfilmje – Gran Turismo

A The Last of Us sorozat után úgy érezhettük, hogy végre megszakadt a videójátékok filmadaptációinak több évtizedes átka. Nos, a Gran Turismo nem folytatja ezt a diadalmenetet. Bár az is igaz, hogy sokkal inkább egy bő kétórás, látványos reklámfilm, mintsem klasszikus értelemben vett adaptáció.

Nem teljesen érthető, hogy az Uncharted-mozi pénzügyi és a The Last of Us-sorozat zajos közönség és kritikai sikere után miért érezték úgy a Sonynál, hogy legközelebb a Gran Turismo-játéksorozatot kell vászonra adaptálniuk. Főleg, hogy a PlayStation kínálatában rengeteg olyan erős/izgalmas mitológiával és történettel bíró játék van még, amelyek könnyedén működhetnének moziban vagy televízióban is. Persze az is kétségtelen, hogy az eredeti PlayStation egyik legnagyobb sikerét arató versenyszimulátor azóta a cég egyik legismertebb és -híresebb sorozatává nőtt ki magát. Az igazi kihívás így az volt, hogy miként lehet egy tulajdonképpen narratív történet vagy ismert karakterek nélküli játékból filmet készíteni. Főleg úgy, hogy az ténylegesen is Gran Turismo-film legyen, ne csupán egy random autóversenyzős alkotás, amire ráaggatták a márkanevet (lásd.: Need for Speed). Szóval találtak hozzá egy igaz történetet.

A Gran Turismót Kazunori Yamauchi álmodta meg azzal a céllal, hogy megalkossa minden idők legrealisztikusabb versenyszimulátorát. A játék öt évig készült és végül irdatlan nagy sikert aratott. Így nem csoda, hogy az 1997-es ünnepi szezon slágerjátékát azóta hat számozott folytatás és számos spin-off követte. A lényeg többnyire ezekben sem változott:

a vezetés, versenyzés élményének minél valósághűbb szimulálása és az adott PlayStation konzol technikai lehetőségeinek lehető legmagasabb fokú kihasználása maradt a cél a legszebb végeredmény kedvéért.  

2008-ban a fejlesztő Polyphony Digital, a Nissan és a Sony kollaborációjában megrendezték az első GT Academy-t. A televíziós program célja az volt, hogy a világ legjobb Gran Turismo-játékosaiból valódi versenyzőket faragjon – lehetőséget adva a győztesnek, hogy a Nissan versenycsapatának színeiben a profi autóversenyben is kipróbálhassa magát. A munkásosztálybeli származású Jann Mardenborough 2011-ben nyerte meg a megmérettetést, 2013-ban pedig ennek köszönhetően harmadik lett a legendás Le Mans-i 24 órás autóversenyen. Azóta is aktívan versenyez különböző szériákban. Az ő erősen fikcionalizált történetét dolgozza fel a Gran Turismo, ami tulajdonképpen egy rész sablonos sportfilm, egy rész gamer vágyálom, de legnagyobb rész videójátékpromóció.

Nem viccelek: csak az első 15 percben legalább háromszor mondják el különböző karakterek, hogy a Gran Turismo játékok mennyire nagyszerűek, forradalmiak, és „többek, mint egyszerű játék”. Mardenborough teljesítménye tényleg megsüvegelendő és elismerendő, nem is őt akarom kritizálni, amikor azt írom, hogy

a Gran Turismo baromi unalmas.

A cselekmény ugyanis a legismertebb, legelcsépeltebb sportfilmes sablonok fantáziátlan egymás után rakása. (Ez esetben pedig az sem teljesen jó érv, hogy „hát de így történt”, hiszen a film sok ponton mossa össze vagy cseréli fel az események sorrendjét.) Adott a szegény sorba született, de elszánt és makacs főhős. A környezete mind le akarja beszélni arról, hogy az álmait kövesse. De ő nem hagyja magát. Küzd. Noha lesznek kudarcai, végül a kitartásának (és természetes tehetségének) hála győzedelmeskedik. A sok gamer kissrác pedig megnyugodhat, hogy talán mégsem elvesztegetett idő egész nap a konzolt gyűrni. Hiszen ha Mardenborough-nak ment, akkor nekem is sikerülhet! Jópofa. Mondjuk nekem jobban tetszett ez a film, amikor még Rocky vagy akár Hajsza a győzelemért volt a címe.

A Gran Turismo legnagyobb, eredendő hibája ugyanis, hogy tényleg semmi egyedit, izgalmasat vagy különlegest nem ad hozzá ehhez az ezerszer látott „tipikus sportfilm” vázlathoz. A karakterei nem elég élőek vagy érdekesek. A kivétel talán a David Harbour által játszott „szigorú, de jószívű” vezető mérnök – de ő is inkább csak természetes karizmájával oldja meg a feladatot. Ahogyan Orlando Bloom is (aki a Staropramen után most épp a Nissan reklámarca): őt néha megpróbálják negatív karakterként ábrázolni, aki a profit miatt egy ponton kerékbetörné Mardenborough karrierjét is. De nem túlságosan, nehogy a film egyik főszponzora megsértődjön.

Pedig nagyon hiányzik a filmből egy rendes antagonista. Igaz, van egy „gonosz” rivális, de ő is csak egy mezei bunkó. Aki bunkó, mert gazdag és mert bunkó. Pedig ugye az autóversenyzős filmek királyának (Hajsza a győzelemért) legnagyobb fegyverténye pont az volt, hogy milyen remekül ábrázolta a két eltérő személyiségű versenyző kapcsolatát úgy, hogy egyik se legyen egy „sablonos gonosz”. Sőt, már Apollo Creed sem volt az.

Továbbmegyek: a Gran Turismónál még a Nascar-filmek paródiájának szánt Taplógáz is jobb sportfilm.

Mert – akármennyire is abszurdnak hangzik ez egy olyan film esetében, aminek 90%-a nettó baromkodás – élőbbek a karakterei. Hiába látványosak a versenyek, ha az autókat papírmasé figurák vezetik, akkor nem fog érdekelni. A legjobb példák erre a jelenetek Mardenborough és barátnője között. Abszolút érződik, hogy azért kerültek a filmbe, mert egy ilyen filmbe KELL a romantikus szál. Akkor is, ha semmi kémia nincs a színészek között, nem írták meg a kapcsolatukat és hatása sincs a cselekményre. (Most kezdjek el Rockyval és Adriennel példálózni?)

Orlando Bloom karaktere egy ponton remekül össze is foglalja, hogy mi valójában a Gran Turismo film:

„Csak egy hatalmas marketingkunszt”.

Mert a legfőbb dolog, amivel feldobja a klisék puffogtatását, az az eszméletlen mennyiségű termékelhelyezés és önajnározás. Illetve legyünk igazságosak: a szenzációs autós jelenetek. Mert azok tényleg remekek: dinamikusak, látványosak, olykor feszültek. A videójátékos esztétika alkalmazása a valódi versenyekre pedig ad valamennyi egyediséget is. Ráadásul az autós jelenetek és ütközések annyira valóságosak, hogy nem érezzük azt, hogy csak egy gameplay videót nézünk. (A filmet amúgy nálunk, számos magyar kaszkadőr és szakember közreműködésével forgatták.) Csak kár, hogy minden egyéb maga a tömény unalom.

Az egyetlen igazi meglepetés az, hogy a rendező a bátor és sokszor egészen bizarr sci-fijeiről elhíresült Neill Blomkamp. Egészen érthetetlen, hogy miért éppen ő. Persze a saját, eredeti projektjei nem sok sikert arattak az elmúlt években, így a részéről érthető, hogy elvállalt egy ilyen „bérrendezést”. Hiszen tényleg annak érződik.

Hiába vették fel a versenyjeleneteket kíméletlen profizmussal, érezhetően minden mást a Sony fejesei határoztak meg.

De rejtély, hogy a részükről egyáltalán hogy merülhetett fel Blomkamp, mint potenciális rendező, tekintve, hogy manapság már messze nem az a jól csengő név, mint a District 9 idején volt. Ez a film pedig semennyire sem illeszkedik a filmográfiájába. Sem stílusában. Sem témáiban. De Blomkamp tisztességgel elvégezte a dolgát: rendezett egy 130 perces reklámot. Remélem, annyi pozitív hozadéka lesz ennek, hogy kap annyi pénzt, amiből ismét csinálhat valami sajátot. Akár egy újabb Chappie-t. Talán rossz lesz, de ennél a túlhúzott céges prezentációnál csak érdekesebb lehet.

A Gran Turismo augusztus 10-től látható a mozikban.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com