Fókuszban Kritika

Neonszínben vakít a szomszéd fűje – Greener Grass

A Greener Grass szerint a szomszéd fűje mindig zöldebb. De mi van akkor, ha már a szemünk is kiég tőle?

Visszatükrözzük a csillogó fogszabályzónkkal! Kezdetben ezt a választ adja a leadben feltett kérdésre Jocelyn DeBoer és Dawn Luebbe. Az alkotópáros New York-ban, az Upright Citizens Brigade Theatre improvizációs színházban találkozott, majd miután magukba gyűjtöttek egy nagy adag vígjátéki tapasztalatot, 2015-ben előrukkoltak egy rövidfilmmel. Ebből nőtte ki magát a Greener Grass egészestés változata.

Nem egyszerű spoiler nélkül a cselekményt összefoglalni, talán nem is célszerű. Inkább egymásba fűzött történetrészekről beszélhetünk, amelyek egyfelől lazán kapcsolódnak egymáshoz (talán jobb lett volna maradni a rövidfilmnél?), másfelől, mintha egy kijárat nélküli labirintusban mennénk egyre beljebb és beljebb. A film kezdete sokat elárul. Jill (Jocelyn DeBoer) és Lisa (Dawn Luebbe) gyermekeik focimeccsét nézik. Jé! Lisának egyszer csak feltűnik, hogy Jill kezében egy újszülött kisbaba pihen. Udvariasan gratulál hozzá, mire Jill udvariasan felkínálja, hogy szívesen odaadja neki örökbe. Lisa udvariasan elfogadja. Mit szól a család többi tagja? Udvariasan elfogadják Jill döntését. Ebben a filmben mindenki rendkívül udvarias, és éppen ez minden konfliktus forrása.

Fel sem tűnik például, ha 10 percig a barátnőm az én férjemmel, én pedig az övével csókolózom! Nem sajnáljuk egymástól sem gyerekünket, sem férjünket. Cserélünk, előre engedünk, jól érezzük magunkat. Ez egy golfautós világ. Aki nem golfozik, az is golfautóval jár. Ebben a világban csak golfautó létezik. Nincsenek közelekedési táblák. Minek? Hiszen mindenki odafigyel a másikra, de még hogy! Az egyenrangú útkereszteződésben senki nem sérti meg a másikat azzal, hogy elindul elsőnek, így ott rohadnak meg és bomlanak le a sofőrök, kedvesen, előzékenyen.

A szürreálisan abszurd helyzetek egyértelművé teszik, hogy David Lynch és John Waters komoly hatással volt a filmre,

és ezt a készítők különböző interjúkban le is hivatkozzák. De a kultikus rendezőkön túl is számos referenciával találkozhatunk. Felrémlik például az 1960-70-es évek tájkép-fényképészetének hatása, a Greener Grass sötét vagy éppen humoros megvilágításba helyezett külvárosi tájai Gregory Crewsdon, Bruce Davidson, William Eggleston és Stephen Shore képeire emlékeztetnek. Sőt Jocelyn DeBoer és Dawn Luebbe alkotása egyértelmű rokonságot mutat az olyan, 50-es évek kertvárosi életformáját kritizáló filmekkel, mint a Pleasantville,  a Stepfordi feleségek vagy a Testrablók támadása, illetve a jelen, közel jövő pesszimista vízióival (Twin Peaks, Fekete tükör – leginkább a Nosedive epizód). Vizuális szempontból inkább előbbiekhez áll közelebb a Wes Andersontól ismerős színkódolással. Szélsőséges abszurditásában és direktebb társadalmi reflexióiban – elidegenedés, uniformizáltság, megalkuvás, szorongás, frusztrációk, és önhasadás – viszont a televíziós fronthoz.

A Greener Grass úgy provokál, hogy közben számos olyan jelenetet felvonultat, amin hangosan nevethetünk – pláne, ha van egy kis önkritikánk. Minden gyermekét tudatosan nevelő anya számára világossá válik, hogy az a legjobb gyermekének, ha olyan bébiételt vesz, amit egy nő már jól összerágott és visszaköpött a konzervbe. Abszurd epizódokból áll össze a film: Jill kisfia kutyává változik. De mivel éppen egy kedves, kertvárosi reguláknak sokkal inkább megfelelő golden retrieverré alakul, így fel sem merül, hogy ezzel gond lenne. Akárcsak Lisa kisbabájával, aki egy labda. Ezek a jelenetek azonban nem az öncélúság irányába mutatnak, általuk fontos kérdések kerülnek elő szülői- és házassági szerepekről, önértékelésről, társadalmi nyomásról vagy éppen társadalmi elfogadottságról.

Jill igyekszik, ehhez kétség sem fér: önzetlenségből odaadja kisbabáját barátnőjének, pedig az nem is kérte. Elkészíti kisfia helyett a házi feladatait, hogy bekerülhessen a matekszakkörre. Folyamatosan tökéletes a kinézete, egy mintaháziasszony. Megköszöni az embereknek passzív-agresszív sértéseiket, elnézést kér saját képzelt tévedéseiért. Mindez mégsem elég. Jill a film többi lakójával együtt folyamatosan döntéshelyzet elé kerül, és ha a Greener Grass szabályai szerint játszik, csak elidegenedettség és magány várhat rá.

Makettváros, pasztellszínek, műnövények, nadrágtartók, uszodavíz-fetisiszta férj.

Jill testesíti meg a nőt, aki egy ponton túl már nem tud az őt körülvevő környezetben tovább létezni. És ahogy látjuk, nem a tudata vagy az intellektusa miatt. Ösztönszerűen tör fel belőle minden korábban elnyomott érzelem, és ezzel egyidőben sejtelmesen bekúszik a horror műfaja a film narrativájába. Persze, csak olyan Greener Grass módra. A drámai csúcspont után, visszavágó következik. Jill egy fogóval szétvágja a szájában csillogó fogszabályozót, ezzel elhatárolódik másoktól, és ez még csak a kezdet.

Milyen befejezések lehetségesek? Cindy Sherman Kiiktatva (Office Killer) című filmjében egy multinál évekig lappang a láthatatlan szürkeségben Carol (Dorine Douglas), a titkárnő, majd egy elektrotechnikai baleset következtében megváltozik, és abszurd kegyetlenséggel gyilkolni kezdi a körülötte lévőket. Ennél barátságosabb Truman Burbank esete (Truman Show), aki ráébred, hogy az őt körülvevő világ csak egy látszat, és kinyitja a kulisszák mögé vezető ajtót. Jill visszatér a focimeccsre, épp úgy, ahogyan a kezdő képsorokban láthattuk, miközben mégis minden megváltozott. Mi történik ezután? Ezt életfelfogásunkra bízza a film.

Jocelyn DeBoer és Dawn Luebbe műve az egyre magasabb ingerküszöbbel dolgozó sokkfilmekkel szemben kiépült védekezőrendszerünkön átkúszik, miközben okosabb annál a fajta agyzsibbasztásnál, aminek pusztán a stresszoldás a célja. Lappangó, szinte sunyi vígjáték a Greener Grass, amely jól kicselezi korunk felkészült nézőjét.

Avatar

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..