Kritika

Nem disznóság – Gunda

Viktor Kosakovskiy alkotása, a Gunda Berlinben óriási sikert aratott, majd Európai Filmdíjra jelölték a legjobb európai dokumentumfilm kategóriájában. A farmállatok nyomába szegődő fekete-fehér film üzenete tiszta és világos, a jószándéka pedig egyértelmű, a kérdés csak az, hogy a lírai hangvétel és a meditatív, időnként már-már emberpróbáló szemlélődés-e az, ami a legjobbat tesz a vegánok ügyének – mert amit mi valójában látunk, az egy propagandafilm.

A film executive producere a közismerten vegán Joaquin Phoenix – innentől kezdve pedig egy percig sem lehet kérdés, hogy ami a szemünk előtt zajlik, nem csak művészi megfontolásból, hanem komoly tenni vágyásból született. Kosakovskiy, aki egyébként a színészhez hasonlóan elszánt környezet- és állatvédő, több mint húsz éven keresztül dédelgette a projektet, mígnem Phoenixben végre partnerre talált. Fontos tisztáznom, hogy magam is vegetáriánus vagyok, az étkezéseim nagyobb százalékát teszi ki a teljesértékű növényi étrend, így talán nem kérdéses, hogy maximálisan támogatom a filmjét nemcsak dirigáló, de Ainara Verával közösen is író és Egil Håskjold Larsennel operatőrrel közösen fényképező Kosakovskiy ügyét. Ennek ellenére – vagy kit tudja, talán éppen azért, mert járatosabb vagyok a témában –

mégsem tudok annyira lelkesedni a Gundáért, mint tanult kollégáim többsége.

Az amerikai-norvég koprodukcióban készült film a világ legegyszerűbb módján igyekszik empátiát kelteni a vásznon mindennapjait élő Gunda, a koca, kicsinyei, néhány tehén és egy féllábú tyúk iránt. Jól tudjuk, ha másfél óra mély beszélgetésbe keveredünk valakivel, jó eséllyel elkezdjük megkedvelni – nincs ez másképp a film főhőseivel sem. A narrációt is nélkülöző film természetes hangkulisszái között elegendő időnk van, hogy felfedezzük a hasonlóságot magunk és távolabbi rokonaink között: a gyereknevelés, a játék, a felfedezés mind-mind olyan dolgok, amikben magunkra ismerhetünk. Gundát – akit egyenesen a sertések Meryl Streepjének titulált a castingoló direktor – és a show-t sokszor ellopó, féllábon ugráló csirkét valóban nem nehéz a szívünkbe zárni, de ennek hátterében elsősorban nem magával ragadó személyiségük, hanem Kosakovskiy nagyon is tudatos építkezése áll.

A Moszkvában tanult rendező talán a magyar közönség számára kevésbé ismert, de számos díjat és nagy népszerűséget magáénak tudó alkotó. Legutóbbi, 2018-as filmje, az Aquarela a vizek világába vitt, míg a 2011-es ¡Vivan las antípodas! a Föld szemben álló pontjait mutatta be az ellentétekre építve. Kosakovskiy markáns véleménnyel bír a bolygót, mint életteret illető kérdésekben, és ezeket a gondolatokat úgy juttatja kifejezésre filmjeiben, hogy láthatóvá teszi számunkra az amúgy is szemünk előtt lévőt. A természet kizsákmányolásával, a hétköznapok banalitásával vagy éppen a farmokon élő állatok előttünk zajló szenvedésével szembesít minket kíméletlenül – de a legtöbb esetben

lélegzetállítóan monumentális vagy líraian szép képek segítségével.

Ez utóbbi módon tesz most is: az elmúlt években saját filmeket is rendező Egil Håskjold Larsennel közösen egy művészfilmes képi világot alakítottak meg. Hisz amit látunk, nem a szó leghagyományosabb értelmében vett dokumentum: az alkotók által felépített – és ilyen értelemben a valóságnál talán idillibb – díszletek között zajlanak az események. A mesterségesen létrehozott helyzeteket Kosakovskiy arra használja, hogy szükségtelenül vastagon húzza alá itt-ott a mondanivalóját: az aprócska ketrecből nekiinduló csirkék a manipuláció határán lépdelnek a szabad élet felé, melyet a kamera ezúttal színek nélkül rögzít.

A fekete-fehér képek letisztultak és egyszerűek – s bár én magam nagy rajongója vagyok a színtelen kompozícióknak, most mégis hiányoltam a gazdagabb árnyalatokat. A lassú, szinte meditatív szemlélődés, a fekete-fehér képek, a természet szolgáltatta „háttérzene” túl kevés ingert szolgáltatnak. Az elején még bele-bele tudtam felejtkezni egy cukibb kismalac esetlen mozgásának követésébe, de ahogy egyre haladt előre a játékidő, egyre többször pillantottam az órámra, és kérdezem magamtól:

„ennyi?”

Az alkotók mindösszesen hat órányi anyagból vágták össze a végeredményt –  és pont itt látom a Gunda legnagyobb hiányosságát. Jóval több felvételből jóval változatosabb képek születhettek volna, kevesebb hosszú beállítással és jóval felhasználóbarátabb történetmeséléssel.

Mivel magát nem annak mutatja, de mégiscsak propagandafilmről van szó, fontos, hogy megemlékezzünk a műfaj hasonló alkotásairól: a vegán kommunikáció az utóbbi években rendkívül erőszakos és rendszerint a sokk erejét használja. A vágóhidak vértől iszamós folyosói, a ketrecekben fuldokló csirkék, vagy a túlhalászatnak áldozatául eső védett állatok vergődésének képei adják a legfontosabb vizuális elemeket, a lélektani hadviselés pedig a bűntudatkeltés és a pofonosztogatás eszköztárát váltogatja. Az igazság az, hogy bár akadnak nem kevesen, akik ezeknek a képeknek hatására hagytak fel végleg a húsevéssel, de a többségnél inkább kontraproduktívnak bizonyulnak ezek a módszerek, hiszen, lássuk be, ki akarná magát bűnösnek érezni, amiatt amibe beleszocializálódott, és amit mindig is természetesnek hitt?

Kosakovskiy egy jóval előremutatóbb eszközt választ: az együttérzés felébresztésével önként, nem nyomásra meghozott döntések irányába vezeti a nézőket, akiknek többsége – gondoljunk csak a nagyvárosokban élő milliókra – eddig soha nem is nézett rá a farmállatokra. Ebben valóban példaértékű a munka, amit az író-rendező letett az asztalra. Mennyivel jobb lett volna azonban, ha a Gunda egy kicsit populárisabb nyelven tudott volna szólni ezekhez a milliókhoz, s így az üzenet jóval több emberhez juthatna el, mint amennyi hajlandó lesz ezt a művészieskedő alkotást megnézni.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Jelenleg a Filmtekercs Vizuális Kultúráért Egyesület alelnökeként a Filmtekercs offline rendezvényeiért és partnerkapcsolataiért felel. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés