Kritika

A maszkos kaszás újra lecsap – Gyilkos Halloween

Kedvező, de kacifántos helyzetből indul a klasszikus horrorszéria 2018-as újraindításának folytatása, a Gyilkos Halloween. Az előző rész ugyanis mindenkit meglepett igényességével, hatásos, idegborzoló képeivel és időszerű témájával. De mindezt folytatni úgy, hogy ne hasson tipikus pénzhajhász rókabőrnek már sokkal nehezebb feladat. Sikerült-e elkerülni vagy nyílegyenesen belehajt a gödörbe?

A Halloween sok szempontból az amerikai horrorfilm talán legemblematikusabb képviselője. Főleg, ha azt vesszük figyelembe, mit indított el és végül mi lett a sorsa. John Carpenter 1978-as korszakalkotó klasszikusa egy egész zsánernek adta meg a kezdőlökést, ami aztán egy évtizeden át uralta a műfajt, a szürke maszkos, késes gyilkos Michael Myers személyében pedig megteremtett egy kultikus mozigonoszt, akit leszúrhatsz, lelőhetsz, de nem menekülhetsz előle és mindig visszatér. Ami nemcsak a helyszínt adó kisváros, Haddonfield örök átka lett, hanem a sorozaté is. Kétes minőségű folytatások hada? Pipa. Elértéktelenedés és csúfos halál a ’90-es évek végére? Pipa. Modernizált újragondolás a 2000-es években, amiről jobb nem is beszélni (Rob Zombie által)? Pipa. Érthető miért gondolták sokan, hogy ideje végképp békén hagyni.

Az első film negyvenedik évfordulójára időzített 2018-as Halloween se tűnt első ránézésre többnek egy újabb szégyentelen megkopasztásnak,

de David Gordon Green (akinek karrierre elképesztő ívet írt le a csöndes művészdrámáktól a füves vígjátékokon át egészen idáig) és írói abszolút komoly, elhivatott és ambiciózus módon nyúltak hozzá a franchise-hoz. Minden előző folytatást teljesen lenullázva, a ’78-as alapmű közvetlen folytatását készíttették el, amiben nemcsak Myers újabb ámokfutása volt a középpontban, hanem az a mentális és lelki törés, amit maga után hagyott a múltban. Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) évtizedeken át hurcolt traumájáról, a generációkon átívelő fájdalomról és annak szembenézéséről is szólt Green újragondolása. Miközben elegánsan a 21. századba importálta Carpenter eredetijének örökségét, megmutatva milyen a jó modern slasher.

A 2018-as film egyszerre volt tisztelgés, folytatás, újragondolás és egyben egy meglepően zárt narratívájú film. De, mint máskor, a kirobbanó kritikai és anyagi siker kötelezően maga után vonta a folytatást. Mert Michael Myers, a rém sose pusztulhat igazán el, vissza kell térnie. A Gyilkos Halloween elején konkrétan egy lángoló ház martalékából emelkedik ki, mint egy megállíthatatlan ősi erő.

Mintha minden csapás, ami halandó embert megölne, csak erősebbé teszi őt, miközben a gyilkolás, a pusztítás primitív, de mindennél erősebb vágya irányítja minden mozdulatát.

Úgyhogy a maszkos rém továbbra is folytatja rémuralmát a terror éjszakáján (kezdésnek felaprítva egy tucat tűzoltót), miközben Laurie a kórházban az életéért küzd. Lánya, Karen (Judy Greer) és unokája, Allyson (Andi Matichak) próbálják a helyzetet feldolgozni, de erre sincs idő. Az emberarcú szörnyeteg híre végigsöpör egész Haddonfielden, a félelem és a paranoia mellé pedig a düh is egyre jobban felgyülemlik. Tisztes polgárok sokasága dönt úgy, hogy nem várják meg az inkompenetes hatóságok további bénázását, saját maguk veszik kézbe az ügyet és ők fognak végezni Michael Myersszel. Egy kis extra káosz, ami csak tovább segíti a Szürke Árnyat, aki továbbra is rendíthetetlenül menetel célja felé.

Halloween Kills' Ending Explained: Jamie Lee Curtis' Horror Sequel Ends With a Shocking Death | Decider

A Gyilkos Halloweent nézve hamar kitapinthatja a néző, hogy Greent és írói csapatát (többek között Danny McBride-ot) mintha teljesen váratlanul érte volna a 2018-as előzmény sikere, majd a feladat, hogy ezt egy koherens, összefüggő trilógiává bővítsék. Egy trilógia középső darabjának lenni pedig ritka hálátlan feladat, mert nem elég, hogy folytatni kell az első részt, felvezetni a lezárást, de közben önállóan működő entitásnak is kell lennie. Rosszabb esetben pedig se füle, se farka, másfél órás időnyújtás lesz egy nagy finálé előtt, amit meg persze nem látunk. Sajnos a Gyilkos Halloween sokszor­ pontosan ilyen érzetet kell, egy igényesen megcsinált, de csapongó, megzavarodott slasher, ami az előző résszel ellentétben teljesen bizonytalan, hogy miről akar szólni.

Mert hát a slasher filmek esetében a legtöbbször nincs mély, elemzésre alkalmas háttértartalom: adott egy csoport ember, kontra gyilkos.

De a 2018-as első film már bekormányozta magát ebbe az irányba a női trauma feldolgozásának megjelenítésével, és a folytatás narratívája is pont akkor kap erőre, amikor a korházi ágyba szorult Laurie azon tűnődik, hogy vajon a puszta létezése túlélőként mennyire determinálta azt, hogy gyermekei és unokái is ugyanazokkal a hordozott szörnyűségekkel nézzenek szembe.

A gond csak az, hogy a Gyilkos Halloween játékidejének töredéke boncolgatja ezt mélyebben. A többiben egyszerre próbál megfelelni a mostani évek szociálisan érzékeny horrorfilm-vonalához (Jordan Peele mostani munkássága) és a nézői igényeket kiszolgáló, klasszikus, vérgőzös slasher lenni. A végeredményt sejthetjük: két szék, padló. A szekértábor-mentalitás, a hisztériakeltés, ellenségképkreálás erősen fekete-fehér, szájbarágott kritikájáról nem érdemes sok szót ejteni. Ha cinikus lennék, akkor azt is mondhatnám, neonfénnyel villog, hogy a Trump-elnökség utolsó évében készült el a forgatókönyv, amikor mindenáron nagyot és kritikusat kell mondani az amerikai társadalomról.

Ellenben egy szögegyszerű, szórakoztató horrorként még egész működőképes a Gyilkos Halloween. Ha már sikerült a visszafogottságot, a sejtelmes jéghideg atmoszférát kikukázni, akkor legalább menjen valóban faltól-falig a vérfröcsögés és a gore, Green pedig ezzel teljesen tisztában is van. Kiválóan fényképezett, gyors tempójú, feszes és abszolút kegyetlen mérszárszék-szekvenciákat láthatunk melyben Myers kaszabol, csonkít, fejeket tép szét néha ördögi kreativitással és ízesen tocsogós effektekkel.

A ’80-as éveket pedig nemcsak a zene, hanem a karakterek intelligenciaszintje is megidézi, akik olyan hanyagsággal mennek saját vesztükbe, hogy már haragudni se tudunk rájuk. Apropó zene, John Carpenter megnyerése a zeneszerzői frontra továbbra is talán a legjobb kreatív döntés, amit az alkotók meghoztak. A 73 éves nagymester hátborzongató zongora-szintetizátoralapú kompozíciói elképesztően erős atmoszférát teremtenek a látottaknak és szinte önmagában képes sokkal élvezetesebbé tenni az összképet.

A Gyilkos Halloween megpróbálkozik néhány új dolgot bevinni a sorozatba, de ettől még maximálisan a ’78-as film örökségéből táplálkozik.

Számos mellékkarakter tér vissza az eredeti színészekkel, valamint a múltban játszódó flashbackek nem a régi filmek nyersanyagát ollózták be, hanem az azok régies stílusában felvett új jelenetek (piros pont Michael Simmonds operatőrnek, a végeredmény félelmetesen hasonló Carpenter eredeti képsoraihoz). A nosztalgiára, apró utalásokra való támaszkodás ma, 2021-ben olyan természetes része egy horrornak, hogy nincs benne semmi meglepő. Itt-ott erőltetett, de legalább jószándékú, különösen, ha azt vesszük, hogy egy olyan szériáról van szó, ami a saját mítoszát is ezerféleképpen cincálta szét az elmúlt negyven év alatt.

Nézője válogatja, kinek mi lesz a reakciója a Gyilkos Halloweenre. A rajongókat az első vélemények alapján máris megosztja, a kritikusok is fanyalognak. A péntek esti, lelazult, nagy elvárások nélkül beülő közönségnek, akik csak horrort akarnak látni, legyen az bármi, nagy eséllyel tetszeni fog. És nyilvánvaló hibái ellenére én is azon kaptam magam, hogy elszórakoztat a maga primitív módján. Semmi újat nem tesz hozzá a szériához, mégis kábé az ötödik legjobb film az egész sorozatban. Hogy ez mennyire számít pozitív minősítésnek, azt ráhagyom mindenki másra.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés