Kritika

Ha felülkerekedik a látvány – Merida, a bátor

Általában semmi jót nem sejtet, ha egy film után azt mondjuk: „szépek voltak a képek”. A Merida, a bátor után mégis ezzel kezdené a néző. A már-már tökéletes vizuális megoldásokhoz ebben az esetben szerény történetecske párosult.

Ha animációs filmről beszélünk, természeténél fogva sokkal több szó esik a látványról, arról az ügyességről, amellyel készítői a karaktereket, a háttereket, és egyáltalán minden, a vásznon látható dolgot megalkottak. A Merida, a bátor című film egyszerűen fantasztikus képi világgal rendelkezik. A karakterek (egy-kettő kivételével) pont a kellő mértékben karikatúraszerűek, az épületek realisztikusak, a táj pedig még az eddig megszokotthoz képest is kidolgozottabb. A fény-árnyék kontrasztok és az anyagok textúrái egyaránt szemkápráztatóak. Merida haja, a lány lovának sörénye, a medve bundája – mindezek szinte tapinthatóak.

A sztorival viszont akadnak problémák. A „találd meg önmagad” kamaszkori szükségletére és a „vedd észre azt, aki igazán szeret” általános tanácsára épülő történet nem elég ahhoz, hogy jó másfél órán át lekössön. A skót hercegkisasszony, Merida nem akar férjhez menni, ezért úgy dönt, a klánok első szülöttei között kiáll a saját kezéért folytatott harcban. Ezzel mélyen megbántja a hagyományokhoz ragaszkodó anyját. A veszekedés hevében a hercegnő elszökik, és a lidércfényt követve eljut az erdei banyához. A kissé lökött varázslóasszony elszúrja a varázsigét, amelynek hatására Merida mamája bizony medvévé válik. Ha ez nem lenne elég nagy baj, a papa legendás medveölő hírében áll…Nos, nagyjából ennyi a konfliktus. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha előrebocsájtom, hogy happy enddel zárul a film.

Ha kicsit mélyebbre ásunk, azért találunk egy-két kincset. A Merida, a bátor tulajdonképpen egy fiatal lányról szól, aki elég elszánt ahhoz, hogy kivívja saját önállóságát, dacolva anyjával, a hagyománnyal és a klánok férfitagjaival. Mintha a klasszikus mesei hagyománynak mutatna ezzel fityiszt a film. Hol van már a segítségre és erős férfikarra szoruló Hófehérke és Csipkerózsika? Ráadásul mindenképpen pozitív, hogy a film egy másodpercig sem sejteti, hogy Merida az igazi szerelmet keresné minden erejével. Majd eljön, ha itt az ideje. És ez a mai világban, amikor minden nő késésben van (vagy a karrierjében van behoznivalója, vagy már férjnél kéne lennie a külvilág szerint) nagy bölcsességnek számít. És, bár felcsendültek a Disney-től megszokott dalok, ám azok szerencsére inkább csak aláfestik néhol az érzelmesebb jeleneteket.

A Disney és a Pixar együttműködéséből számos nagyszerű film született már, gondoljunk csak a L’ecsóra, A hihetetlen családra, a WALL-E-ra, vagy a Némó nyomában című mozira. A Merida leginkább ez utóbbira hasonlít abban a tekintetben, hogy a többi, itt felsorolthoz képest inkább a kisebbeket szólítja meg (főként a látvánnyal). Ezt abból is tudni lehet, hogy kik nevetnek föl bizonyos poénoknál a vetítőben. A film telis-tele van klasszikus burleszk-elemekkel, kergetőzéssel, edények leverésével, bújócskával. Kevésbé dominálnak a verbális poénok, vagy a karakterekből fakadó humor. A film készítőinek mentségére legyen mondva, nehéz úgynevezett családi filmet készíteni, hiszen egyszerre kéne megfelelni minimum kettő, de talán három generációnak is.

Külön meglepetés volt, hogy a film előtt egy másik filmet, egy új Pixar-rövidfilmet is levetítettek. Ennél egy mukkot sem lehetett hallani a gyerekektől, a felnőtt nézőktől annál inkább. A rövidke történetben nagypapa, apa és fia csónakáznak a tengeren, hogy beavassák a pici fiút mesterségükbe. Annyit elárulhatok, nem halászni indultak. A La Luna (vagyis A Hold) című hihetetlenül érzékeny alkotás, mélységében és líraiságában százszor lekörözi a Meridát. Talán jobb lett volna utána vetíteni…

Értékelés: 7/10

Merida, a bátor (Brave)
színes, magyarul beszélő, amerikai animációs kalandfilm, 100 perc, 2012

rendező: Mark Andrews, Brenda Chapman
forgatókönyvíró: Brenda Chapman, Irene Mecchi
zeneszerző: Patrick Doyle
producer: Katherine Sarafian
vágó: Nicholas C. Smith

szereplők:
Kelly Macdonald (Merida hercegnő hangja)
Emma Thompson (Elinor királynő hangja)
Kevin McKidd (Lord MacGuffin / a fiatal MacGuffin hangja)
Robbie Coltrane (Lord Dingwall hangja)
Craig Ferguson (Lord Macintosh hangja)
Billy Connolly (Fergus király hangja)

IMDb

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!