Kritika

„Ha sért téged a film, vallási fanatikus vagy.” – Keresztút

Dietrich Brüggemann: Keresztút (Stations of the Cross)

Jézus keresztre feszítésének történetét számtalan módon és céllal vászonra álmodták már, így a címével zsákbamacskát nem áruló Keresztút akár egy is lehetne a sok hasonló alkotás sorában. Azt, hogy nincs így, és egy igazán ütős film született, a coming-of-age műfajának beemelésével, illetve az elemelkedett filozofálgatást leváltó aktuális társadalomkritikájával éri el. Utóbbinak ára van: leegyszerűsített karakterek és a hihetőség határát súroló túlzások.

Dietrich Brüggemann rendezőnek és testvérének, Anna Brüggemann forgatókönyvírónak, ahogy egy korábbi nyilatkozatukból ki is derült, betelt a pohár. Elegük lett a vallást csak ürügyként gyakorlókkal, a saját problémáikkal szembenézni nem tudókkal, akik gyávaságuk következtében nagyobb kárt okoznak, mint gondolnák. Ezért készítettek egy filmet, ami megmutatja a gyáváknak, mi is az a kár, amellyel ha nem vigyáznak, kikerülhetetlenül szembe kell majd nézniük. A probléma csak az, mint ami az összes hasonló alkotásnál: az üzenet nem jut el a címzetthez.

De erről majd később, először nézzük meg, miért olyan jó film mindezek ellenére a Keresztút. Egyrészt azért, amiért az Ezüst Medvét is elnyerte a tavalyi berlini filmfesztiválon: a forgatókönyv különlegessége miatt. Egy tizennégy éves lány, Maria (Lea van Acken) szemszögén keresztül látjuk a történéseket, az ő szűrőjén át érzékeljük a benyomásokat. Előrehaladva a cselekményben, Mariához hasonlóan, egyre kisebbnek és egyre szűkebbnek érezzük az őt körülvevő világot, ahol valóban nincs más csak visszautasítás, bűntudat, erőszak és gonoszság. Ha hagyjuk magunkat és elindulunk Mariával az úton, vágyakozzással tekintünk a felszabadulást hozó végső állomás elé, ugyanakkor lappang bennünk egy szűnni nem akaró, frusztráló érzés, amit leginkább az igazságérzettel azonosíthatnánk.

A szinte állóképszerű beállításokra szakított epizodikus elbeszélés egy feladat elhatározásától, annak beteljesítéséig tart. A feladat nem egyszerű, maga az önfelaláldozás. Maria határoz így, hogy segítsen kisöccsén, aki egyelőre megfejtetlen okokból nem beszél négy éves kora ellenére. Mariát nagy szigorban nevelik, így lehetne egy katartikus végű, szabadulástörténet is a Keresztút, melynek során kiszakítja magát a hős az őt szorító láncok alól és megmenekül. Lényegében ez történik itt is, csak a vallás logikája szerint. Mariának, aki eleinte próbál ész érvekkel, majd kisebb füllentésekkel lázadni, pontosabban megérteni a világ működését, aránytalanul nagy megaláztatás jut osztályrészül. Így találja meg lassan a film folyamán küldetését, ami minden elvárásnak megfelel: az általa elsajátított vallás logikája szerint működik, ráadásul nem megaláztatás, hanem felszabadult üdvösség jár érte, nem mástól, mint Istentől. A tizennégy beállítás utalás Jézus keresztre feszítésére, a Golgota-hegyre vezető útra, amely tizennégy stáción át vezetett.

Az út során, Maria felnőtté válásának hétköznapi problémái vegyülnek a szüleivel, leginkább anyjával való konfliktusokkal, aki egy katolikus fundamentalista közösség tagja. A konzervatív vallási neveltetés számos jelenetben ütközésbe kerül a modernség fogalmával, mindez az orvosnál tett látogatáskor, illetve a fináléban csúcsosodik ki. Az éles konfliktusok a két világ között szakadékot eredményeznek, nem léteznek árnyalatok vagy középút, csak a helyes és a helytelen szélsőséges válaszai. Ez vezet a tragédiához.

A Keresztút gyengéje éppen erősségében gyökerezik. Az alkotók szándéka – fikciós formában bemutatni egy olyan esetet, amely radikalizmusa révén egy ártatlan tragédiájához vezet – eléri célját, több olyan társadalmi témát érintve, amelyek más műfajban nem jutnának el a befogadóhoz. Sarkított fogalmazásmódja, legegyszerűsített karakterrajza azonban hatásvadászként címkézheti fel a filmet, ezáltal éppen azokat távolítva el a problémától, akikhez szólna. Elég csak az anya eltúlzott, felszínes megformálására gondolnunk, akinek személyisége olyan szinten gonosz és elutasító, hogy az már a hihetőség határát súrolja.

Összegezve a témát feldolgozó, utóbbi időben látott filmek egyik legjobbikával van dolgunk. Köszönheti mindezt Maria karakterének, akire a film kellő energiát fordít, megértjük gondolkodásmódját és együttérzünk vele. Ha vannak is a filmnek kisebb hiányosságai, a főszereplő magával ragadó személyiségével és az olykor hatásvadásznak is értelmezhető megoldásaival mindenképpen alkalmas arra, hogy megragadja a néző figyelmét másfél órára, és elgondolkoztasson a valláshoz, neveléshez, élethez való viszonyunkról.

Avatar

Szin Karolina

Rovatvezető - Interjú

Vidéken mindig szerettem volna a helyi videotékában dolgozni. Lenyűgözött a mostmár Taratino-féle, akkor még csak a Szenzációs recepciósból ismert végtelen tudás és rögtönzött válaszkészség. Nemrég itt, Budapesten tettem egy hiánypótló próbát, sikertelenül, épp bezárni készültek. Így hát maradt az egyetem...

Filmek: elég gyermeteg módon, de szeretem az aranyos, régi vágású, szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái). A magával ragadókat (Iñárritu, Malick, Jamin Winans). A kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. E-mail: hello@karolinaszin.com

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..