Kritika

Háború és béke a házasságban – Aztán mindennek vége

Mindig csábító, ha híres emberek magánéletébe kukucskálhatunk be. Még érdekesebb a dolog, ha ez a személy történetesen író, akit az emberiség egy része egy Woody Allen-poénból ismer. Igen, az illető Lev Tolsztoj, az Allen-frázis pedig a következő: „Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól.” Biztató, hogy én viszont elmondhatom, láttam a filmet – igaz, két órán át tartott –, de jóval több van benne, mint csupán oroszok.

Michael Hoffman Aztán mindennek vége (The Last Station) című, 2009-es filmjének története, amely Jay Parini regénye alapján íródott, az öreg Lev Tolsztoj utolsó földi időszakát meséli el. A helyszín főként Jasznaja Poljana, ahol az író a feleségével, Szofjával él, és veszekszik. Azért valahol megnyugtató, hogy az író-óriások házassága sem fenékig tejfel. A film nagy részében pontosan adagolják az alkotók a feszültséget, a humort és az érzelmeket, sajnos azonban még a vége főcím előtt kifullad a dolog.

Persze a történet annál összetettebb, mint, hogy két idős ember az őrületbe kergeti egymást. A sztori szerint ugyanis Csertkov (Paul Giamatti), aki Tolsztoj (Christopher Plummer) bizalmasa, meggyőzi az idős mestert, hagyja kedves népére írásainak szerzői jogát a róla elnevezett tolsztojanizmus szellemében. Ő hajlana is erre, ám a felesége (Helen Mirren) minden erejével meg akarja ezt akadályozni. Különben is, tele a hócipője azokkal az idiótákkal, akik a férjét istenítve követnek valami teljesen életidegen életszemléletet. A nevezett férj egójának azonban jól esik az elismerés, még akkor is, ha ő maga sem képes a szigorú szabályok betartására. A házastársi kvázi-békét felváltja hát a háborúskodás. Van minden, ami az orosz néplélekről alkotott elképzelésbe, és az életrajzba belefér: pánikrohamok, dühkitörések, lövöldözés, vízbefúlás. A film kétharmadáig szórakoztató szenvedés egy idő után az elviselhetetlenségig fokozódik. Ha a néző nem lép le, szemtanúja lehet annak, ahogy Tolsztoj lelép…

A nézőnek az az érzése támadhat a filmmel kapcsolatban, hogy vannak hangsúlyosnak szánt, de kevésbé érdekes, és hangsúlytalan, de izgalmas szálak. Az például, hogy kié lesz Tolsztoj műveinek jogdíja, megkockáztatom, senkit nem érdekel. Pláne úgy, hogy a szereplők közül senkinek nem függ igazán ettől a jövője. Mégis unos-untalan előkerül a végrendelet, és a jogdíj problémája. Az viszont, hogy mihez kezd egymással több évtizednyi házasság után két ember, nagyon is izgalmas kérdés. Hasonló a probléma a karakterekkel is. A James McAvoy által megformált Valentin, amellett, hogy visz egy kevéssé árnyalt szerelmi szálat, tulajdonképpen nem jelentős figura. Mégis, a film úgy nyomja az arcunkba, mintha megkerülhetetlen volna. Nyilvánvalóan ő a jó pasi a filmben, de annyira azért nem jó, hogy ennyit nézzük. Cserkov karaktere pedig (Paul Giamatti kiváló játéka) fontos ugyan, de számtalan kérdés megválaszolatlan marad vele kapcsolatban. Milyen az élete? Miért ilyen fontos neki az író?

Az Aztán mindennek vége az emberi kapcsolatokról, egy idős művészember kríziséről, az élet értelmének kereséséről és persze oroszokról szól.

Aztán mindennek vége (The Last Station)
színes, feliratos, német-orosz-angol filmdráma, 112 perc, 2009

rendező: Michael Hoffman
író: Jay Parini
forgatókönyvíró: Michael Hoffman
zeneszerző: Sergei Yevtushenko
operatőr: Sebastian Edschmid
producer: Bonnie Arnold, Chris Curling, Jens Meurer
vágó: Patricia Rommel

szereplők:
Christopher Plummer (Lev Tolsztoj)
James McAvoy (Valentyin Bulgakov)
Paul Giamatti (Vlagyimir Csertkov)
Helen Mirren (Szofja Tolsztoj)
Anne-Marie Duff (Sasha Tolsztoj)

IMDb

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com