Moziban

Halhatatlan szenvedély – Rómeó és Júlia (1968)

romeo_es_julia_4Franco Zeffirelli halhatatlan klasszikusában a zabolátlan ifjúságot a szenvedélyesség sodorja a végzete felé. Az egyik leghíresebb Shakespeare-feldolgozás most újra látható a mozikban.

Zeffirelli már színpadi rendezőként rengeteget tett azért, hogy Shakespeare újra népszerű legyen Olaszországban – filmjeivel pedig az egész világ újra felfedezhette az angol szerzőt. Adaptációi közül valószínűleg a Rómeó és Júlia a leghíresebb, megelőzve az Elizabeth Taylor és Richard Burton játszotta A makrancos hölgyet és a Mel Gibson-féle Hamletet. Mitől vált kultuszfilmmé Zeffirelli kezei közt az ezerszer feldolgozott történet?

A hatvanas évek a forrongó ifjúság évtizede volt, így a rendező jó érzékkel döntött úgy, hogy a szerepeket (az eredeti darab kívánalmainak megfelelően) fiatal színészekre osztja. A filmet mégis túlzás lenne áttételesnek nevezni: nem kíván bekapcsolódni a társadalmi vitákba, csupán teret enged a fiataloknak, a történetnek eme ritkán kidomborított jellegzetessége pedig párhuzamot enged a jelen folyamataival vagy egyszerűen érdekessé teszi a fiatalabbak számára is. Pedig a fiatalosság nem is kellene, hogy ekkora újításnak hasson. Shakespeare-nél a főszereplők nyilvánvalóan tinédzserek, Júlia még nincs 14 éves – ezt az aspektust mégis a legtöbb feldolgozás figyelmen kívül hagyja. A Zeffirelliét megelőző George Cukor-féle 1936-os feldolgozásban például Leslie Howard játszotta Rómeót, aki ekkoriban 43 éves volt. De a színpadon sem volt más a helyzet, elég, ha az egyébként legendás 1963-as magyar színpadi változatra gondolunk, ahol a harmincas éveikben járó Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva alakították a főszerepeket.

romeo_es_juliaNem így Zeffirellinél. Itt a fiatalok tombolnak, hisztériáznak, vakmerőek és meggondolatlanok, szétveti őket az energia – mindeközben könnyen végzetes helyzetekbe sodródnak, mint egy párbaj. Vagy egy szerelem. A csillapíthatatlan szenvedélyek ugyanis egyformán jellemzik a baráti, családi, ellenséges vagy szerelmi viszonyulásokat. A valóban fiatal színészek pedig hitelesen jelenítik meg ezt a kamaszos végletességet. Ebben a Rómeó és Júliában sosem alszik ki a tűz, egymást váltják a harsány, mozgalmas jelenetek, amelyeket mind a fiatalok uralnak. A szülők generációja csak jelzésszerűen jelenik meg, a fiataloknak láthatóan nincs sok kapcsolatuk velük. Egymással csapnak össze újra és újra a két család szűnni nem akaró vetélkedésében, Rómeó és Júlia egymásra találása pedig a család elleni tinédzserkori lázadás is.

romeo_es_julia_2De nem csak a fiatalosság teszi hiteles adaptációvá, egyben különleges élménnyé a Rómeó és Júliát. Zeffirelli a reneszánsz életörömöt, életszeretetet is vaskosan megjeleníti, a tréfák, a csoportdinamizmus izgalmas és részletgazdag miliőt fest a szereplők köré. Éppen ettől lesz még szomorúbb a végzetük, amely letöri a fiatalságukat. A Rómeó és Júlia valószínűleg attól örökérvényű történet, hogy a fiatal szerelmesek meglepően komoly lépésekre kényszerülnek, egy nap ismeretség után megházasodnak, hogy aztán pár nappal később mindketten meghaljanak. Meggondolatlanság vagy érettség? A boldogságot kezdettől beárnyékoló baljóslatok, az ellentétes hatások egymás mellé állítása teszi nagyszerűvé Shakespeare darabját: folyamatosan humorral ellentételezi a várható tragédiát (amit már a prológus felfed), így a szereplők váratlan halála még inkább mellbe vágó. Zeffirelli pedig követi ezt a műfaji sajátosságot, ami sosem nyugvó, kiszámíthatatlan és mélyen megható filmmé teszi a Rómeó és Júliát.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. [email protected]

Hirdetés

Hirdetés