Fókuszban Kritika

Haljon a király! – Godzilla II. – A szörnyek királya

Jobb, mint az első rész, mert veszettül látványos és végre az akcióra és a pusztításra koncentrál. Mégis: a Godzilla II. maga is csak egy szörny.

A nyugati szörnyfilmek eddigi legjobb Godzillája visszatér egy látványosabb, akciódúsabb kalandban, és megérkezik mellé a japán Toho néhány további óriásteremtménye is: a Godzilla II. így jócskán felülmúlja izgalomban a 2014-es első részt.

Remek jelenetei vannak. Amikor két szárnyas, nem evilági iszonyat egy hurrikánon át üldözi az óriásgéppel menekülő szereplőket, akkor erővel kell magadat emlékeztetni, hogy levegőt vegyél. De jó jelenetek egyébként ötéves elődjében is akadtak. A csodagyerek Gareth Edward 2014-es Godzillája egy új szörnyfilm-generáció első tagja volt, és művészeti rendezésben, látványban máig emlékezetes – csak hát hosszú volt a felvezetése, gyenge a sztorija, unalmasak a karakterei; az a film még nem annyira Godzilláról szólt, mint amennyire pár csapatnyi ide-oda bolyongó kétlábú tollatlanról.

A 2014-es film a Legendary stúdió MonsterVerse világának nyitányát jelentette. A szörnyuniverzum második filmje a 2017-es Kong: Koponya-sziget lett, ez a vizuálisan roppant kreatív, de történetében ostoba alkotás. (Jellemző rá, hogy egy-egy képére két év múltán is élénken emlékszem, de a sztorit újra kellett olvasnom a Wikipédián, és közben egy árva emberi arc vagy személyiség benyomása sem merült fel bennem.) A Godzilla II. – A szörnyek királya a harmadik film; követi majd jövőre a forgatást épp mostanában befejező Godzilla vs. Kong. (Maradjatok bent a stáblista alatt!)

A Godzilla II. jól néz ki. Színeket használ, nem a szokásos deszaturált masszát, habár közel sem olyan ragyogóan, mint a Kong (és a 3D szemüveg sokat ront a látványon, mivel lefelezi a fényerőt, és máris szürkeséget látsz színek helyett); továbbá Michael Dougherty rendező meghozta azt a kiváló döntést, hogy a legtöbbször emberi perspektívából mutatja a pusztítást – azaz átélhetővé teszi, ellentétben a másutt túl gyakori fiktív, lefelé tekintő, egész városokat átölelő nézőpontokkal.

Ami pedig a legfontosabb: a Godzilla II. végre

tisztességesen kihasználja valódi sztárjait, az óriásszörnyeket!

Megremeg a föld, árad az óceán, omlik a jégfal a harcuk közepette; hurrikánt kavarnak és városokat zúznak porrá; tűzhányókból kelnek ki és a sztratoszféráig üldözik egymást. Jól megkülönböztethetőek a képességeik és harcstílusaik, és irgalmatlan háborút rendeznek maguk között, amibe az emberiségnek alig van valami beleszólása.

De embereknek persze szerepelniük kell, akkor is, ha ócska történetvezetési trükkökkel kényszerítik a filmbe őket. A Godzilla II. problémája ugyanaz, mint az első részé: a szereplők gyengék. Kínosan gyengék. Úgy értem: lekaparod-az-arcodat-miközben-beszélnek gyengék; negatív teret képeznek a filmben, a produkció több lenne nélkülük. Minden perc, amit rájuk tékozol a szkript, szenvedés.

Szerencse, hogy ilyen perc kevés akad. Meghaladva a 2014-es Godzilla hibáját a második rész

túlnyomórészt akcióból és szörnycsatákból áll;

az emberi karakterek többször sikítanak / zuhannak le / menekülnek / lőnek / falódnak fel, mint ahányszor megszólalnak, és ez igen jól van így, mert fizikai demonstrátorként, rongybaba-látványelemként, szörnyeledelként legalább hajtanak egy icipici hasznot.

De persze idáig a kritika pont ugyanolyan buta, mint a film. Nem mondtam vele olyat, amit magadtól ki ne találnál. Te képmutató kritikus, egyáltalán miért kéred számon a karaktereket egy olyan szörnyfilmen, amiről előre lehet tudni, hogy nem róluk szól?

Bízz bennem. Okom van rá.

Shin Gojira (2016)

2016-ban a japán Toho újraindította az ötvenes évek óta megszakítatlan folytonosságú Godzilla-univerzumát egy fantasztikus, reform-értékű Godzilla-filmmel. A Shin Gojira megmutatta, mit lehet művelni a zsánerrel: „modern szörny egy intelligens filmben (…) a Shin Gojira láttán eszmél rá az ember, hogy amíg hollywoodi katasztrófafilmeket néz, addig örökké csak ugyanazt az egy filmet látja” – írtuk. Nézd meg! És észre kell venned: a katasztrófa- és szörnyfilmeknek milliárd tarka, változatos, izgalmas formája képzelhető el, nem csak az az egyetlen, amit a nagy stúdiók konvenciói erőltetnek.

A blockbuster igényű hollywoodi szörny- és katasztrófafilm

megdöbbentően szűk szabályokat követ

(ha elnézed nekem az általánosítást; tudom, vannak kivételek). Amint kívülről vetsz rá éles pillantást, meglátod: a főbb szereplőknek kötelezően érzelmi indítékaik vannak, jellemzően családi; az érzelemvezérelt impulzivitás pozitív, ám kerülendő az intellektuális vagy józan problémamegoldó indíték (vagy legfeljebb a negatív és/vagy furcsának beállított karakterek kapnak ilyet); a veszélyben lévő hozzátartozók történetszálának muszáj párhuzamosan futnia a világveszedelem szálával, és kötelezően az előzőn van a film emocionális hangsúlya; és persze ott a kikerülhetetlen, paradigmává merevedett háromfelvonásos ív, aminek a csúcspontjában minden történetszálnak össze kell futnia, bármennyire mesterségesen is kell összefűzni őket. És még száz egyéb merev előírás, a gyerekek kezelésén, a mellékszereplők túlélési esélyein, a színészgárda összetételén át a tini szereplő érzelmi ingadozásáig, az utolsó pillanatos megmenekülésekig, a briliáns (idióta) tervekig, melyek kizárólag a főszereplőknek ugorhatnak be… Ez mind jól ismert tény egyébként; maga is közhely a kritikusi szakmában és minden odafigyelő néző számára is.

De ha másfajta katasztrófa- vagy szörnyfilmeket néz az ember, akkor meglátja, mennyi mindent ki lehet még hozni a témából. Csak rúgjuk le a nagy stúdiók szabályzatbilincsét! Mármost a példaként hozott Shin Gojira bizarr a nyugati mozinéző számára, ezt nem tagadom: nincs főszereplő vezérelt történetszál, nincs nyilvánvaló első-második-harmadik felvonás, végképp nincs romantika, sem akciódús jelenetek egy csapat főhőssel. Hideg karakterek; kabinettagok, tudósok, egy dimenzióban, a munkájukban. Semmi család, amit félteni kellene. Semmi kutya. Semmi melegség. Nulla darab gyerek. Hanem jórészt sikertelen problémamegoldás és globálpolitikai leolvadás egy olyan apokalipszis közben, amitől kirázza a hideg a hátadat.

Ehhez képest a Godzilla II. – A szörnyek királya akár tíz, húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt is elkészülhetett volna pontosan ugyanezzel a forgatókönyvvel és szereplőgárdával, az egyetlen különbség a látványtechnika lenne. A Godzilla II., mint a fővonalbeli hollywoodi blockbuster-gyártmányok általában, változatlanul

manipulálandó mozinéző bábként kezel téged

– és a trükkjei már ósdiak. Miközben ugyanezzel a főszereplő lénnyel, ugyanezzel a koncepcióval az eredeti stúdió, a Toho képes volt egy remekül működő filmet gyártani értelmes, kíváncsi felnőtt emberek számára.

Tehát nem azért bánt a Godzilla II., mert a maga fojtogatóan szűk, klausztrofób szabályai szerint ne lenne sikeres. Ez egy jól összerakott termék. Megéri megnézni, kiváltképp IMAX-ben.

Hanem azért bánt, mert tovább erősíti a kurrens stúdiórendszer fantáziátlanságát és bátortalanságát, miközben annyi másféle módon is el lehetett volna készíteni; és mert jó sok pénzt fog termelni, igazolván ily módon a receptet; és mert emiatt, mint egy óriásszörny, fajtájával együtt elnyomja a kisebb, eredetibb, ötletesebb gondolatokat. Az ilyen őshüllők, mint a Godzilla II. sokáig sikeresek. Háromszázmillió éven keresztül fejlődhetnek és variálódhatnak, egyazon mintát követve és minden változást túlélnek, legázolva a kis fürge evolúciós újításokat. Egyelőre nem is látom, milyen katasztrófa irtja majd ki őket végre. A Godzilla II. jelenleg valóban e szörnyek királya, az uralma pedig még sokáig lesz szilárd.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..