Kritika

Karrierista „Disney-hercegnő” – Hamupipőke

Adott egy több mint 70 éves történet olyan karakterekkel és olyan végkimenetellel, amiket már mindenki jól ismer – vagy mégsem? Kay Cannon jukebox musical köntösbe bújtatott, és az Amazon égisze alatt készült Hamupipőkéje mindent bevet, hogy az eredeti történetet csupa trendi vonással ruházza fel, sajnos nem ritkán erőltetetten. Az viszont biztos, hogy ugyan remake-ről van szó, mégis kapunk eddig nem látott fordulatokat. De vajon örülhetünk ennek?

A klasszikus Hamupipőke már megannyi formában született újjá, egy ilyen sok feldolgozást megélt történet esetében pedig elgondolkodhatunk, vajon (az üzleti érdekek mellett) mi az, ami miatt érdemes lehet újra és újra vászonra vinni? Hamupipőke karaktere sokszáz évvel ezelőttre vezethető vissza – már a 18. században is felbukkant Goldoni és Rossini operáiban, majd számtalan színpadi darabban.

A ma legszélesebb körben ismert verzió alapjait azonban a Grimm-fivérek fektették le, később ez alapján született meg az 1950-es Disney-animáció is,

amely pedig aztán világszerte ismertté és népszerűvé, „Disney-hercegnővé” tette a karaktert. Azóta a legtöbb feldolgozás ezt vette alapul, köztük a 2015-ös Hamupipőke, ami az élőszereplős A szépség és a szörnyeteg, A dzsungel könyve, Az oroszlánkirály és a Susi és Tekergő feldolgozásokhoz hasonlóan ragaszkodott a Disney-animációhoz. Van néhány kivétel azonban: a Demóna és a Szörnyella kissé csavartak az eredeti mesén (Csipkerózsika és 101 kiskutya), és azt pusztán alapul véve nyúltak vissza hozzá, a gonosz karaktert középpontba helyezve és árnyalva. Utóbbi módszerrel hozta tető alá az Amazon is a legújabb Hamupipőke remake-et, amely szakított a Disney hagyományaival, és karakterek, üzenetek és hangulat szempontjából is egy eddig nem látott Hamupipőke történettel rukkolt elő.

Kay Cannon ugyan nem a gonosz mostohát vagy annak lányait tette főszereplőkké, de nem átallott alakítani lényegében az összes karakter jellemén és a szituációkon, hogy ezzel kissé „maivá” alakítsa azokat. Így olyan döntésekkel szembesül ebben a történetben Ella, azaz Hamupipőke (Camila Cabello), mint hogy a családot vagy a munkát válassza, míg a gonosz, jelen esetben valójában csak az élet által megedzett mostoha (Idina Menzel) gonoszságának háttértörténetét is megismerjük, és ezáltal kissé meg is értjük. Miért száműzi például a sötét szobába Ellát, miért akarja mindenáron férjhez adni lányait, és hogy egyáltalán miért vált belőle az a legendásan gonosz mostoha, aki folyton visszaköszön a Grimm-testvérek verziójától kezdve a Disney-animáción át a filmfeldolgozásokig.

A 2021-es Hamupipőke a karakterek átalakításán túl abban különbözik elődeitől, hogy egyáltalán nem bájos, és nem is akar az lenni.

Ebben a történetben a herceg apja érzéketlen és hatalommániás (Pierce Brosnan), a Jótündér pedig egy cinikus, divatőrült férfi (Billy Porter). Emellett a herceg (Nicholas Galitzine) lázadó és cseppet sem vágyik a trónra, annál inkább a húga, Gwen (Tallulah Greive), aki a legalkalmatlanabb pillanatokban képes előállni az ország irányításával kapcsolatos, egyébként kiváló ötleteivel. Maga Hamupipőke pedig sokkal kevésbé tekinthető annak a mindent eltűrő jámbor teremtésnek, akinek mindig is láthattuk az elmúlt 70 évben, még a 2015-ös Kenneth Branagh rendezte verzióban is Lily James alakításában.

A popsztár Camila Cabello Hamupipőkéje nem románcot keresni megy a bálba, hanem azért, hogy potenciális vásárlókat találjon a saját maga által tervezett és varrt ruháknak, hogy aztán saját üzletet nyithasson – bármennyire is irreálisnak tűnik mindez, szétnézve a férfi kereskedőkkel teli piactéren.

2021-ben tehát, úgy tűnik, egy karrierista és önmegvalósító Hamupipőke-kép vált aktuálissá.

Kérdés, hogy érdemes-e ezt az üzenetet remake, és nem önálló történet keretein belül átadni. Vagy éppen ez teszi érdekessé: egy olyan történetet elővenni, amelyet a feldolgozások nagy száma ellenére megszoktunk olyannak, amilyen – a mostoha gonosz, a herceg jóképű és engedelmes, Hamupipőke szépséges és szintén engedelmes, a mostohatestvérek pedig egyszerűek és arrogánsak. Végigtekintve az eddigi remake-eken, ezek az elemek vajmi keveset változtak az elmúlt évtizedek során.

A 2021-es Hamupipőke változtatott ugyan az előző feldolgozásaihoz képest, több olyan elemében is (karakterek, döntéshelyzetek), amelyek kissé aktuálisabbá tették a történetet, de a kivitelezést tekintve az összhatás mégis kellemetlenre sikerült. A Z-generációnak kikacsintó humora gyakran kifejezetten erőltetett és emiatt zavaró, illetve az erős, független női karakter ábrázolását sem sikerült sablonoktól mentesen véghezvinni, a juke-box musical betétekkel pedig egyenesen kaotikus lett a végeredmény. A dalok önmagukban nem rossz feldolgozások, de nincs bennük semmi kapocs, ami összekötné őket, emiatt pedig inkább érződnek a musical-etapok önálló videoklipeknek, semmint egységes musicalnek.

Kay Cannon a Disney-gyökerű filmek remake-dömpingjében láthatóan valami frisset és újítót akart elénk tárni, és valószínűleg lesznek is rajongói (vélhetően elsősorban Camila Cabello fanjainak) körében. De a 2021-es Hamupipőke néhány frappáns ötletétől eltekintve inkább lett erőltetett, mint friss, és inkább lett kellemetlen, mint merész.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés