Fókuszban Kritika

Dobhártyaszaggató psszt – Hang nélkül

Enyhe túlzás azt állítani, hogy a Hang nélkül az évtized legizgalmasabb horrorfilmje. De csak enyhe túlzás – a top 3-ban ott a helye.

A minap láttam a The Cloverfield Paradoxot, és annak kapcsán gondolkodtam el azon, mégis mennyire kevesen múlik az, hogy egy film érdekes és élvezetes, vagy épp ellenkezőleg, csapnivaló és bosszantó lesz. Az említett Netflix-film például szerintem egy jó ötletet dolgozott fel, egyes jelenetek egészen élvezetesek voltak, összességében mégis rossz élmény volt. A Hang nélkül pedig pont az ellentéte: kevesen múlott, hogy ez a film ennyire izgalmas lesz.

John Krasinski horrorja valójában nem ígér túl sokat a nézőnek. A dramaturgia látatlanban kizárólag a csendre és a hangra épül, ahol az előbbi az életben maradást, utóbbi a halált jelenti. Az előfelvetés a klasszikus jump-scare jelenetek tucatjait vetítette előre, a műfaj által kitaposott út mentén. Rengeteg előképe van a Hang nélkülnek, amelyekben lényegtelen, hogy a támadó szellem, ember vagy szörny. Mind volt már: A sötétség leplében egy boszorkányszellem tért vissza, és mindenkit megsemmisített, aki sötétben maradt. De ilyen volt az Eltűnések a 7. utcán is. A Vaksötétben egy világtalan katona volt az a gonosz, aki a látás hiányában gyakorlatilag szuperhallásra tett szert, a betörők legkisebb hangjára már lesben is állt. Ennek komplementer verziója a Hush, amelyben az áldozat süket, de itt is ez szuperképességet jelent, csak épp a többi érzékszervére vonatkozóan. Az erős atmoszféra és a posztapokaliptikus helyzet egy más gonosszal operáló filmre emlékeztetett: a tavalyi It Comes at Night családképe egészen hasonló. A felsoroltak között vannak gyenge, közepes és erős filmek, de a Hang nélkül kétségkívül jobb mindegyiknél. Elsősorban a forgatókönyvben és a rendezésben.

Hang nélkül

A történet például rendkívül feszes. Mindössze két napot ölel fel, és egyáltalán nem foglalkozik olyan elemekkel, mint hogy a katasztrófa miért következett be, és hogy az ellenség honnan érkezett vagy miért. Először csak annyit mond: 72. nap. Már ekkor szinte mindenki meghalt, a főszereplő Abbott családon kívül nem is találkozunk senkivel. Ők a kietlen városban keresnek szélsőségesen csendesen gyógyszert. Rögvest adnak egy gyenge magyarázatot, a főhősök hogyan maradhattak életben: a legidősebb gyerekük siket, ezáltal tudnak némán kommunikálni egymással. De még ez sem menti meg őket, a játékidő tizedik percében egyikük meghal. Legközelebb a 482. napon csatlakozunk be a család életébe, ami már bővüléssel kecsegtet. Az anya (Emily Blunt) ugyanis terhes, és ezen a napon várható a szülés. De persze minden másképp alakul, mint ahogy elképzelték.

A másfél órás játékidőből 75 perc tehát egyetlen napot mond el, és mint a történetből látszik, a szereplők köre és a játéktér is rendkívül szűk. John Krasinki rendezőként és a forgatókönyv átírásával is észbontóan feszes filmet célzott meg: ritkán látni olyat, ahol egyetlen felesleges perc, egyetlen kivágható jelenet sincs egy filmben. Nagyon bölcsen nem kezdett bele a támadók motivációjának feltérképezésébe (vesd össze: Alien: Covenant), az ellenség megértésébe, amely ezáltal még félelmetesebb (vesd össze: A nyolcadik utas: a Halál). Ennek azonban egy súlyos következménye van: a Hang nélkül tele van következetlenséggel. Gyakran merülhet fel a nézőben a kérdés: hogyan maradtak életben ezek az átlagos emberek, vagy, úgy egyáltalán, bárki az adott körülmények között? Akármennyire is jogos a felvetés a mi részünkről, a film ezzel némiképp visszakérdez: vajon mennyi ideig bírnánk ki ekkora csöndben?

Hang nélkül

Bárhogy is, a magyarázatok hiányában nagy szükség van arra, hogy a néző felfüggessze a hitetlenségét. Az ún. „suspension of disbelief” meghatározó szakkifejezés, ami minden filmre érvényes, mégis azt éreztem, itt a szokásosnál is nagyobb erőfeszítésre van szükség. De ez igazából csak az első percekben okozott kellemetlenséget, később a feszültség miatt teljesen megfeledkeztem róla. Utána már csak annak tudtam szurkolni, hogy maradjon meg a csönd a vásznon.

Elképesztett ez a tudatos rendezői fegyelmezettség, amelynek eredménye: a Hang nélkül szédületes dinamikája.

Folyamatosan emelkedő feszültség, ami egy pillanatra sem enged – legutóbb a Dunkirk kapcsán találkoztam ilyen élménnyel. De míg Christopher Nolan filmjét jogosan érte kritika, hogy lelketlen, ez egyáltalán nem vonatkozhat a Hang nélkülre. John Krasinki már színészként is főleg független családi dramédiákban játszott (amerikai indiefilm kedvenc műfaja a dramedy), első saját rendezése is ez volt. A Szeretteink körében (The Hollars) teljesen átlagosnak számított ebben a kategóriában, és meglepő módon éppen abban volt közepes, amiben most annyira jó a második alkotás: szétszórt, fókuszát folyamatosan elvesztő mozi. Ami közös, az a család mindenekfelettiségét hirdető értékrendszer. A történet dramaturgiai íve ismét a folyamatosan változó családi viszonyok hálózata, és érdekes módon ebben a marginális szereplő az anya karaktere lett. Ugyanakkor övé a szülésjelenet, ami valószínűleg ott lesz a filmművészet legfeszültebb jelenetei között az örökkévalóságig. Teszem hozzá, nekem a kukoricasiló-epizód még jobban tetszett.

A Hang nélkül metaértelmezésében a család az, amit az apának mindenáron meg kell védeni – ilyen értelemben pedig mindegy, mi az ellenség. Ez az üzenet azért is valós és hiteles, mert John Krasinki és Emily Blunt a valóságban is egy házaspár, még csak két gyerekkel. Ez azonban se nem összetett, se nem új – és ebben az egy tekintetben a film nem lépi túl úgy a műfaji kereteket, mint az évtized szakmai sikerdarabjai (Nyers, A Babadook, Valami követ). A zajos mai világ és a posztapokaliptikus csend léte között feszülő ellentmondás még érintőlegesen se jelenik meg a filmben – nincs semmi, amit a néző magával vihet. Ezért mindenképp kár, pláne annak fényében, hogy mekkora siker lett belőle. Már most az év egyik legnagyobb durranása a tengerentúlon, végösszege 170 millió dollár körül, ami éppen a tízszerese a költségvetésének.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..