Kritika

Libabőr – Hans Zimmer: Live in Prague

Amennyiben az elmúlt két évben kihagytad Hans Zimmer koncertturnéját, most bepótolhatod – ráadásul a moziban! A Live in Prague egy kompakt esztétikai élmény, mely nem csak a filmzenék rajongói számára kihagyhatatlan.

A Pannonia Entertainment elkötelezte magát, hogy a legnagyobb zenei előadók koncertjeit eljuttassa a hazai mozivászonra. Legutóbb David Gilmour pompejii előadását szállították nagy sikerrel, most pedig a jelenlegi filmzenék királyának, Hans Zimmernek prágai felvételét mutatják be. A prágai koncert a 2015/2016-os turnéjának része volt, és nagyjából esszenciálisan megragadja a zeneszerző munkásságát, ezáltal tekinthető egy „greatest hits” összeállításnak.

Zimmer nem véletlenül a legnagyobb zeneszerző a filmes szakmában. Széles skálán mozog a hangszerek használatában, míg dallamai képesek monumentálisak és líraiak is lenni. Felteszem, hogy ugyanazt a szemléletet vallja ő is, mint Danny Elfman, hogy a jó filmzenének szembetűnőnek kell lennie, nem a háttérben motoszkálnia. A német szerző pedig maradéktalanul hozza ezt: váltakoznak a vad és kalandos akciófilmbetétek és a finomabb kis költségvetésű mozik aláfestései.

Az első percektől mosoly ül az ember arcára, amikor meghallja a Miss Daisy sofőrjének kedves dallamait, mely során fokozatosan felfedi magát a zenekar. Később a Gladiátor és A Karib-tenger kalózai egymásra kísértetiesen hasonlító témáit mutatják be, melyek után felállva akartam tapsolni a moziteremben. Természetesen az Oscar-díjjal jutalmazott Az oroszlánkirály filmzenéje is helyet kapott a felhozatalban, ráadásul egy nagyon kedves prezentációban.

Nincs kizárva, hogy a néző egy-két alkalommal megkönnyezi a látottakat és hallottakat.

A Live in Prague ugyanis egy nagyon intenzív élmény és amennyire kellemes, annyira el is tűnődtem rajta, hogy „nem túl sok a jóból?”. Ez a gondolat viszont csak addig volt jelen, amíg egy újabb remek szerzemény fel nem csendült. Azok a zenék is működnek, melyek a filmekben felemás élményt nyújtottak. Electro témája ugyanis A csodálatos Pókember 2.-ben számomra kissé irritáló volt, de a nagyzenekari koncert átírta a róla alkotott véleményemet. Az acélember, Az utolsó esély és a Tiszta románc felbukkanása kellemes meglepetés volt számomra, ám az nem volt kérdés, hogy Zimmer mivel zárja a műsort. Christopher Nolan filmjeinek nyomán ugyanis széles közönség ismerte meg a nevét – valószínűleg emiatt is ilyen népszerűek koncertjei, és ezt ő is tudja. A szerző így külön figyelmet szentel ezeknek az alkotásainak: A sötét lovag, a Csillagok között és az Eredet instant klasszikusok és filmzenei referenciák.

A szegmensek közt Zimmer nem rest kiemelni kollégáit is, akikkel évek óta zenélnek, és akik – ahogy az előadás során megtapasztalhatjuk – mesterei saját szakmájuknak, hangszereiknek. Van itt minden: többek közt különböző húrú és méretű gitárok, zongora, xilofon, fúvóshangszerek és talán a leglátványosabb, egy elektromos cselló. Zimmer szerény ember benyomását kelti, aki a koncertje során is a társait méltatja, és érezteti velünk, hogy amit látunk, csapatmunka. Persze az „agy” nélkül az egész mit sem érne, hiszen az a harmónia, melyet 72 zenész egyszerre teremt meg, egy pontos rendezőelv nélkül szétesne.

Magának a koncertfilmnek semmi más dolga nem volt, mint egy az egyben átadni az élményt, hogy mi is ott ülünk a közönség soraiban. Az alapanyag már eleve erős, így a színvonal szinten tartása bőven elegendő. Tim Van Someren operatőr és vágó pedig pont ezt csinálta – rendezői belenyúlás nincs a filmben, csak a színtiszta dokumentáció.

A nettó koncertélmény kifogástalan hanggal és 4K felbontással tárul a szemünk és fülünk elé.

Azt érzem, hogy Hans Zimmer életművének remek egyvelege ez a két és fél órás összeállítás, és bánhatja, aki kihagyja. Árad belőle a zene iránti tisztelet és szeretet, miközben a filmekhez és azok történeteihez is alázattal járul. Régen volt ennyire kielégítő mozis élményem – már-már jobb, mint élőben.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.