Ethan Hawke szorgalmas iparos, évente 3-5 filmet készít – többségük felejthető, sokszor B kategóriás akciómozi. A 24 óra a halálig ezek közül egy kellemesebb darab – de nem fog bevonulni az Oscar-jelölt színész legjobb alakításai közé.
Teljes rejtély számomra, hogy a Mielőtt-trilógia, a Gattaca, a Szép remények vagy a Kiképzés után Hawke mi a fenéért csinálja futószalagon ezeket a középszerű akciófilmeket. Az, hogy Brian Smrz-t rendezőt mi motiválja, annál nyilvánvalóbb. Az olyan nagyprodukciók stunt kordinátora és rendezőasszisztense, mint a Die Hard 4., az X-Men: Az eljövendő múlt napjai és a Vasember 3., második nagyjátékfilmjében igyekezett mindent belepakolni, amit az akcióról tud. Van itt bunyó, tisztességes autós üldözés, látványos tűzharc, hi-tech, ami kell.
Hogy mi az, amitől mégis csak középszerű tud lenni a 24 óra a halálig?
A klisék, a panelek, az unásig ismert fordulatok. Az írócsapat – Zach Dean, Jim McClain és Ron Mita – nem túl tapasztalt motorosok, egy-két futottak még akciófilmmel a hátuk mögött nem most újították meg a műfajt. De látszik, hogy próbálkoztak erősen, igyekeztek tisztességes karaktereket építeni, de ez csak Travis Conrad (Hawke) esetében sikerült többé-kevésbé, akinek néhány drogos hallucinációnak köszönhetően egész használható kis eredettörténetet is adtak, de összességében nem történik semmi a vásznon, amit ne láttunk már ezerszer.
A történet igazi világkörüli hajszára indítja Conradot, aki ex-bérgyilkosként egy utolsó nagy melóra készül. Amikor azonban eltér a megszokott protokolltól, és ahelyett, hogy megölné a csinos ügynököt (Qing Xu), inkább megdönti, 24 órát kap, hogy helyrehozza a dolgokat, a tét pedig a saját élete.
A mellékszerepekben olyan jól ismert sztárok tűnnek fel, mint a Rutger Hauer, Liam „Hagymalovag” Cunningham, vagy a főgonosz szerepében a jóképú Paul Anderson – sablonos karaktereiknek köszönhetően azonban egyikük sem kap igazi játékteret. De ha valaki megelégszik azzal, hogy egy film a legmagasabb fordulatszámon pörög, a 24 óra a halálig tulajdonképpen jó választás lehet: a sokszor már-már dokumentarista stílusú akciómozi egyetlen percre sem engedi lankadni a néző figyelmét – ha ennyi elég, egynek ez is megteszi.
