Kritika

Fele sztori, dupla élvezet – Harry Potter és a halál ereklyéi I. rész

Nem éppen szokványos dolog, hogy egy könyvet két részben filmesítsenek meg, bár szó, mi szó, marketing szempontból igen jövedelmező ötlet, ha az alkotás fent tudja tartani a nagyérdemű érdeklődését az üres” hónapok alatt. A Harry Potternél pedig ez nem is kérdés, hogy működik!

Ugyanúgy, ahogy maga az első rész is jól eltalált produkció lett. Végre visszatér Harry Potter varázsvilága, amely sikerre vitte a sorozatot. A korábbi részeknél ahogy az alapul szolgáló regény hossza nőtt, úgy ürült ki a filmből maga az „esszencia”, száraz, szinte kizárólag a főbb eseményeken végig rohanó, egymás után rakosgatott jelenetekből álló alkotások születtek. Most azonban mindenre van idő, a cselekmény ugyan lassabb folyású lett, mégsem vált unalmassá, egészen gömbölyű, kiteljesedett Harry Potter élményt nyújt.

Ennek is megvan azonban a hátránya, néhány jelenetet lehetett volna szigorúbban vágni, mivel a két és fél órás játékidő valóban enyhe túlzásnak bizonyul. Személy szerint én kiegyeztem volna két órányi élvezettel, mellyel az alkotók pontosan azon a bizonyos vékony határon egyensúlyozva találták volna meg az arany közép egyensúlyát a vontatottság és alaposság között.

Mindennek ellenére David Yates szerencsére jól koordinálja színészeit, akik immáron fiatal felnőttként bújnak a jól ismert karakterek bőrébe. Érdemes megfigyelni, hogyan váltak „édi-bédi” gyerekszínészekből igazi sztárokká, mondhatni a szemünk előtt.

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I)
színes, magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 146 perc, 2010

rendező: David Yates
forgatókönyvíró: Steve Kloves
zeneszerző: Alexandre Desplat
operatőr: Eduardo Serra
producer: David Barron, David Heyman
vágó: Mark Day

szereplők:
Daniel Radcliffe (Harry Potter)
Emma Watson (Hermione Granger)
Rupert Grint (Ron Weasley)
Ralph Fiennes (Lord Voldemort)
Helena Bonham Carter (Bellatrix Lestrange)
Bill Nighy (Rufus Scrimgeour)
Alan Rickman (Severus Snape)
Bonnie Wright (Ginny Weasley)
Jason Isaacs (Lucius Malfoy)
Tom Felton (Draco Malfoy)
Michael Gambon (Albus Dumbledore)

szinkronhang:
Gacsal Ádám (Harry Potter magyar hangja)
Szabó Luca (Hermione Granger magyar hangja)
Berkes Bence (Ron Weasley magyar hangja)
Forgács Péter (Lord Voldemort magyar hangja)
Balázs Ági (Bellatrix Lestrange magyar hangja)
Harsányi Gábor (Rufus Scrimgeour magyar hangja)
Tahi Tóth László (Severus Snape magyar hangja)
Csifó Dorina (Ginny Waesly magyar hangja)
Haás Vander Péter (Lucius Malfoy magyar hangja)

IMDb-átlag: 8,1
www.harrypotter.warnerbros.com/harrypotterandthedeathlyhallows

Kollár Flóra Anna

A BGF túltelített turizmus-vendéglátás szakának táborát erősítem, így bárkiben joggal merül fel a kérdés, mit keresek egy filmkritikai oldal szerkesztői között. A válasz a sokoldalúság, az ember addig próbáljon ki mindent, amihez kedvet, tehetséget érez, míg lehetősége van rá. Így voltam ezzel én is, mikor 2008 augusztusában, laikus filmimádóként a Filmtekercshez kerültem. Azóta nagy szerelmem, a rendezvényszervezés mellett folyamatosan fejlesztem a bennem érlelődő újságírót.

Filmek: Mindenevő lévén, nem tudok listát írni a kedvenceimről. Felőlem támadhat a Mars, apríthatnak a zombik, hősködhetnek a túsztárgyalók, szenvedhetnek fiatal, vagy épp idősödő párocskák az élet nagy dolgain. Jöhet a szórakoztató „limonádétól” kezdve, a könnyekig megható drámán keresztül a sötét hangulatú thrillerig minden; bármit szívesen megnézek, majd szelektálok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!