Kritika

Harry Potter és az Ördögi Agancsok – Szarvak

Alexandre Aja újabb lépést tesz Hollywood szívébe: a francia rendező ezúttal horror helyett egy valóságos műfaji tablóval bizonyítja rátermettségét, még ha a Szarvak nem is hibátlan.  

A film

Ha apád rendező, anyád pedig filmkritikus, szinte biztos lehetsz benne, hogy egyszerre öröklöd a filmkészítés, valamint a temérdek filmmennyiség fogyasztása iránti vágyat. Így volt ez a francia Alexandre Ajával is, aki a ’70-es és ’80-as évek amerikai horrorjain nevelkedett, hogy aztán egy hommage-filmmel rója le a tiszteletet gyerekkori emlékei előtt. A Magasfeszültség – amely az egymást részben fedő új francia horror és új francia extrémitás irányzatok egyik tézisfilmje lett – Hollywood figyelmét is felhívta a rendezőre. Szerencsére Aja a tengerentúlon nem esett abba a hibába, amibe rengeteg külföldről érkezett álomgyári rendező beleesik: ahelyett, hogy teljesen belesimult volna a gépezetbe, megőrizte saját hangvételét és szerzői jegyeit.

Aja amerikai pályája három horror remake-kel indult, ám rosszindulattal se lehetne ezeket egyszerű iparosmunkának nevezni. Extrém erőszakábrázolását átemelve egyike volt azoknak a rendezőnek, akik segítették a torture porn főáramlatba való beáramlását Amerikában. Aja remake-trilógiájának keret darabjai – az explotation feldolgozás Sziklák szeme, valamint a trashfilm remake Piranha 3D – a grafikusság mellett társadalomkritikus dimenzióval gazdagították egyébként felszínes forrásműveiket. Egyedül a középső darab, a K-horror feldolgozás Tükrök sikerült felejthetőre, ahogy az a legtöbb Ázsiából importált hollywoodi horrorfilmmel lenni szokott.

Szarvak (Horns)

Három filmbe telt, hogy az Ajával szembeni bizalom úgy megszilárduljon, hogy végre valami eredetihez nyúlhasson, bár most is volt mankója: ezúttal egy regényt adaptált képernyőre, méghozzá Stephen King fiának, Joe Hillnek második művét, a Szarvakat. A film tulajdonképpen egy fantasztikumba oltott Holtodiglan: főhősünk, Ig (Daniel Radcliffe) a kisvárosi közösség célkeresztjébe kerül, amikor volt barátnőjét brutálisan meggyilkolják szakításuk napján. Bár a nyomozás még tart és Ig szabadlábon mászkálhat, a falusiak ördögként tekintenek a fiatal srácra, akinek ártatlanságában még saját családja se hisz. Ig miután egy este alkoholba fojtja bánatát, másnaposság helyett szarvakkal a fején ébred az azt követő reggel.

A srác kobakjából kinőtt csontok azonban különleges képességgel rendelkeznek: bárki, aki találkozik Iggel, akaratlanul is őszinte lesz. Legyen szó az anyáról, aki utálja a négyéves kislányát és legszívesebben lelépne a nagyfarkú néger szeretőjével, vagy az orvosról, aki legszívesebben megfarkalná tinédzser lányának hasonlóan ifjú barátnőjét, mindenki kiteregeti Ignek a legféltettebb titkait és legbelsőbb vágyait. Amikor rájön újdonsült képességére főhősünk, nyomozásba kezd, hogy megtalálja szerelme valódi gyilkosát, nem annyira saját maga tisztázásából, inkább bosszúvágy által hajtva. Nem lehet nehéz küldetése, ha mindenki igazat mond, vagy mégis?

Szarvak (Horns) Daniel Radcliffe

A film gerince tehát egy fantasy elemekkel dúsított klasszikus whodunit krimi, ám az egyes csigolyák számos más zsánert hozzáadnak a mixhez. Ahogy az a posztmodern műfajkeveredést jellemzi, a különböző műfajok nem egymásba integrálva, hanem tablószerűen, egymás mellé felsorakoztatva szerepelnek. Kis epizódok követik egymást más-más zsánert megpendítve: a Nicholas Sparks-adaptációkat idéző romantikus betéttől fogva, az ifjúsági film esszenciáját tökéletesen megragadó flashback részen át, a rendszeresen visszatérő feketekomikus-jelenetekig. A legerősebben ezek közül a humoros epizódok működnek, amelyek egytől-egyig arra a gondolatra vannak felfűzve, hogy minden ember velejéig romlott és undorító.

Ahogy halad előre a film, úgy mozog el a realistább zsánerektől egyre inkább a fantasztikumig, és azon belül is a szelídebb fantasy-től a grafikushorror-elemekkel tűzdelt dark fantasy-ig, midőn főhősünk is egyre közelebb ér a gyilkosság felderítéséhez. A Szarvak gyengeségei, hogy a komor tónus felvételével a játékidő felétől megszűnik a nézői lelkesedést addig üzemanyagként tápláló humor. A film innentől vánszorog: bár horror elemek vannak, borzongós rémmesévé sosem megy át, és Aja szerzőisége csak a szétloccsanó fejekben és brutális halálmódokban jelenik meg. Bár a tettes személye már a kilencvenedik percben kiderül, a Szarvak még további fél óráig tart, annak ellenére, hogy semmi feszültség nincs a lezárásban: a fantasy rugalmas szabályai miatt nem féltjük főhősünket, más szerethető karakter pedig nincs.

Szarvak (Horns) Daniel Radcliffe

Bár a végére vontatott lesz a film, Aja rendezésének első órája minden későbbi hibáért kárpótol. Egy nagyon feszesen, kiváló dialógusokkal megírt forgatókönyvet visz a vászonra tökéletesen, olyan műfajokban, amelyekben eddig még nem volt alkalma bizonyítani. Az eredmény meglehetősen eklektikus, ám a Szarvakat úgyis lehet értelmezni, mint show reelt, mellyel a francia rendező megmutatja Hollywoodnak, hogy nem csak a vérengzéshez ért. Ez pedig úgy látszik bejött: következő rendezése – a The 9th Life of Louis Drax – ugyanis egy természetfeletti thriller, amellyel újabb lépést tehet a perifériáról befelé, egyenesen az Álomgyár szívébe. Meg is érdemli, ugyanis a Szarvakkal ismét megmutatta, hogy kilóg a szürke hollywoodi rendezők sorából.

A lemez

A kiadvány nem tartalmaz extrákat.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com